PROFILBARU.COM

	Frid Géza
Született	1904. január 25.; Máramarossziget
Elhunyt	1989. szeptember 13. (85 évesen); Beverwijk; Amszterdam;
Állampolgársága	magyar; holland (1948–);
Foglalkozása	zeneszerző; zongorista; karmester;
Iskolái	Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola (1912–1924)
Kitüntetései	Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1990)
	weboldal;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Frid Géza témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Frid Géza (Máramarossziget, 1904. január 25. – Amszterdam, 1989. szeptember 13.) zeneszerző, zongoraművész, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas (posztumusz, 1990).

Életpályája

1910-ben volt az első nyilvános fellépése. 1912-ben Budapestre költözött; 1912–1924 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Keéri-Szántó Imre és Bartók Béla (zongora), valamint Kodály Zoltán (zeneszerzés) tanítványa volt. Európa nagyvárosaiban koncertezett (1926: Olaszország). 1927-ben első vonósnégyesét Budapesten és Londonban adták elő. 1929-ben Amszterdamban telepedett le. Kompozíciói nemzetközi elismerésben részesültek (Franciaország, Svájc, USA). Az 1940–1945 közötti megszállás alatt – mint más holland művészek – sztrájkkal tiltakozott. Megúszta a külföldi zsidók bebörtönzését és kitoloncolását Hollandiából.

1948-ban holland állampolgárságot kapott. 1948–1949 között koncertkörúton volt Indonézián keresztül; 48 koncerten vett részt. Ezután a Jakartai Rádió Filharmonikus Zenekar karmesteri pozícióját kapta meg. Ennek eredményeként számos díjat és elismerést kapott. 1951-ben indított egy második koncertturnét Indonéziába Egyiptomon keresztül. Ezután további turnék következtek Angliában, egy harmadik Indonéziában, Izraelben (1962), a Szovjetunióban (1963), Erna Spoorenberg énekesnővel együtt. A következő években további turnék zajlottak (ismét Izrael, Törökország, Olaszország, Dél- és Észak-Amerika (1965), Venezuela, USA, Kanada).

1964–1969 között az utrechti konzervatórium kamarazene tanára volt.

Magánélete

1937-ben feleségül vette Ella van Hall zongorista-énekesnőt.

Művei

Zenekari művek

1929 Suite pour orchestre (opus 6)
1931 Tempesta d'orchestra (opus 10)
1933 Symphonie (opus 13)
1935 Concert voor piano en koor
1935 Romance et Allegro für Violoncello und Orchester (opus 16)
1938 Abel et Caïn tableau symphonique opus 15 für Bass und großes Orchester
1948 Paradou Symphonische Fantasie
1950 Variaties op een Nederlands volkslied für Chor und Orchester
1952 Concert for two violins and orchestra (opus 40)
1953–1955 Drie romances für Sopran und Orchester opus 41a Text: Heinrich Heine
1953 Caecilia-ouverture (opus 45)
1954 Muziek uit het ballet „Luctor et emergo“ für Chor und Orchester (opus 43)
1954 Études symphoniques (opus 47)
1957 Concert for two pianos and orchestra (opus 55)
1963 Introductie, thema en variaties
1970-1979 Concerts for three violins and orchestra (opus 78)
1972 Concert für Klarinetten und Streichorchester (opus 82)
1973 Toccata voor orkest (opus 84)

Fúvószenekari művek

1951 Das Sklavenschiff für Tenor und Bariton Solo, Männerchor, Klavier und Blasorchester (opus 51)
1954 Suid-Afrikaanse rhapsodie (opus 46)
1964 Zeven pauken en een koperorkest (opus 69)
1965 Ballade für gemischten Chor und Blasorchester Ballade (opus 71)
1966 Vier Schetsen (opus 72)
1977 Variations on a Dutch Folksong (opus 29)
1978 Brabant en Màramures

Színpadi munkák

1953 Luctor et emergo (opus 43)
1958 De Zwarte Bruid parodistische Oper (opus 57)
1961 Euridice Ballett (opus 61)

Kóruszene

1951 Hymne aan de arbeid opus 32 für Männerchor und Orchester
1951 10 laments für Frauenchor
1952 Frühlingsfeier (opus 41)
1960 Abschied Liederzyklus auf Texte von Hermann Hesse (opus 59)
1960 Auf Reise Liederzyklus auf Texte von Hermann Hesse im modus lascivus (opus 60)
1972 Buurtkermis in Vlaanderen opus 81 für Männerchor, Klavier und Schlagzeug; Text: A. Simoens
1974 Arabesques roumaines für Frauenchor (opus 85)
1975 Caprices roumains für 6-stimmigen Männerchor (opus 86)

Kamarazene

1926 Trio a cordes (opus 1)
1927 1. Streichquartett
1951 3. Streichquartett (Fantasia Tropica) (opus 30)
1951 20 Duos für zwei Violinen (opus 37)
1955 Sonate für Violine und Piano (opus 50)
1956 4. Streichquartett (opus 50)
1963 Twelf Metamorphosen für Bläser und Klavier (opus 54)
1967 Dubbeltrio für Bläser (opus 73)
1984 Vijfde strijkkwartet (Symmetrie II) (opus 99)

Díjai

Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (posztumusz, 1990)

Jegyzetek

↑ ^a ^b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
↑ ^a ^b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑ ^a ^b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ Musicalics (francia, holland, angol, német, olasz és spanyol nyelven)
↑ Petőfi Irodalmi Múzeum-névtér. (Hozzáférés: 2020. november 24.)
↑ Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2020. november 24.)

Források

Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Géza Frid című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

W. Paap: Symfonische études van G. F. (1955)
W. Wijdeveld: G. F. Sonorum speculum (1964)
W. Paap: De componist G. F. (1970)
Frid Géza „Búcsúzunk” (Muzsika, 1989)
Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981
A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936
Révai új lexikona VII. (Fej–Gak). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2001. ISBN 963-927-241-8
Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. ISBN 963-547-414-8
Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965