FEOR
Harmadik országbeli állampolgároknak kiadott engedélyek számának megoszlása foglalkozási főcsoportok (FEOR1) szerint néhány kiemelt ország esetében 2010-ben
A FEOR magyar mozaikszó , a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere rövidítése.
Jelentősége
Statisztikai adatszolgáltatások segédlete.
Munkaadók eligazodását segíti a felvett dolgozó képesítésének megfelelő besorolásába.
Segíti a humánpolitikával foglalkozók munkáját.
Vezetői segédlet munkaköri leírások elkészítéséhez.
Története
"Magyarországon az 1970-es évek elején vetődött fel komoly formában egy egységes,
többoldalú alkalmazásra szolgáló foglalkozási jegyzék kidolgozásának igénye. Hosszas
előkészület után 1975-ben vezették be a foglalkozások egységes osztályozási rendszerét, a
köztudatba átment rövidített néven: a FEOR-t. Az akkor kialakított foglalkozási osztályozási
rendszer – az időközben végrehajtott részleges módosítások, kiegészítések mellett, melyek
közül az 1984. évi volt viszonylag a legjelentősebb – alapelveiben 1993-ig változatlan maradt.
A FEOR bevezetésének nagy előnye volt, hogy azok számára, akik munkájuk során
használták, sőt a szélesebb közvélemény számára is ismertté tette a foglalkozással kapcsolatos
fogalmakat, és foglalkozási besorolás szempontjából egységesebbé tette a munkaügyi,
statisztikai és igazgatási célra szolgáló nyilvántartásokat, adatszolgáltatásokat. Az
említettekből következik, hogy a FEOR alkalmazása már az eredeti célkitűzés szerint is
messze túlterjedt a statisztika körén."[ 1]
"A foglalkozási osztályozás korszerűsített rendszere (továbbiakban: FEOR-93) alapelveiben, felépítésében követi az érvényes nemzetközi foglalkozási osztályozás, az ISCO-88 (Rev. 3.) rendszerét, amelynek egyik fő célja, hogy modellként szolgáljon a nemzeti foglalkozási osztályozások kialakításához. Ez azonban nem jelentheti, hogy az ISCO-88 helyettesíthetné a nemzeti foglalkozási osztályozást, minthogy az egyes országok foglalkozási osztályozásai csak a nemzeti munkaerőpiac szerkezetét tükrözhetik. Az ISCO-88 ajánlásainak alkalmazásával kapcsolatban az EUROSTAT külön tájékoztatót is kiadott: ISCO-88 (COM). Az ebben közölt módosítások és kiegészítések az Európai Közösség országaira vonatkoznak, de az összehasonlíthatóság javítása érdekében a térség más államaiban - közöttük Magyarországon - ugyancsak hasznosíthatók.
A korszerűsített rendszer, vagyis a FEOR-93 - szakmai tárcaközi egyeztetés, tesztelés után - 1993. január 1. napjával lépett érvénybe azzal, hogy ezt követően egy évig még a korábbi rendszer is alkalmazható. Az 1993. év tehát lényegében átmeneti szakaszt jelentett.
Az átmeneti év tapasztalataiból, majd az 1996. évben végrehajtott felülvizsgálatból eredő módosítások és kiegészítések az új osztályozási rendszer alapelveit, felépítését nem érintették és a statisztikai értékelés, valamint a nemzetközi összehasonlítás szempontjából lényeges főcsoportokat és csoportokat sem bontották meg. A besorolt foglalkozások száma az új besorolások és törlések egyenlegeként minimálisan változott. A felülvizsgált rendszer jelenleg 632 foglalkozást tartalmaz.
