A direkt terjedés, vagy más néven közvetlen hullámú terjedés, olyan terjedési mód, amikor az adóantennáról a vevőantennára közvetlenül jutnak át a rádióhullámok. A direkt terjedés legfontosabb feltétele, hogy a két antenna rádióhorizonton belüli távolságra legyen egymástól, valamint az összeköttetés nyomvonalára esö elsődleges Fresnel-zónában ne legyen az átvitel üzemi frekvenciáján káros hatást gyakorló tereptárgy.[1]
![]()
A direkt terjedés jellemzői ideális körülmények között[2]
A direkt terjedést hátrányosan befolyásoló tényezők[2]
Két végpont között általában nemcsak direkt terjedés útján terjednek a rádióhullámok, hanem egyéb kerülőutakon is. A gyakorlatban akkor beszélünk direkt terjedésről, ha a kerülőutakról érkező rádióhullámok nem gyakorolnak számottevő hatást az átvitel minőségére.
A direkt hullámok terjedésére leginkább az összeköttetés nyomvonalára eső Fresnel-zónában lévő légkör állapota van hatással. A légkörben a hőmérséklet változása okozhat inverziókat, valamint a vízkicsapódás, köd, eső, egyéb csapadék hozhat létre rossz hullámvezető, illetve inhomogén közeget, amelyek a rajtuk áthaladó rádióhullámokat
- elnyelik
- szórják
- depolarizálják.
Ezen jelenségek hatásai az üzemi hullámhossz függvényében előre tervezhetőek, megfelelő teljesítményű sugárzással, és kellő nyereségű antennákkal megoldható, hogy a két pont között az összeköttetés szélsőséges időjárási körülmények között is stabil maradjon.
Maga a légkör normál körülmények között is csillapítást gyakorol a rádióhullámokra. Ez a tényező frekvenciafüggő, leginkább a centiméteres hullámok felső felében, milliméteres, és annál rövidebb hullámokon érezteti hatását.
Jegyzetek
