Ezüstpart Expressz

Ezüstpart expresszvonat
Típusexpresszvonat
Státuszaktív
Hely Magyarország
NévadóSiófok-Ezüstpart
Első járat2013. június 15.
Jelenlegi üzemeltetőMÁV-START
Vonal kezdeteMiskolc-Tiszai
Vonal végeFonyód
Állomások száma26
Távolság341 km
Utazási idő5 óra 13 perc/5óra 01 perc
Járatsűrűségnyári szezonban napi 1 pár
VonatszámEx 15606/15607
Vasúti járműMÁV 480
Villamos vontatás25 kV 50 Hz AC
Pálya tulajdonosaMÁV

Az Ezüstpart expresszvonat egy Miskolc és Fonyód között a nyári szezonban közlekedő "fürdős" vasúti járat.

Történet

2013-as nyári szezonban indult el az első járat Miskolc-Tiszairól Balatonszentgyörgyig és Érd felsőn is megállt.[1][2]

2014-es nyári szezontól a vonat meghosszabbított útvonalon Keszthelyig közlekedik, és már nem áll meg Érd felsőn.[3]

2015-ben a vonat csak ebben a szezonban megáll Érd alsón.

2019-es nyári szezontól a vonat ismét Balatonszentgyörgyig közlekedik, valamint a Budapest–Hatvan-vasútvonal felújtása miatt kerülő útirányon közlekedik Hatvan, Jászberény éintésével közlekedett. Ettől az évtől a vonat már IC kocsit is továbbít, amibe az IC pót,-és helyjegy váltása kötelező.[4]

2020-as nyári szezonban a vonat Sátoraljaújhelyig lett meghosszabítva.[5]

2021-es szezontól a vonat már csak Miskolc-Fonyód viszonlatban közlekedik.[6]

2023-tól a vonat 1. osztályú kocsit is továbbít.

Útvonal

A vonat Miskolc-Tiszairól indul Füzesabony, Hatvan, Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár érintésével közlekedik. A vonatot általában a MÁV 480 sorozatú villamosmozdony húzza.

Megállóhelyei

Megállóhelyek
1. Miskolc-Tiszai
2. Nyékládháza
3. Mezőkövesd
4. Füzesabony
5. Kál-Kápolna
6. Vámosgyörk
7. Hatvan
8. Aszód
9. Gödöllő
10. Budapest-Kelenföld
11. Székesfehérvár
12. Balatonaliga
13. Balatonvilágos
14. Szabadisóstó
15. Siófok
16. Balatonszéplak felső
17. Zamárdi
18. Szántód
19. Balatonföldvár
20. Balatonszárszó
21. Balatonszemes
22. Balatonlelle felső
23. Balatonlelle
24. Balatonboglár
25. Fonyódliget
26. Fonyód

Vonatösszeállítás

Vonatösszeállítás 2024. június 22-étől:

Vonatösszeállítás Fonyód felé
Kocsiszám Típus
MÁV 480 villanymozdony
10 START Bpmee
9 START Bpmee
8 START Bpmee
7 START Bpmee
6 START Bpmee
5 START Bpmee
4 START BDd (Kerékpárszállító)
4 START Ddmee (Kerékpárszállító)
3 START Apee
3 START Apee
2 START Apee
2 START Apee
1 START BDt

Vonatösszeállítás Miskolc felé
Kocsiszám Típus
MÁV 480 villanymozdony
1 START BDt
2 START Apee
2 START Apee
3 START Apee
3 START Apee
4 START Ddmee (Kerékpárszállító)
4 START BDd (Kerékpárszállító)
5 START Bpmee
6 START Bpmee
7 START Bpmee
8 START Bpmee
9 START Bpmee
10 START Bpmee

További információk

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!