A KSH elnökének 9029/1993. (SK 1994. 1.) KSH számú közleménye értelmében az 1994. január 1-jei - kizárólagosan használatos - foglalkozási osztályozási rendszert 1997. január 1-jétől a 9006/1996. (SK 12.) közleményben előírt módosításokkal kell alkalmazni."[ 2]
A rendszerváltozáskor bekövetkezett politikai, gazdasági, társadalmi változások hatására napirendre került a statisztikai, munkaügyi rendszerek megújításának igénye. Sürgetővé vált továbbá az is, hogy a magyar foglalkozási osztályozási rendszer jobban igazodjon a nemzetközi foglalkozási osztályozási rendszerhez (ISCO -88(en) (de) [ m 1] ). Többéves előkészület után a korszerűsített rendszer, vagyis a FEOR-93 – széles körű szakmai tárcaközi egyeztetés, tesztelés után – 1993. január 1-jén oly módon lépett hatályba, hogy ezt követően egy évig még a korábbi rendszer is alkalmazható volt. Az átmeneti év tapasztalatainak figyelembevételével – minimális változtatásokkal – 1994. január 1-jétől immár kizárólagosan megtörtént a bevezetése. A FEOR-93 hasznosítását jelentős mértékben elősegítette, hogy rendelkezésre álltak az adott foglalkozások tartalmi leírásai és az ezt jellemző munkakörök megnevezései. (Ilyen jellegű összeállítás az 1975. évi FEOR esetében nem volt.) Ezután a FEOR-93 felülvizsgálata több szempontból is indokolttá vált: Több évvel ezelőtt megkezdődött az ISCO-88 felülvizsgálata, ez a munka 2008-ban befejeződött, és a felülvizsgált rendszert ISCO-08 néven bevezették. Az utolsó felülvizsgálat óta eltelt több mint tíz évben jelentős változások történtek a munka világában: új munkatevékenységek jöttek létre, egyes foglalkozások tartalma megváltozott, kiüresedett, a rendszerből való törlése vált indokolttá.[ 3]
A foglalkozási nómenklatúrák megújítását mindig segítik az aktuális népszámlálások és egyéb lakossági felvételek, pl. a munkaerő-felmérés foglalkozási bejegyzésekkel kapcsolatos tapasztalatai, melyek széleskörűen hasznosíthatók a FEOR-93 felülvizsgálata során. A FEOR-93 felülvizsgálata kb. hároméves folyamat volt, melynek eredményeképpen – szakmai egyeztetés, tesztelés után – 2010 áprilisában jelent meg a FEOR-08 KSH-elnöki közlemény formájában oly módon, hogy a hatályba lépés dátuma 2011. január 1. (A számozás általában az adott felülvizsgálat befejezésének évét jelöli. Az ISCO-88 és a FEOR-93 felülvizsgálata is 2008-ban döntő részben befejeződött, és ezért lett mindkét nómenklatúra számozása 08, a hatályba lépés dátuma azonban későbbi évekre tolódott.)[ 3]
A rendszer főbb jellemzői
"Az alábbiak szerint foglalhatók össze:
négyszámjegyes decimális rendszer;
tekintetbe veszi, hogy a piacgazdaságban a felhasználók köre a korábbinál sokkal bővebb, differenciáltabb, ezért lényegében a vállalható minimumot, a "közös nevezőt" alkotja;
a rendszer jellege nyitott, vagyis lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználók az ötödik, hatodik stb. számhelyen a saját igényeiknek megfelelő további bontásokkal egészítsék ki.
A négyszámjegyes decimális rendszeren belül az első számhely a foglalkozási főcsoportot, a második a foglalkozási csoportot, a harmadik a foglalkozási alcsoportot, a negyedik pedig magát a foglalkozást jelenti."[ 4]
FEOR-kategóriák
Az alábbi listában 10 főcsoport, 42 csoport, 115 alcsoport és 480 foglalkozás szerepel.
0. Főcsoport: Fegyveres szervek foglalkozásai
01. Csoport: Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai
011: Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai
0110: Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai
02. Csoport: Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai
021: Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai
0210: Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai
03. Csoport: Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai
031: Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai
0310: Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai
1. Főcsoport: Gazdasági, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, törvényhozók
11. Csoport: Törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti vezetők
111: Törvényhozók, miniszterek, államtitkárok
1110: Törvényhozó, miniszter, államtitkár
112: Országos és területi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezetői
1121: Országos és területi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezetője
