Férfi 100 méteres pillangóúszás a 2008. évi nyári olimpiai játékokon
A 2008. évi nyári olimpiai játékokon az úszás férfi 100 méteres pillangóúszás versenyszámát augusztus 14. és 16. között tartották Pekingi Nemzeti Vízi Központban .
A kvalifikációs idő (A-szint) 52,86 és (B-szint) 54,71 volt.
Az amerikai Michael Phelps nyerte ezt a versenyszámot 50,58 másodperces eredménnyel, 0,01 másodperccel megelőzve a szerb Milorad Čavićot . A verseny után a szerb csapat fellebbezett az eredmény ellen. A Nemzetközi Úszószövetség által rendelkezésükre bocsátott tízezred másodperces kockánkénti videófelvétel megtekintése után azonban Phelps győzelméhez kétség sem férhetett.[ 1]
Michael Phelpsnek ez volt ezen az olimpián a hetedik bajnoki címe, és egyben az első olyan, amelyet nem világcsúccsal nyert meg. Ezzel beállította Mark Spitz rekordját, aki az 1972-es müncheni olimpián tudott hét számban is bajnok lenni.
Ez a futam az első az olimpiák történetében, amikor egy Pápua Új-Guinea-i versenyző, Ryan Pini bejutott egy úszódöntőbe.
Rekordok
A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
A versenyen új rekord született:
Eredmények
Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő:
Q : továbbjutás időeredmény alapján
DNS : nem indult a futamon/versenyen
OR : olimpiai rekord
AR : kontinensrekord
NR : országos rekord
Előfutamok
Az összesített eredmények alapján a legjobb időeredménnyel rendelkező 16 úszó jutott az elődöntőbe.
H
F
P
Név
Nemzet
E
Mj
1.
9
5
Milorad Čavić
Szerbia (SRB)
50,76
Q, OR
2.
9
4
Michael Phelps
Egyesült Államok (USA)
50,87
Q
3.
9
7
Andrij Szergyinov
Ukrajna (UKR)
51,10
Q
4.
7
5
Jason Dunford
Kenya (KEN)
51,14
Q, AR
5.
9
2
Peter Mankoč
Szlovénia (SLO)
51,24
Q
6.
7
3
Andrew Lauterstein
Ausztrália (AUS)
51,37
Q, AR
7.
7
7
Fudzsii Takuró
Japán (JPN)
51,50
Q, AR
8.
8
5
Albert Subirats Altes
Venezuela (VEN)
51,71
Q, NR
9.
8
1
Corney Swanepoel
Új-Zéland (NZL)
51,78
Q
10.
6
2
Szerhij Breusz
Ukrajna (UKR)
51,82
Q
11.
7
4
Frederick Bousquet
Franciaország (FRA)
51,83
Q
12.
6
8
Si Feng
Kína (CHN)
51,87
Q
13.
8
3
Ian Crocker
Egyesült Államok (USA)
51,95
Q
14.
7
2
Ryan Pini
Pápua Új-Guinea (PNG)
52,00
Q
15.
5
3
Lyndon Ferns
Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
52,04
Q
16.
9
6
Kaio de Almeida
Brazília (BRA)
52,05
Q
17.
8
7
Adam Pine
Ausztrália (AUS)
52,07
18.
6
6
Lars Frolander
Svédország (SWE)
52,15
19.
5
5
Mario Todorovic
Horvátország (CRO)
52,26
20.
4
3
Jakob Schioett Andkjaer
Dánia (DEN)
52,24
20.
9
1
Robin van Aggele
Hollandia (NED)
52,26
20.
5
5
Mario Todorovic
Horvátország (CRO)
52,26
23.
8
3
Jevgenyij Korotiskin
Oroszország (RUS)
52,30
24.
4
4
Szotíriosz Pásztrasz
Görögország (GRE)
52,41
25.
9
3
Kisida Maszajuki
Japán (JPN)
52,45
26.
6
4
Michael Rock
Nagy-Britannia (GBR)
52,48
27.
4
6
Ioan Gherghel
Románia (ROU)
52,50
28.
6
5
Todd Cooper
Nagy-Britannia (GBR)
52,52
29.
8
2
Rafael Muñoz
Spanyolország (ESP)
52,53
30.
8
8
Christophe Lebon
Franciaország (FRA)
52,56
31.
6
3
Moss Burmester
Új-Zéland (NZL)
52,67
32.
