![]() | Nem tévesztendő össze a következővel: Epigonok. |
Az epigoneion (ἐπιγόνειον) ókori pengetős hangszer. A Kr. u. 2. században élt Pollux a szimikion nevű 35 húros hangszerrel együtt említi, de attól eltérően 40 húrosnak írja le.[1] A Kr. u. 3. századi Athénaiosz Jubára hivatkozva a hangszer nevét a Kr. e. 6. század második felében élt sziküóni Epigonoszra vezeti vissza, aki szerinte a hangszert pengető nélkül, az ujjaival szólaltatta meg, és bár Juba idejében már függőleges pszaltérionként használták, első használója nevét továbbra is megtartotta.[2]
Feltételezések szerint[3] az epigoneion a lapciterák családjába tartozhatott, vagyis egy széles, lapos hangdoboz fölött a hangszertetővel párhuzamosan kifeszített húrjai voltak. Az a kitétel, hogy a későbbiekben függőleges helyzetben használták, arra utal, hogy eredetileg vízszintesen, talán ülve a térdekre helyezve szólaltatták meg.[4] Három későbbi római szarkofág domborművén felismerhetőek játék közben függőlegesen tartott, viszonylag kis méretű lapciterák, de csak 9–10 húrral.[5] Elképzelhető, hogy az eredeti epigoneion nem zenei előadás céljára készült, hanem a hangsorok, hangközök tanulmányozására; a sok húrra azért volt szükség, hogy negyedhangonként hangolva őket mindenféle korabeli hangsor előállítható legyen rajtuk.[6]
Jegyzetek
- ↑ Mathiesen, i. m. 270. o. szerint Onomasticon 4.59.
- ↑ Mathiesen, i. m. 270. o. szerint Deipnosophistai 4.81.
- ↑ West, i. m. 78. o. szerint Curt Sachs felvetése
- ↑ Barker, i. m. 80. o.
- ↑ West, i. m. 78. o.
- ↑ West, i. m. 79. o.
Források
- Mathiesen, Thomas J. Apollo's Lyre: Greek Music and Music Theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press (1999). ISBN 080-323-079-6
- West, Martin Litchfield. Ancient Greek Music. Oxford University Press (1992). ISBN 019-814-975-1
- Barker, Andrew. The Science of Harmonics in Classical Greece. Cambridge University Press (2007). ISBN 052-187-951-5
Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap
