Markbreiter Adolf kereskedő és Fuchs Laura fia.[2]Kecskeméten érettségizett, felsőfokú tanulmányokat a Budapesti Tudományegyetem jogtudományi karán folytatott. 1907-ben ügyvédi vizsgát tett. Monoron helyezkedett el közjegyző-helyettesi állásba, majd 1918-tól Nagyrőcén ő lett a közjegyző, a vesztes háború után 1922-ben Nagyrőcéről kiutasította a csehszlovák hatóság. A csonka ország határain belül 1924-től az ócsai járásban nyerte el a közjegyzői állást, nyugdíjba vonulásáig ezt az állást töltötte be.
Már jogász hallgató korában érdekelte az irodalom, humoros írásai jelentek meg Az Üstökös és a Borsszem Jankó című korabeli élclapokban. Költemények címen 1900-ban publikálta első verses kötetét, első regénye, a Hajnali mise 1905-ben jelent meg, ezeket még Balassa Lajos néven jegyezte. Kiss József fedezte fel Balassa írói tehetségét, s verseit gyakran közölte A Hét c. lapban, ettől kezdve a Hétben változtatta nevét Falu Tamásra, s a továbbiakban szépirodalmi műveit ezen a néven jegyezte.
Házastársa Bér Jolán polgári iskolai tanárnő volt, Behr Mór és Pirnitzer Zsófia lánya, akivel 1907. augusztus 18-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.[3] Szeretetben, megbecsülésben éltek, sokat utaztak együtt.
1914-1940-ig az Új Időkben is publikált, 1920 és 1935 között állandó munkatársa volt a Nyugat c. folyóiratnak. Napilapokba is publikált, például tárcáit a Pesti Hírlap közölte vasárnaponként. Mintegy kilenc verskötete és tíz regénykötete került nyomdába még életében. Írásaiban a falu és a kisváros eseményeiről számolt be, ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait öntötte formába. A vidék békéjét és csendjét nagyon kedvelte.
Mécses és Alázatosság című verseit Tarnay Lajos zenésítette meg 1930 körül.[4]
Ócsán érte a halál, az ócsai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Emlékezete
A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban emlékkiállítást tartottak a tiszteletére 1981. október 11-től 1982. január 31-ig. A kiállítást Fazekas István rendezte Zalatnai Pál közreműködésével, illusztrált tájékoztató füzetet jelentettek meg az eseménnyel összefüggésben.[5]
Művei (válogatás)
Versek
Költemények (Budapest, 1900)
Csipke (Budapest, 1917)
A lélek mindenütt kihajt (Budapest, 1924)
Évek illata (Budapest, 1929)
A délutánból este lesz (Budapest, 1935)
Kikötő (Budapest, 1941)
Térzene (Budapest, 1948)
Téli kikötő (Budapest, 1967)
Vidéki állomások: összegyűjtött versek[6] (Budapest, 1974)
↑Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 73618/1898. Forrás: MNL-OL 30789. mikrofilm 1231. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1898. év 95. oldal 56. sor
↑Tarnay Lajos: Új dalok. 6. [Kotta]. Budapest : Bárd, 1930. 1- db partitúra Vaszy Viktor hagyatékából: 1. Ajánlás / Reichard Piroska verse. - 2. Mécses / Falu Tamás verse. - 3. Tiszapart / Szép Ernő verse. - 4. Alázatosság / Falu Tamás verse. - 5. Idők fordulásában való bizakodásunk éneke. Lelőhely: Somogyi-könyvtár, Szeged.
↑Falu Tamás emlékkiállítás a Kiskun Múzeumban : [1981. október 11-től 1982. január 31-ig] / [rendezte Fazekas István Zalatnai Pál közreműködésével]. Kiskunfélegyháza, 1981. ISBN 963-01-3575-2