Daróczi Dávid 1972. április 19-én született Choli Daróczi József és Horváth Erzsébet gyermekeként. A csepeli szegénytelepen, az úgynevezett cigánydombon éltek, igen rossz körülmények közt.
Középiskolai tanulmányait a Szent László Gimnáziumban végezte, az akkor alapított tömegkommunikáció szakon.
1990–1995 között a PPKE Hittudományi karán tanult teológiát. 2004-től a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának volt hallgatója.
1994–1995-ben a Népszava, 1995 és 1997 között a Színes Vasárnap, 1997-től a Világgazdaság újságírója, majd tőzsderovatának vezetője volt. 2001 és 2004 között részt vett a Rádió C felügyelőbizottságában. 2002-től 2004-ig a Magyar TelevízióHíradójának szerkesztő-riportereként dolgozott, majd az Üzleti Híradó felelős szerkesztője lett. 2004–2005-ben szerkesztette a Magyar Hírlapot és vezette annak gazdasági rovatát. 2005 és 2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban a miniszterelnök szövegírójaként dolgozott, majd a Kormányszóvivői Iroda vezetője lett. 2007 júniusában kormányszóvivő lett, mely posztról a második Gyurcsány-kormány bukása után, 2009. április 24-én mondott le. Később a Batiz Andrással és Tóth Miklóssal közösen alapított W. Wolf and Partners nevű kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott.
2010. április 2-án öngyilkos lett,[1] a rendőrség kizárta az idegenkezűséget.[2] Temetésén több ezren kísérték utolsó útjára, köztük számos politikus is. A Csepeli temetőben helyezték végső nyugalomra.[3]