Az ősfenyvesek Magyarországon a legutóbbi jégkorszak máig tartó interglaciális periódusában, a mainál hűvösebb éghajlatú fenyő-nyír korból visszamaradt, reliktum faj növénytársulások. A Fenyőfő község közelében fennmaradt homoki ősfenyvesre Kitaibel Pál hívta fel a figyelmet. Maga az „ősfenyves” tudományosan meg nem alapozott fogalom, amit jól jelez
- egyrészt, hogy a „Bódis-hegyi ősfenyves” valószínűleg nem természetes társulás, hanem a 18. században telepítették,
- másrészt, hogy nem nevezik ősfenyvesnek a Zala-könyökben (Saladiense flórajárás) fennmaradt, reliktum jellegű erdeifenyveseket.
Fentiek alapján valószínűsíthető, hogy „ős” fenyvesnek alapvetően az alapvetően eltérő jellegű növénytársulások között fennmaradt, kisebb fenyves erdőfoltokat nevezik.
A fenyőfői homoki ősfenyves
A fenyőfői homoki ősfenyves Fenyőfő és Bakonyszentlászló között nő. Ez a homoki erdeifenyves (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) növénytársulás egyetlen, magyarországi termőhelye.
Növénytársulástani leírása:
Megismerésének története
A Fenyőfő község közelében fejlődő erdei fenyvest sokáig telepített erdőnek hitték. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a fenyőket a terület futóhomokjának megkötésére Ausztriából telepítették be. Kitaibel Pálnak 1799-ben feltűnt az őshonosnak tűnő erdei fenyves és a vele szinte egybeolvadt, a középhegység szívében megbújó homokpuszta gyep,[1] azt valószínűsítette, hogy ez a homoki ősfenyves maradványfaj növénytársulás, de ezt bizonyítani csak a 20. század végén sikerült. 1954 óta kiemelten védett terület.[2]
Természeti viszonyai
A fenyőfői homokvidék a Bakonyalja részeként[3] átmenet a Bakony hegyei és a melegebb kisalföldi tájak közé ékelődő Sokorói-dombság között. Jellegzetes síkság: felszínén a relatív szintkülönbség alig húsz méter. A homokon kevés szerves anyagot tartalmazó, felső szintjükön inkább savanyú kémhatású rozsdabarna erdőtalajok alakultak ki. A vastag homoktakaró miatt az erőteljes nyári párologtatás rendszerint úgy lesüllyeszti a talajvíz szintjét, hogy azt már a fák gyökerei sem érik el. A patakok (Hódos-ér, Bánya-ér, Cuha) rendszeresen kiszáradnak. A fenyves azért maradhatott fenn, mert az ilyen talajban annyira kevés tápanyag, hogy a tölgy és bükk nem él meg rajta.
Növényföldrajzi jellemzői
Növényföldrajzilag a terület a Bakonyicum flóravidék Vesprimense flórajárásához tartozik; zonális növénytársulása a cseres-tölgyes. Az erdeifenyves fő természeti értéke, hogy aljnövényzetében együtt nőnek az alföldi homokos, melegebb vidékekre (Eupannonicum flóravidék) jellemző és a hűvös, nedves hegyi élőhelyeket kedvelő lágyszárúak. Az Alföldre jellemző fajok:
Hegyvidéki fajok:
Két növénytársulástani asszociációját különítik el:
Állatvilága
Rovarvilágának két különlegessége az erdei fenyőhöz kötődő fenyves díszbogár (Chalcophora mariana) és a daliás cincér (Acanthocinus aedilis).
A természetvédelmi terület
A 449 hektár területű Fenyőfői Ősfenyves Természetvédelmi Területet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kezeli. A természetvédelmi terület szabadon látogatható. A Kitaibel Pál emlékére állított kopjafa a fenyőfák között áll.
További ősfenyvesek Magyarországon
Jegyzetek
Források