1122: Helyi önkormányzat választott vezetője
1123: Helyi önkormányzat kinevezett vezetője
113: Országos és területi társadalmi (érdekképviseleti), és egyéb szervezetek vezetői
1131: Társadalmi (érdekképviseleti) és egyéb szervezet vezetője
1132: Egyházi vezető
12. Csoport: Gazdasági, költségvetési szervezetek vezetői
121: Gazdasági, költségvetési szervezetek vezetői
1210: Gazdasági, költségvetési szervezet vezetője (igazgató, elnök, ügyvezető igazgató)
13. Csoport: Termelési és szolgáltatást nyújtó egységek vezetői
131: Termelési egységek vezetői
1311: Mezőgazdasági, erdészeti, halászati és vadászati tevékenységet folytató egység vezetője
1312: Ipari tevékenységet folytató egység vezetője
1313: Építőipari tevékenységet folytató egység vezetője
132: Szolgáltatást nyújtó egységek vezetői
1321: Szállítási, logisztikai és raktározási tevékenységet folytató egység vezetője
1322: Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője
1323: Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője
1324: Szociális tevékenységet folytató egység vezetője
1325: Gyermekgondozási tevékenységet folytató egység vezetője
1326: Idősgondozási tevékenységet folytató egység vezetője
1327: Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője
1328: Oktatási-nevelési tevékenységet folytató egység vezetője
1329: Egyéb szolgáltatást nyújtó egység vezetője
133: Kereskedelmi, vendéglátó és hasonló szolgáltatási tevékenységet folytató egységek vezetői
1331: Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője
1332: Vendéglátó tevékenységet folytató egység vezetője
1333: Kereskedelmi tevékenységet folytató egység vezetője
1334: Üzleti szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője
1335: Kulturális tevékenységet folytató egység vezetője
1336: Sport- és rekreációs tevékenységet folytató egység vezetője
1339: Egyéb kereskedelmi, vendéglátó és hasonló szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője
14. Csoport: Gazdasági tevékenységet segítő egységek vezetői
141: Gazdasági tevékenységet segítő egységek vezetői
1411: Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője
1412: Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője
1413: Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője
1414: Vállalati stratégiatervezési egység vezetője
1415: Értékesítési és marketingtevékenységet folytató egység vezetője
1416: Reklám-, PR- és egyéb kommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője
1419: Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője
2. Főcsoport: Felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások
21. Csoport: Műszaki, informatikai és természettudományi foglalkozások
211: Ipari, építőipari mérnökök
2111: Bányamérnök
2112: Kohó- és anyagmérnök
2113: Élelmiszeripari mérnök
2114: Fa- és könnyűipari mérnök
2115: Építészmérnök
2116: Építőmérnök
2117: Vegyészmérnök
2118: Gépészmérnök
212: Elektromérnökök
2121: Villamosmérnök (energetikai mérnök)
2122: Villamosmérnök (elektronikai mérnök)
2123: Telekommunikációs mérnök
213: Egyéb mérnökök
2131: Mezőgazdasági mérnök
2132: Erdő- és természetvédelmi mérnök
2133: Táj- és kertépítészmérnök
2134: Település- és közlekedéstervező mérnök
2135: Földmérő és térinformatikus
2136: Grafikus és multimédia-tervező
2137: Minőségbiztosítási mérnök
2139: Egyéb, máshova nem sorolható mérnök
214: Szoftver- és alkalmazásfejlesztők, -elemzők
2141: Rendszerelemző (informatikai)
2142: Szoftverfejlesztő
2143: Hálózat- és multimédia-fejlesztő
2144: Alkalmazásprogramozó
2149: Egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző
215: Adatbázis- és hálózati elemzők, üzemeltetők
2151: Adatbázis-tervező és -üzemeltető
2152: Rendszergazda
2153: Számítógép-hálózati elemző, üzemeltető
2159: Egyéb adatbázis- és hálózati elemző, üzemeltető
216: Természettudományi foglalkozások
2161: Fizikus
2162: Csillagász
2163: Meteorológus
2164: Kémikus
2165: Geológus
2166: Matematikus
2167: Biológus, botanikus, zoológus és rokon foglalkozású
2168: Környezetfelmérő, -tanácsadó
2169: Egyéb természettudományi foglalkozású
22. Csoport: Egészségügyi foglalkozások (felsőfokú képzéshez kapcsolódó)
221: Orvosi, gyógyszerészi foglalkozások
2211: Általános orvos
2212: Szakorvos
2213: Fogorvos, fogszakorvos
2214: Gyógyszerész, szakgyógyszerész
