Az ábécét a 16. századtól használták, bár ekkor még nem tartalmazta a svéd eredetű betűket. Mivel Finnország1809-ig Svédország része volt, a hivatalos ügyeket csak svédül lehetett intézni. 1863-tól teljes egészében átvették a svéd ábécét, amit máig használnak. 1892-től a finn is hivatalos nyelv lett a svéd mellett, de ez nem volt hatással az ábécére.
Az ábécé jellegzetessége a svéd ábécében is meglévő Å, Ä, Ö betűk, amiket azonban svéd hatásra az ábécé végére rendeztek. Érdekes, hogy az Å betű hivatalosan ugyan az ábécé része, de a finn helyesírás nem használja, csak régies illetve svéd nevekben.
aa, bee, see, dee, ee, äf, gee, hoo, ii, jii, koo, äl, äm, än, oo, pee, kuu, är, äs, tee, uu, vee, kaksois-vee, äks, yy, tset, ruotsalainen oo, ää, öö
A B, C, F, G, Q, W, X, Z és Å betűk csak nevekben, illetve idegen eredetű szavakban fordulnak elő. Általános, hogy a nem nevekben szereplő C, Q, W, X, Z betűket „finnesítik”, azaz átírják őket a finn hangrendszernek megfelelő betűkkel: a C-t k-val, illetve ts-sel vagy egyszerű s-sel; a Q-t általában k-val; a W-t v-vel; az X-et ks-sel vagy egyszerűen s-sel; a Z-t ts-sel vagy egyszerű s-sel. A G csak az ng kapcsolatban található meg a finn nyelvben. Ezen kívül skandináv nevekben találkozhatunk még a Æ, Å, Ø, Ð, Þ betűkkel is, de ezeket is általában átírják a finn ä, ä, ö, d, th megfelelőikkel.
Néhány idegen – főként szláv – eredetű szóban megtalálható még az Š és Ž betű is, melyekkel az [ʃ] és [ʒ] hangokat jelölik, pl.: šakki („sakk”), Tšekki („cseh”), Brežnev („Brezsnyev”). Ezek a betűk az alapbetűik alá rendeződnek, mintha nem is lenne rajtuk mellékjel. Egyes források sh, zh formát használják helyettük, de ez tévedésekre adhat okot, pl.: pasha (két különálló s és h hanggal – „húsvéti édesség”) → pašša („pasa”).