5
1
Simao Morgado
Portugália (POR)
52,80
33.
3
2
Rimvydas Salcius
Litvánia (LTU)
52,90
33.
7
8
Joe Bartoch
Kanada (CAN)
52,90
35.
3
4
Alon Mandel
Izrael (ISR)
52,99
NR
36.
5
2
Francois Heersbrandt
Belgium (BEL)
53,33
37.
5
8
Douglas Lennox-Silva
Puerto Rico (PUR)
53,34
38.
5
6
Adam Sioui
Kanada (CAN)
53,38
39.
5
4
Ivan Lenđer
Szerbia (SRB)
53,41
40.
9
8
Benjamin Starke
Németország (GER)
53,50
41.
4
1
Michal Rubáček
Csehország (CZE)
53,53
42.
5
7
Javhen Lazuka
Fehéroroszország (BLR)
53,54
43.
7
6
Thomas Rupprath
Németország (GER)
53,56
44.
4
2
Juan Jose Veloz
Mexikó (MEX)
53,58
44.
6
7
Octavio Andres Alesi Gonzalez
Venezuela (VEN)
53,58
46.
6
1
Alexei Puninski
Horvátország (CRO)
53,65
47.
4
8
Ryan Gambin
Málta (MLT)
53,70
48.
3
3
Jeremy Knowles
Bahama-szigetek (BAH)
53,72
49.
3
1
Madarassy Ádám
Magyarország (HUN)
53,93
50.
2
5
Shaune Fraser
Kajmán-szigetek (CAY)
54,08
51.
3
8
Hjortur Mar Reynisson
Izland (ISL)
54,17
52.
3
7
Camilo Becerra
Kolumbia (COL)
54,27
53.
2
4
Daniel Bego
Malajzia (MAS)
54,38
54.
2
2
Gordon Touw Ngie Tjouw
Suriname (SUR)
54,54
55.
2
6
Rusztam Hugyijev
Kazahsztán (KAZ)
54,62
56.
4
7
Ankur Poseria
India (IND)
54,74
57.
3
5
Onur Uras
Törökország (TUR)
54,79
58.
1
3
Andrejs Duda
Lettország (LAT)
55,20
59.
3
6
Georgi Palazov
Bulgária (BUL)
55,25
60.
2
1
Báder el-Muhanna
Szaúd-Arábia (KSA)
55,59
60.
2
3
Ahmed Nada
Egyiptom (EGY)
55,59
62.
1
4
Joao Luis Cardoso Matias
Angola (ANG)
57,06
63.
2
7
Nedim Nišić
Bosznia-Hercegovina (BIH)
57,16
64.
1
5
Marco Camargo
Ecuador (ECU)
57,48
4
5
Mattia Nalesso
Olaszország (ITA)
DNS
Elődöntő
Az összesített eredmények alapján a legjobb időeredménnyel rendelkező 8 úszó jutott a döntőbe.
H
F
P
Név
Nemzet
E
Mj
1.
2
4
Milorad Čavić
Szerbia (SRB)
50,92
Q
2.
1
4
Michael Phelps
Egyesült Államok (USA)
50,97
Q
3.
1
3
Andrew Lauterstein
Ausztrália (AUS)
51,27
Q, AR
3.
2
1
Ian Crocker
Egyesült Államok (USA)
51,27
Q
5.
1
5
Jason Dunford
Kenya (KEN)
51,33
Q
6.
2
5
Andrij Szergyinov
Ukrajna (UKR)
51,41
Q
7.
2
6
Fudzsii Takuró
Japán (JPN)
51,59
Q
8.
1
1
Ryan Pini
Pápua Új-Guinea (PNG)
51,62
Q
9.
1
7
Si Feng
Kína (CHN)
51,68
10.
2
3
Peter Mankoc
Szlovénia (SLO)
51,80
11.
1
6
Albert Subirats Altes
Venezuela (VEN)
51,82
12.
2
2
Corney Swanepoel
Új-Zéland (NZL)
52,01
13.
1
2
Szerhij Breusz
Ukrajna (UKR)
52,05
14.
2
8
Lyndon Ferns
Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
52,18
15.
1
8
Kaio de Almeida
Brazília (BRA)
52,32
16.
2
7
Frederick Bousquet
Franciaország (FRA)
52,94
Döntő
Jegyzetek
Források