222: Humán-egészségügyi (társ)foglalkozások
2221: Környezet- és foglalkozás-egészségügyi foglalkozású
2222: Optometrista
2223: Dietetikus és táplálkozási tanácsadó
2224: Gyógytornász
2225: Védőnő
2226: Mentőtiszt
2227: Hallás- és beszédterapeuta
2228: Alternatív gyógymódot alkalmazó
2229: Egyéb humán-egészségügyi (társ)foglalkozású
223: Ápoló, szülész(nő) (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
2231: Ápoló (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
2232: Szülész(nő) (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
224: Állat- és növény-egészségügyi foglalkozások
2241: Állatorvos
2242: Növényorvos (növényvédelmi szakértő)
23. Csoport: Szociális szolgáltatási foglalkozások (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
231: Szociális szolgáltatási foglalkozások
2311: Szociálpolitikus
2312: Szociális munkás és tanácsadó
24. Csoport: Oktatók, pedagógusok
241: Felsőoktatási intézményi oktatók, tanárok
2410: Egyetemi, főiskolai oktató, tanár
242: Középfokú nevelési-oktatási intézményi oktatók, tanárok
2421: Középiskolai tanár
2422: Középfokú nevelési-oktatási intézményi szakoktató, gyakorlati oktató
243: Óvodai és alapfokú nevelési-oktatási intézményi tanárok, oktatók, nevelők
2431: Általános iskolai tanár, tanító
2432: Csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus
244: Speciális oktatók, nevelők
2441: Gyógypedagógus
2442: Konduktor
249: Egyéb szakképzett oktatók, nevelők
2491: Pedagógiai szakértő, szaktanácsadó
2492: Nyelvtanár (iskolarendszeren kívül)
2493: Zenetanár (iskolarendszeren kívül)
2494: Egyéb művészetek tanára (iskolarendszeren kívül)
2495: Informatikatanár (iskolarendszeren kívül)
2499: Egyéb szakképzett oktató, nevelő
25. Csoport: Gazdálkodási jellegű foglalkozások
251: Pénzügyi és számviteli foglalkozások
2511: Pénzügyi elemző és befektetési tanácsadó
2512: Adótanácsadó, adószakértő
2513: Könyvvizsgáló, könyvelő, könyvszakértő
2514: Kontroller
252: Szervezetirányítási, üzletpolitikai foglalkozások
2521: Szervezetirányítási elemző, szervező
2522: Üzletpolitikai elemző, szervező
2523: Személyzeti és pályaválasztási szakértő
2524: Képzési és személyzetfejlesztési szakértő
253: Kereskedelmi és marketingfoglalkozások
2531: Piackutató, reklám- és marketingtevékenységet tervező, szervező
2532: PR-tevékenységet tervező, szervező
2533: Kereskedelmi tervező, szervező
2534: Informatikai és telekommunikációs technológiai termékek értékesítését tervező, szervező
26. Csoport: Jogi és társadalomtudományi foglalkozások
261: Jogi foglalkozások
2611: Jogász, jogtanácsos
2612: Ügyész
2613: Bíró
2614: Közjegyző
2615: Ügyvéd
2619: Egyéb jogi foglalkozású
262: Társadalomtudományi foglalkozások
2621: Filozófus, politológus
2622: Történész, régész
2623: Néprajzkutató
2624: Elemző közgazdász
2625: Statisztikus
2626: Szociológus, demográfus
2627: Nyelvész, fordító, tolmács
2628: Pszichológus
2629: Egyéb társadalomtudományi foglalkozású
27. Csoport: Kulturális, sport-, művészeti és vallási foglalkozások (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
271: Kulturális és sportfoglalkozások (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
2711: Könyvtáros , informatikus könyvtáros
2712: Levéltáros
2713: Muzeológus, múzeumi gyűjteménygondnok
2714: Kulturális szervező
2715: Könyv- és lapkiadó szerkesztője
2716: Újságíró, rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő
2717: Szakképzett edző, sportszervező, -irányító
2719: Egyéb kulturális és sportfoglalkozású (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
272: Alkotó- és előadó-művészi foglalkozások (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
2721: Író (újságíró nélkül)
2722: Képzőművész
2723: Iparművész, gyártmány- és ruhatervező
2724: Zeneszerző, zenész, énekes
2725: Rendező, operatőr
2726: Színész, bábművész
2727: Táncművész, koreográfus
2728: Cirkuszi- és hasonló előadóművész
2729: Egyéb alkotó- és előadó-művészi foglalkozású (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
273: Vallási foglalkozások (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
2730: Pap (lelkész), egyházi foglalkozású
29. Csoport: Egyéb magasan képzett ügyintézők
291: Egyéb magasan képzett ügyintézők
2910: Egyéb magasan képzett ügyintéző
3. Főcsoport: Egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások
