A csapat 1993-ban jött létre, az 1913. február 23-án alapított Eiðis Bóltfelag és az 1976-ban alapított Streymur egyesülésével. Azelőtt mindkét csapat a másod-harmadosztályban játszott, de az egyesülés után egyből feljutottak az első osztályba, majd rögtön ki is estek. Ezután új pálya épült Eiðiben, és fiatal tehetségekkel erősítették meg a csapatot. Az 1999/2000-es szezonban sikerült újra feljutniuk az első osztályba, ahol azóta bajnokaspiránssá léptek elő.[1]