Fiatal korában már kitűnt a tehetségével, kitűnő technikai képzettsége miatt hamar a Barca ificsapatában találta magát, ahol középpályást játszott. Jól ment neki Katalóniában a játék, de mivel itt még nem kaphatott profi szerződést az Arsenal csapatába igazolt, ahol a fiatalok nevelése magas szinten működik.
Az első sikerek
Első (barátságos) meccsén (Boreham Wood 4-0) máris betalált egy gyönyörű támadás után. Első szezonjában csak a tartalékok között szerepelt felemás sikerekkel, de az U17-es válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságot, melyben nagy szerepelt vállalt. A második találkozón Franciaország ellen 2-0-ra nyertek és Merida szerezte a második gólt. A döntőben Anglia ellen léptek pályára. Ezen a meccsen Fran három csapattársa ellen lépett pályára: Gavin Hoyte, Ryhs Murphy, valamint Henry Lansbury voltak az ellenfelei. A csapat diadalmaskodott, s ezzel elhódították a kupát. A meccs után a középpályás elmondta, mennyire örül a címnek, s hogy mennyire sajnálja a csapattársait, akik ellene játszottak. Így végződött első szezonja az Ágyúsoknál, s reméli, hogy a jó benyomás, melyet a vezetőségre tett arra sarkalja őket, hogy jövőre több szerepet adjanak neki.