31. Csoport: Technikusok és hasonló műszaki foglalkozások
311: Ipari, építőipari technikusok
3111: Bányászati technikus
3112: Kohó- és anyagmérnök
3113: Élelmiszeripari technikus
3114: Fa- és könnyűipari technikus
3115: Vegyésztechnikus
3116: Gépésztechnikus
3117: Építő- és építésztechnikus
312: Elektrotechnikusok
3121: Villamosipari technikus (energetikai technikus)
3122: Villamosipari technikus (elektronikai technikus)
313: Egyéb technikusok
3131: Mezőgazdasági technikus
3132: Erdő- és természetvédelmi technikus
3133: Földmérő és térinformatikai technikus
3134: Környezetvédelmi technikus
3135: Minőségbiztosítási technikus
3136: Műszaki rajzoló, szerkesztő
3139: Egyéb, máshova nem sorolható technikus
314: Számítástechnikai (informatikai) és kommunikációs foglalkozások
3141: Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus
3142: Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus
3143: Számítógéphálózat- és rendszertechnikus
3144: Webrendszer- (hálózati) technikus
3145: Műsorszóró és audiovizuális technikus
3146: Telekommunikációs technikus
315: Folyamatirányítók (berendezések vezérlői)
3151: Energetikai (erőművi) berendezés vezérlője
3152: Égető-, víz- és csatornaművi berendezés vezérlője
3153: Vegyipari alapanyag-feldolgozó berendezés vezérlője
3154: Kőolaj- és földgázfinomító berendezés vezérlője
3155: Fémgyártási berendezés vezérlője
3159: Egyéb folyamatirányító berendezés vezérlője
316: Üzemfenntartási foglalkozások
3161: Munka- és termelésszervező
3162: Energetikus
3163: Munkavédelmi és üzembiztonsági foglalkozású
317: Üzemfenntartási foglalkozások
3171: Tengeri és belvízi hajóparancsnok, fedélzeti tiszt
3172: Légijármű-vezető, hajózómérnök
3173: Légiforgalmi irányító
3174: Légiforgalmi irányítástechnikai berendezések üzemeltetője
318: Egyéb műszaki foglalkozások
3181: Egyéb műszaki foglalkozású
32. Csoport: Szakmai irányítók, felügyelők
321: Ipari, építőipari szakmai irányítók, felügyelők
3211: Bányászati szakmai irányító, felügyelő
3212: Feldolgozóipari szakmai irányító, felügyelő
3213: Építőipari szakmai irányító, felügyelő
322: Egyéb szakmai irányítók, felügyelők
3221: Irodai szakmai irányító, felügyelő
3222: Konyhafőnök, séf
33. Csoport: Egészségügyi foglalkozások
331: Ápolási és szülészeti kapcsolódó foglalkozások
3311: Ápoló, szakápoló
3312: Szülész(nő)i tevékenység segítője
3313: Építőipari szakmai irányító, felügyelő
332: Egészségügyi asszisztensek
3321: Általános egészségügyi asszisztens
3322: Egészségügyi dokumentátor
3323: Orvosi képalkotó diagnosztikai és terápiás berendezések kezelője
3324: Orvosi laboratóriumi asszisztens
3325: Fogászati asszisztens
3326: Gyógyszertári és gyógyszerellátási asszisztens
3327: Alternatív gyógymódok alkalmazásának segítője
333: Humánegészségügyhöz kapcsolódó foglalkozások
3331: Környezet- és foglalkozás-egészségügyi kiegészítő foglalkozású
3332: Fizioterápiás asszisztens, masszőr
3333: Fogtechnikus
3334: Ortopédiai eszközkészítő
3335: Látszerész
3339: Egyéb, humánegészségügyhöz kapcsolódó foglalkozású
334: Állat- és növényegészségügyhöz kapcsolódó foglalkozások
3341: Állatorvosi asszisztens
3342: Növényorvosi (növényvédelmi) asszisztens
34. Csoport: Oktatási asszisztensek
341: Oktatási asszisztensek
3410: Oktatási asszisztens
35. Csoport: Szociális gondozási és munkaerő-piaci szolgáltatási foglalkozások
351: Szociális foglalkozások
3511: Szociális segítő
3512: Hivatásos nevelőszülő, főállású anya
3513: Szociális gondozó, szakgondozó
3514: Jelnyelvi tolmács
3515: Ifjúságsegítő
352: Munkaerő-piaci szolgáltatási ügyintézők
3520: Munkaerő-piaci szolgáltatási ügyintéző
36. Csoport: Üzleti jellegű szolgáltatások ügyintézői, hatósági ügyintézők, ügynökök
361: Pénzügyi, gazdasági ügyintézők
3611: Pénzügyi ügyintéző (a pénzintézeti ügyintéző kivételével)
3612: Pénzintézeti ügyintéző
3613: Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker
3614: Számviteli ügyintéző
3615: Statisztikai ügyintéző
3616: Értékbecslő, kárbecslő, kárszakértő
362: Kereskedelmi és értékesítési ügyintézők, ügynökök
3621: Biztosítási ügynök, ügyintéző
3622: Kereskedelmi ügyintéző
3623: Anyaggazdálkodó, felvásárló
3624: Ügynök (a biztosítási ügynök kivételével)
363: Egyéb üzleti jellegű szolgáltatások ügyintézői
2631: Konferencia- és rendezvényszervező
