Dalil Boubakeur (Philippeville(wd), 1940. november 2. –) algériai származású francia muszlim vallási vezető, aki a párizsi nagymecset rektora, azaz vezető imámja, illetve az Iszlám Vallás Francia Tanácsának első elnöke. Számos iszlám tárgyú könyv szerzője. Eredeti foglalkozása szerint orvos és egyetemi oktató.
Élete
Dalil Boubakeur az algériai Skikda városában született 1940-ben. Apja Si Hamza Boubakeur neves muszlim vallástudós volt, aki fiát megelőzően maga is vezette a párizsi nagymecsetet. 1957-ben, az algériai háború idején családjával települt Franciaországba, ahol orvosi diplomát szerzett, majd oktatott két Párizs-környéki egyetemen. 1992 óta vezette az ország legrégebbi mecsetét. 2003 és 2006 között a Nicolas Sarkozy hatására életre hívott iszlám tanács vezetője volt.
Vallási vezető
Mint vallási vezető arról ismert, hogy visszafogott hangvételű, hazafias és feltétlen híve a világi államnak. Elutasít minden szélsőséget. A mérsékelteket "Dalil Boubakeur francia orvos képviseli, aki a francia muszlim egyesületek Nicolas Sarkozy által kezdeményezett csúcsszervezetét irányítja, és a „francia” iszlám programjának a szószólójaként vált ismertté. Megnyilatkozásaiban mindig a „franciaságot” hangsúlyozza, de a vallási kérdésekben a „hazai” hivatalos iszlám álláspontot követi, és miközben a muszlim tárgyalópartner szerepét tölti be Franciaországban, élesen ellenzi az iszlám minden újrafogalmazási kísérletét."[2]
"A szélsőséges iszlám prédikátorok ellen foglalt állást Dalil Boubakeur, a Moszlim Hit Francia Tanácsának elnöke."[3]
Művei
Le choc des religions (A vallások összeütközése)
Les Défis de l'Islam (Az iszlám kihívása)
L'Islam de France sera libéral (A Franciaországi iszlám liberális lesz)
Le licite et l'illicite dans l'Islam (Megengedett és tiltott dolgok az iszlámban)