A területet két vádi három részre osztja. A középső rész a legrégebbi, itt számos halomsír található a Napatai Királyság előtti időkből. Reisner úgy vélte, hogy a legkorábbi sír, a Tum.1 az egyiptomi I. Sesonk idejében készült, i. e. 850 körül, és kb. kétszáz évvel korábbi, mint a Napatai Királyság létrejötte. Ma a tudósok (Kendall, Hakem, Totok) úgy vélik, a temető legkorábbi részének története a ramesszida korba nyúlik vissza, az első temetésekre az egyiptomi XX. dinasztia idejében (i. e. 1070 körül) került sor, bár Kendall azóta módosított álláspontján, és úgy véli, a helyes időpont mégis közelebb áll a Reisner által megállapítotthoz.[2]
A temető legmagasabb pontján négy halomsír áll (Tum. 1, 2, 4 és 5). Északra, az északi vádin túl található a Tum.6. A halomsíroktól keletre sorban legalább nyolc piramis áll, az egyikük részben egy halomsír (a Tum.19) területére épült. A piramisok közül a legdélebbi Kasta királyé, mellette feleségéé, Pebatjmáé áll. Ez előtt a sor előtt másik piramissor áll, köztük Piye, Sabaka és Tanutamon piramisa.
Pebatjma piramisától délre a déli vádin átkelve lehet eljutni a déli piramisokig. Ezek a királynéi piramisok, Naparaye (K.3), Hensza (K.4), Kalhata (K.5) és Arti (K.6) sírja.[3]
A középkorban, mikor ez a terület Makuria keresztény királyság részét képezte, el-Kurru fallal körülvett települést alkotott, ami kb. 1200-ig fennállt.[4] Ebben a korban a núbiai keresztények különféle graffitókkal látták el a Ku. 1 piramist, többek közt monogramokkal, keresztény jelképekkel és számos hajó képével, amellyel talán egy folyami felvonulást örökítettek meg.[5]
Tum. 6, a Tum.1-től északra fekszik, az északi vádi túloldalán
Tum. 19, a többi halomsírtól keletre található, a K.13 piramis miatt egy része elpusztult
A Napatai Királyság korában (i. e. 750–650) és később épült piramisok
K.1 – Ismeretlen király piramisa (i. e. 362–342 közti, Harsziotef után, Akharatan előtt). Az egyik legnagyobb piramis. Piye piramisa (K.17) közvetlen közelében, attól délre fekszik.[3]
K.18 – Sabataka király, Piye fia. Kasta piramisától nyugatra, a halomsíroktól délre helyezkedik el. Egy koponyát találtak itt, amely talán magáé Sabatakáé lehetett.[3]
K.53 – Tabiri királyné, Alara lánya, Piye felesége
K.54 – Talán Pekszater királyné, Kasta lánya, Piye felesége
Lovak sírjai
A K.51–K.55 piramisoktól úgy 120 méterre északnyugatra négy sorban lovak sírjait találták meg. A sorokban négy, nyolc, nyolc, négy sír helyezkedik el. Az első sorban található négy sír valószínűleg Piye idejéből származik, a második sor Sabaka, a harmadik sor Sabataka, a negyedik Tanutamon idejéből. A sírokat mind kirabolták, de megállapítható, hogy a lovakat állva temették el, teljes lószerszámmal.[6]
Feltárások a közelmúltban
A területen jelenleg a Régiségek és Múzeumok Nemzeti Tanácsával együttműködésben, a Katar–Szudán Régészeti Projekt részleges támogatásával tajlik ásatás dr. Geoff Emberling (Kelsey Régészeti Múzeum, Michigan) és dr. Rachael J. Dann (Koppenhágai Egyetem, Egyiptomi és Szudáni Régészeti Tanszék) vezetésével.
Ez a szócikk részben vagy egészben az El-Kurru című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
↑Dows Dunham and M. F. Laming Macadam, Names and Relationships of the Royal Family of Napata, The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 35 (December 1949), pp. 139–149
↑R. G. Morkot, The Black Pharaohs: Egypt's Nubian Rulers, 2000, The Rubicon Press
↑ abcdefD. M. Dixon, The Origin of the Kingdom of Kush (Napata-Meroë), The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 50 (December 1964), pp. 121–132
↑George A. Reisner, Note on the Harvard-Boston Excavations at El-Kurruw and Barkal in 1918–1919, The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 6, No. 1 (Jan., 1920), pp. 61–64
Irodalom
Dows Durham: The Royal Cemeteries of Kush: El-Kurru, 1950, Harvard University Press for The Museum of Fine Arts