2632: Marketing- és PR-ügyintéző
2633: Ingatlanügynök, ingatlanforgalmazási ügyintéző
2639: Egyéb, máshova nem sorolható üzleti jellegű szolgáltatás ügyintézője
364: Igazgatási és jogi asszisztensek
2641: Személyi asszisztens
2642: Jogi asszisztens
2649: Egyéb igazgatási és jogi asszisztens
365: Hatósági ügyintézők
2651: Vám- és pénzügyőr
2652: Adó- és illetékhivatali ügyintéző
2653: Társadalombiztosítási és segélyezési hatósági ügyintéző
2654: Hatósági engedélyek kiadásával foglalkozó ügyintéző
2655: Nyomozó
2656: Végrehajtó, adósságbehajtó
2659: Egyéb hatósági ügyintéző
37. Csoport: Művészeti, kulturális, sport- és vallási foglalkozások
371: Művészeti és kulturális foglalkozások
3711: Segédszínész, statiszta
3712: Segédrendező
3713: Fényképész
3714: Díszletező, díszítő
3715: Kiegészítő filmgyártási és színházi foglalkozású
3716: Lakberendező, dekoratőr
3717: Kulturális intézményi szaktechnikus
3719: Egyéb művészeti és kulturális foglalkozású
372: Sport- és szabadidős foglalkozások
3721: Sportoló
3722: Fitnesz- és rekreációs program irányítója
373: Egyéb vallási foglalkozások
3730: Egyéb vallási foglalkozású
39. Csoport: Egyéb ügyintézők
4. Főcsoport: Irodai és ügyviteli (ügyfélkapcsolati) foglalkozások
41. Csoport: Irodai, ügyviteli foglalkozások
411: Általános irodai, ügyviteli foglalkozások
4111: Titkár(nő)
4112: Általános irodai adminisztrátor
4113: Gépíró, szövegszerkesztő
4114: Adatrögzítő, kódoló
412: Számviteli foglalkozások
4121: Könyvelő (analitikus)
4122: Bérelszámoló
4123: Pénzügyi, statisztikai, biztosítási adminisztrátor
4129: Egyéb számviteli foglalkozású
419: Egyéb irodai, ügyviteli foglalkozások
4190: Egyéb, máshova nem sorolható irodai, ügyviteli foglalkozású
42. Csoport: Ügyfélkapcsolati foglalkozások
421: Pénzkezelők, pénzintézeti pénztárosok
4211: Banki pénztáros
4212: Szerencsejáték-szervező
4213: Zálogházi ügyintéző és pénzkölcsönző
422: Ügyfélkapcsolati foglalkozások
4221: Utazásszervező, tanácsadó
4222: Recepciós
4223: Szállodai recepciós
4224: Ügyfél- (vevő)tájékoztató
4225: Ügyfélszolgálati központ tájékoztatója
4226: Lakossági kérdező, összeíró
4227: Postai ügyfélkapcsolati foglalkozású
4229: Egyéb ügyfélkapcsolati foglalkozású
5. Főcsoport: Kereskedelmi és szolgáltatási foglalkozások
51. Csoport: Kereskedelmi és vendéglátó-ipari foglalkozások
511: Kereskedelmi foglalkozások
5111: Kereskedő
5112: Vezető eladó
5113: Bolti eladó
5114: Kölcsönző
5115: Piaci, utcai árus
5116: Piaci, utcai étel- és italárus
5117: Bolti pénztáros, jegypénztáros
512: Egyéb kereskedelmi foglalkozások
5121: Üzemanyagtöltő állomás kezelője
5122: Áru- és divatbemutató
5123: Telefonos (multimédiás) értékesítési ügynök
5129: Egyéb, máshova nem sorolható kereskedelmi foglalkozású
513: Vendéglátó-ipari foglalkozások
5131: Vendéglős
5132: Pincér
5133: Pultos
5134: Szakács
5135: Cukrász
52. Csoport: Szolgáltatási foglalkozások
521: Személyi szolgáltatási foglalkozások
5211: Fodrász
5212: Kozmetikus
5213: Manikűrös, pedikűrös
5219: Egyéb személyi szolgáltatási foglalkozású
522: Személygondozási foglalkozások
5221: Gyermekfelügyelő, dajka
5222: Segédápoló, műtőssegéd
5223: Házi gondozó
5229: Egyéb személygondozási foglalkozású
523: Utaskísérők, jegykezelők
5231: Kalauz, menetjegyellenőr
5232: Utaskísérő (repülőn, hajón)
5233: Idegenvezető
524: Épületfenntartási foglalkozások
5241: Vezető takarító
5242: Házvezető
5243: Épületgondnok
525: Személy- és vagyonvédelmi foglalkozások
5251: Rendőr
5252: Tűzoltó
5253: Büntetés-végrehajtási őr
5254: Vagyonőr, testőr
5255: Természetvédelmi őr
5256: Közterület-felügyelő
5259: Egyéb személy- és vagyonvédelmi foglalkozású
529: Egyéb szolgáltatási foglalkozások
5291: Járművezető-oktató
5292: Hobbiállat-gondozó, -kozmetikus
5293: Temetkezési foglalkozású
5299: Egyéb, máshova nem sorolható szolgáltatási foglalkozású
6. Főcsoport: Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások
61. Csoport: Mezőgazdasági foglalkozások
611: Növénytermesztési foglalkozások
6111: Szántóföldinövény-termesztő
6112: Bionövény-termesztő
6113: Zöldségtermesztő
6114: Szőlő-, gyümölcstermesztő
6115: Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész, csemetenevelő
6116: Gyógynövénytermesztő
6119: Egyéb növénytermesztési foglalkozású
612: Állattenyésztési és állatgondozási foglalkozások
