Egyszerű kráter

A Barringer-kráter Arizonában

A Victoria-kráter a Marson

A Wolfe Creek-kráter Ausztráliában

Az egyszerű kráter a becsapódási kráterek legegyszerűbb típusa. Egyszerű kráter minden szilárd felszínű égitesten található, ezek a legáltalánosabban előforduló kráterek.

Jellemzői

Tál alakúak, kiemelt sáncuk és néha sima, mély fenekük van. Komplex szerkezet nem található bennük.

Az egyszerű kráterek mérete kicsi, a Földön (alapkőzettől függően) maximum körülbelül 3–6 km átmérőjűek, a Ganymedesen és a Marson maximum 5 km átmérőjűek, a Holdon maximum 15 km-esek. A komplex kráterekbe történő átmenet kritikus mérete a gravitációval fordítottan arányos, azaz minél kisebb a gravi­tá­ció egy égitesten, annál nagyobbak lehetnek ott az egy­szerű kráterek: a legnagyobbat eddig az Amal­theán találták (90 km átmérő).^[1]

Ellentétben a komplex kráterekkel, az egyszerű kráterek mélysége szélességükkel ará­nyo­san növekszik. A Holdon mély­ségük átmérőjüknek a 15–20%-a (mélység:átmérő arányuk 1:5). A hasonló gravitáció ellenére a Ganymedes kőzet-jégholdon mélységük kb. 30^[2]–60^[3]%-kal sekélyebb, mint a Holdon.

A krátergödör

A “tál” fenekén általában felhalmozódik a sáncról lejtős tömegmozgással lecsuszamló anyag, ami az eredetileg tál alakú aljzatot síkká vagy dimbes-­dombossá teheti. Ezek azonban nem alkotnak teraszo­kat, mint a komplex kráterek esetén. Különleges eset­ben – például Eros – ugyanitt por gyűlhet össze, azaz úgynevezett por­tócsa jöhet létre vagy a kráter keletkezésekor létrejött olvadék.^[4]

Az egyszerű kráterek közelítőleg megőrzik a tran­zi­ens kráter tál alakját és méretét. A tranziens kráternek a túl meredek falából törmelék omlik le a kráter­gö­dör­be (breccsalencsét alkotva). A végső kráter átmérője a tranziens kráterénél legfeljebb 20%-kal lehet nagyobb.

A lecsuszamlott üledék alatt lévő kilökött és visszahullott törmelék a megolvadt kőzetekkel együtt alkotja az (allochton, elmozdult) breccsalencsét, amely részben feltölti az eredeti mélyedést (crater-fill unit). Ez alatt található a kráter valódi alja, mely a tranziens kráteréhez képest jelentősen nem módosult.

A kráter látható aljzata alatt találhatók a parautochton (kissé elmozdult) kőzetek, amelyek inkább csak feltöredeztek, és nem olvadtak meg és nem is estek át sokkmetamorfózison.

Környezete

A kidobott anyag (fallout ejecta) távolabbra vissza­hullt része a kráter mélyedésén kívül alkot vékonyodó réteget: ez a törmeléktakaró (ejecta blanket). A törmelék­takaró, amelynek legvastagabb része maga a sánc, kb. 0,5–1 kráterátmérő távolságig húzódik, és általában (külö­nösen friss krátereknél) a környe­zetüktől eltérő albedójú. A krátertől még távolabb, részben még a tör­me­lékterítőben találhatók a kidobott nagyobb tör­me­lék­darabok létrehozta apró, másodlagos kráterek. Ezek el­oszlása szabálytalan, néha láncokba vagy kisebb mezőkbe tömörülnek.

Ismert egyszerű kráterek

A legismertebb egyszerű földi kráter a kissé szögletes alakú arizonai Barringer-kráter, amely 1,2 km átmérőjű. 20 ezer éve egy, körülbelül 40–60 m átmérőjű, 30 ezer tonnás vasmeteorit ütötte.

Kisbolygók kráterei

A laza, néha szivacsszerűen üre­ges belső szerkezetű kisbolygókon a nagyobb krá­terek szokatlanul mélyek, mivel nem csak a rob­ba­nás­kor kirepült anyag hozza létre őket, hanem részben a felszín alatti üregek beszakadásával is mélyülnek (pl. a Mathildén). Mind a kis, mind a komplex, viszonylag friss kráterek belső lejtőjén jellemző a “csíkozottság”, mely a lejtős tömeg­mozgások nyoma (pl. Phoebe, Phobos, Eros).

Kapcsolódó szócikk

• Komplex kráter

Forrás és hivatkozások

• Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs János: A Naprendszer kisenciklopédiája – A Naprendszer formakincse (1): Becsapódások folyamata, nyomai és hatásai. ELTE TTK – MTA Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport, 2005.
• planetologia.elte.hu

Jegyzetek

1. Melosh H. J, Ivanov B. A. 1999 Impact crater collapse Annu. Rev. Earth Planet. Sci. 27 pp. 385–415
2. McKinnon W. B, Chapman C. R., Housen K. R. Cratering of the Uranian Satellites. in: Uranus. 1986.
3. Schenk P. M. 1990 Crater morphology and modification on Ganymede, Callisto and Tethys LPSC XXi 1081
4. Spudis, Paul D. 1996 The Once and Future Moon. Smithsonian I.P., p. 195