6121: Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő
6122: Baromfitartó és -tenyésztő
6123: Méhész
6124: Kisállattartó és –tenyésztő
613: Vegyes profilú gazdálkodók
6130: Vegyes profilú gazdálkodó
62. Csoport: Erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási és halászati foglalkozások
621: Erdőgazdálkodási foglalkozások
6211: Erdészeti foglalkozású
6212: Fakitermelő (favágó)
622: Vadgazdálkodási foglalkozások
6220: Vadgazdálkodási foglalkozású
623: Halászati foglalkozások
6230: Halászati foglalkozású
7. Főcsoport: Ipari és építőipari foglalkozások
71. Csoport: Élelmiszeripari foglalkozások
711: Élelmiszergyártók, -feldolgozók és -tartósítók
7111: Húsfeldolgozó
7112: Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, -tartósító
7113: Tejfeldolgozó, tejtermékgyártó
7114: Pék, édesiparitermék-gyártó
7115: Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő
72. Csoport: Könnyűipari foglalkozások
721: Ruha- és bőripari foglalkozások
7211: Szabásminta-készítő
7212: Szabó, varró
7213: Kalapos, kesztyűs
7214: Szűcs, szőrmefestő
7215: Tímár
7216: Bőrdíszműves, bőröndös, bőrtermékkészítő, -javító
7217: Cipész, cipőkészítő, -javító
722: Faipari foglalkozások
7221: Famegmunkáló
7222: Faesztergályos
7223: Bútorasztalos
7224: Kárpitos
7225: Kádár, bognár
723: Nyomdaipari foglalkozások
7231: Nyomdai előkészítő
7232: Nyomdász, nyomdai gépmester
7233: Könyvkötő
73. Csoport: Fém- és villamosipari foglalkozások
731: Kohászati foglalkozások
7310: Fémöntőminta-készítő
732: Fémmegmunkálók
7321: Lakatos
7322: Szerszámkészítő
7323: Forgácsoló
7324: Fémcsiszoló, köszörűs, szerszámköszörűs
7325: Hegesztő, lángvágó
7326: Kovács
7327: Festékszóró, fényező
7328: Fém- és egyéb tartószerkezet-szerelő
733: Gépek, berendezések karbantartói, javítói
7331: Gépjármű- és motorkarbantartó, -javító
7332: Repülőgépmotor-karbantartó, -javító
7333: Mezőgazdasági és ipari gép (motor) karbantartója, javítója
7334: Mechanikaigép-karbantartó, -javító (műszerész)
7335: Kerékpár-karbantartó, -javító
734: Villamossági berendezések műszerészei, szerelői
7341: Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója
7342: Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója
7343: Elektromoshálózat-szerelő, -javító
74. Csoport: Kézműipari foglalkozások
741: Kézműipari foglalkozások
7411: Címfestő
7412: Ékszerkészítő, ötvös, drágakőcsiszoló
7413: Keramikus
7414: Üveggyártó
7415: Hangszerkészítő
7416: Szőr- és tollfeldolgozó
7417: Nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártó
7418: Textilműves, hímző, csipkeverő
7419: Egyéb kézműipari foglalkozású
742: Finommechanikai műszerészek
7420: Finommechanikai műszerész
75. Csoport: Építőipari foglalkozások
751: Építőmesteri foglalkozások
7511: Kőműves
7512: Gipszkartonozó, stukkózó
7513: Ács
7514: Épületasztalos
7515: Építményszerkezet-szerelő
7519: Egyéb építőmesteri foglalkozású
752: Építési, szerelési foglalkozások
7521: Vezeték- és csőhálózat-szerelő (víz, gáz, fűtés)
7522: Szellőző-, hűtő- és klimatizálóberendezés-szerelő
7523: Felvonószerelő
7524: Épületvillamossági szerelő, villanyszerelő
7529: Egyéb építési, szerelési foglalkozású
753: Építési szakipari foglalkozások
7531: Szigetelő
7532: Tetőfedő
7533: Épület-, építménybádogos
7534: Burkoló
7535: Festő és mázoló
7536: Kőfaragó, műköves
7537: Kályha- és kandallóépítő
7538: Üvegező
7539: Egyéb építési szakipari foglalkozású
79. Csoport: Egyéb ipari és építőipari foglalkozások
791: Egyéb ipari és építőipari foglalkozások
7911: Ipari búvár
7912: Ipari alpinista
7913: Robbantómester
7914: Kártevőirtó, gyomirtó
7915: Kéményseprő, épületszerkezet-tisztító
7919: Egyéb, máshova nem sorolható ipari és építőipari foglalkozású
8. Főcsoport: Gépkezelők, összeszerelők, járművezetők
81. Csoport: Feldolgozóipari gépek kezelői
811: Élelmiszer-, ital-, dohánygyártó gépek kezelői
8111: Élelmiszer-, italgyártó gép kezelője
8112: Dohánygyártó gép kezelője
812: Könnyűipari gépek kezelői és gyártósor mellett dolgozók
8121: Textilipari gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8122: Ruházati gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8123: Bőrkikészítő és -feldolgozó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8124: Cipőgyártó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8125: Fafeldolgozó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
8126: Papír- és cellulóztermék-gyártó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
813: Vegyipari alapanyagot és terméket gyártók, gépkezelők
8131: Kőolaj- és földgázfeldolgozó gép kezelője
8132: Vegyi alapanyagot és terméket gyártó gép kezelője
8133: Gyógyszergyártó gép kezelője
8134: Műtrágya- és növényvédőszer-gyártó gép kezelője
8135: Műanyagtermék-gyártó gép kezelője
8136: Gumitermékgyártó gép kezelője
8137: Fotó- és mozgófilmlaboráns
814: Alapanyaggyártó gépek kezelői
8141: Kerámiaipari terméket gyártó gép kezelője
8142: Üveget és üvegterméket gyártó gép kezelője
8143: Cement-, kő- és egyéb ásványianyag-feldolgozó gép kezelője
8144: Papíripari alapanyagot gyártó gép kezelője
815: Fémfeldolgozó és -megmunkáló gépek kezelői
8151: Fémfeldolgozó gép kezelője
8152: Fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője
819: Egyéb feldolgozóipari gépek kezelői
8190: Egyéb, máshova nem sorolható feldolgozóipari gép kezelője
82. Csoport: Összeszerelők
821: Összeszerelők
8211: Mechanikaigép-összeszerelő
8212: Villamosberendezés-összeszerelő
8219: Egyéb termék-összeszerelő
83. Csoport: Helyhez kötött gépek kezelői
831: Bányászati gépek kezelői
8311: Szilárdásvány-kitermelő gép kezelője (szén, kő)
8312: Kútfúró, mélyfúró gép kezelője (kőolaj, földgáz, víz)
832: Egyéb, helyhez kötött gépek kezelői
8321: Energetikai gép kezelője
8322: Vízgazdálkodási gép kezelője
8323: Kazángépkezelő
8324: Sugármentesítő gép, berendezés kezelője
8325: Csomagoló-, palackozó- és címkézőgép kezelője
8326: Mozigépész, vetítőgépész
8327: Mosodai gép kezelője
8329: Egyéb, máshova nem sorolható, helyhez kötött gép kezelője
84. Csoport: Járművezetők és mobil gépek kezelői
841: Járművezetők és kapcsolódó foglalkozások
8411: Mozdonyvezető
8412: Vasútijármű-vezetéshez kapcsolódó foglalkozású
8413: Villamosvezető
8414: Metróvezető
8415: Trolibuszvezető
8416: Személygépkocsi-vezető
8417: Tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr
8418: Autóbuszvezető
8419: Egyéb járművezető és kapcsolódó foglalkozású
842: Mobil gépek kezelői
8421: Mezőgazdasági, erdőgazdasági, növényvédő gép kezelője
8422: Földmunkagép és hasonló könnyű- és nehézgép kezelője
8423: Köztisztasági, településtisztasági gép kezelője
8424: Daru, felvonó és hasonló anyagmozgató gép kezelője
8425: Targoncavezető
843: Hajózási foglalkozások
8430: Hajószemélyzet, kormányos, matróz
9. Főcsoport: Szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások
91. Csoport: Takarítók és hasonló jellegű egyszerű foglalkozások
911: Takarítók és kisegítők
9111: Háztartási takarító és kisegítő
9112: Intézményi takarító és kisegítő
9113: Kézi mosó, vasaló
9114: Járműtakarító
9115: Ablaktisztító
9119: Egyéb takarító és kisegítő
92. Csoport: Egyszerű szolgáltatási, szállítási és hasonló foglalkozások
921: Szemétgyűjtők és hasonló foglalkozások
9211: Szemétgyűjtő, utcaseprő
9212: Hulladékosztályozó
922: Szállítási foglalkozások és rakodók
9221: Pedálos vagy kézi hajtású gépek vezetője
9222: Állati erővel vont jármű hajtója
9223: Rakodómunkás
9224: Pultfeltöltő, árufeltöltő
9225: Kézi csomagoló
923: Egyéb egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozások
9231: Portás, telepőr, egyszerű őr
9232: Mérőóra-leolvasó és hasonló egyszerű foglalkozású
9233: Hivatalsegéd, kézbesítő
9234: Hordár, csomagkihordó
9235: Gyorséttermi eladó
9236: Konyhai kisegítő
9237: Háztartási alkalmazott
9238: Parkolóőr
8239: Egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású
93. Csoport: Egyszerű ipari, építőipari, mezőgazdasági foglalkozások
931: Egyszerű ipari foglalkozások
9310: Egyszerű ipari foglalkozású
932: Egyszerű építőipari foglalkozások
9321: Kubikos
9329: Egyéb egyszerű építőipari foglalkozású
933: Egyszerű mezőgazdasági, erdészeti, vadászati és halászati foglalkozások
9331: Egyszerű mezőgazdasági foglalkozású
9332: Egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozású
Lásd még
Jegyzetek
↑ ISCO - 1968- Foglalkozások Egységes Nemzetközi Osztályozási Rendszere (a FEOR alapja) (módosításai ’82-ben, ’87-ben, 2008-ban készültek) 3 fő célja: a nemzetközi információcsere elősegítése, a foglalkozási adatok egységesítése, nemzetközi munkaerő vándorlás figyeléseforrás1:dolgozat forrás2:ksh
Források