Császári és Királyi 12. Nádor Huszárezred zománcos jelvénye
1915-ben az összes ezred nevét megszüntették. Ezután az alakulat Császári és Királyi 12. Huszárezred néven szerepelt. Ezt a gyakorlatban nem tudták kivitelezni, mivel a háború miatt bevezetett költségcsökkentés nem tette lehetővé új nyomtatványok és pecsétek készítését. Másfelöl senki sem tartotta be ezt az utasítást, és továbbra is "Nádor-Huszárezrednek" hívták az ezredet.
Története
Az ezredet 1801. december 5-én sorolták be a sorhuszárezredek közé 12-es hadrendi számmal, de maga az ezred történelme korábbra nyúlik vissza. A napóleoni háborúk újabb áldozatokra késztették a Hármas Kerület lakosságát, így 1800. szeptember 14-én a jászkunok a hajdú kerülettel közösen kezdték meg a "Nádor Ispányi Regement" felállítását. Ezredtulajdonosa Magyarország mindenkori nádora lett. Ezért sokszor "Palatinus-huszároknak" is szokták az ezredet nevezni. Az ezred legénységi állományát 1867-ig a Jászkun kerület lakossága adta. József nádor segítségének köszönhetően az ezredet a császári-királyi hadsereg óbudai Monturs Comissiója látta el egyenruházattal, fegyverzettel és felszereléssel.
Az egyenruha szabása megegyezett a sorezredi huszárokéval: a jászkun huszárok a fekete csákó mellett világoskék, majd 1805-től búzavirágkék egyenruházatot viseltek fekete-sárga zsinórzattal és fehér gombokkal. Huszártarsolyuk megegyezett a többi ezredével (rajta az uralkodói névjellel). Az altisztek egyenruháját ún. "rókatorkos" mente és ezüstsujtásos zsinórozás tette jóval díszesebbé.
Hadijelvényként 1801-ig "redemptionális zászlókat" használták, majd az ezred 1800 szeptemberében Érsekújváron négy szabályos 1792 M. osztályzászlót kapott, melyek 1815-ben Párizst is megjárták. A Nádor-huszárok 1833. szeptember 29-én négy új, 1816 M. szabályos lovassági osztályzászlót kaptak, s ezek felszentelési ünnepségén József nádor is jelen volt. A lőporfüstös, golyószaggatta 1792 M. osztályzászlókat a Jászkun kerület fővárosába, Jászberénybe küldték megőrzésre. Egy példány viszonylagos épségben megtalálható a Jász Múzeumban. Új zászlóikat a Nádor- (1850-től Haller-) huszárok 1862-ig használták, ekkor adták le a brünni Monturs Comissiónak. Ezen zászlók egyike a Hadtörténeti Múzeum zászlógyűjteményének birtokában van. A Császári-királyi 12. Nádor-huszárezred indulóját a Nádor-huszárok parancsnoka, Hertelendy Gábor ezredes szerezte 1805-ben, ez később Hertelendy-induló néven vált közismertté.
A jászkun nemesi felkelést a napóleoni háborúk során két ízben, 1805. őszén–telén és 1809. folyamán szólították hadba. A jászkunok mindkét insurrectio idején világoskék egyenruhát viseltek fehér gombokkal és feketesárga zsinórövvel, ám 1805-ben még fekete-sárga, míg 1809-ben fehér zsinórozással. Csákójuk 1805-ben – mivel két ezredben szolgáltak – fekete (tiszáninneni) és sötétzöld (tiszántúli), 1809-ben fekete volt.
Az 1813. augusztus 18-án lezajlott lipcsei csatában százharmincnyolc Palatinus-huszár halt hősi halált s most emlékoszlop hirdeti dicsőségüket ott, ahol poruk elvegyült idegen föld hantjával. A három napon át tartó ütközet után, amelyben az ezredből kiváltképen kitűntek: Magyar és Németh századosok, Schön József őrmester, Szedmeik Péter, Mezei Ferenc, Balogh Mihály és Urbanovics József közlegények, József nádor 1813. október 29-én napiparancsban dicsérte meg ezredét, amelyben kiemelte különösen: "rettenthetlen hidegvérét, összetartását és oroszláni bátorságát." Végezetül pedig külön köszönetet mondott Illéssy ezredesnek, páratlan önfeláldozásáért.
Huszárok a lipcsei népek csatájában
1815-ben eleinte a Felső-Rajnánál, majd Franciaországban volt, ütközetbe azonban nem került. Hazatérve Kecskeméten, 1815-től Gyöngyösön, 1821-től pedig Lodiban állomásozott. 1821-ben részt vett a priemonti felkelés leverésében és egyik félszázada Novaránál ütközött meg az olaszokkal. 1822-ben Alessandriába, majd ismét Lodiba, 1823-ban Vogheraba, majd Cremonába, 1824-ben Gyöngyösre, 1833-ban Bécsbe, 1835-ben Welsbe, 1843-ban Klattauba, 1846-ban pedig Saazba került állomásra.
A negyvenes években ezen ezredben szolgált mint főhadnagy Görgey Artúr is. 1847-ben József nádor meghalt, helyébe nádori méltóságánál fogva István nádor lett az ezredtulajdonos.
A Jászkun kerület 176 ezres lakossága 1848–49-ben mintegy 13 ezer honvédet adott a magyar hadseregnek, így állított ki többek között két huszárezredet és két honvéd gyalogzászlóaljat. A két jászkun legénységű huszárezred közül a Császári-királyi 12. Nádor-huszárezred volt az, melynek katonái Kossuth Lajos hívó szavára 1848. októbere és 1849. júliusa között számtalan alkalommal próbálták meg több-kevesebb sikerrel Csehországon és Ausztrián keresztül hazaverekedni magukat. Ők régi egyenruhájukban küzdöttek a honvédhadsereg soraiban.
Az 1848-ban részt vett prágai forradalom leverésében a 12. huszárezred császár hű része. A honvédelmi kormány a hiányzó századokat kipótolta és a "Honvéd-Nádor-huszárok" ezrede teljes létszámmal harcolta végig a szabadságharcot.
A huszárok átszervezése a szabadságharc után
A szabadságharc leverése után az egykori 12. Nádor-huszárezredet a császári-királyi hadvezetés újjászervezte Klattauban, csakúgy mint a többi, régi sorozású huszárezredet. Az átszervezés természetesen már az egyenruhák modernizálását is előirányozta, így a korábbi, sűrű zsinórzatú mundérok is jóval egyszerűbb kivitelben készültek. A korábbi ruhaszínek közül a piros és a zöld eltűnt, helyettük a világos- és a sötétkék színeket vezették be. Az ezredeket fehér és sárga gombokkal különböztették meg, és három csákószínt állapítottak meg: a pirosat, a fehéret és a zöldet.
Az 1850. szeptember 20-án Itáliába vezényelt ezred élére hallerkeöi gróf Haller Ferenc altábornagy személyében új ezredtulajdonos került, mivel István nádor 1848-ban bekövetkezett lemondását követően a nádori méltóság betöltetlen maradt. A Haller-huszárok így kaptak fekete-sárga zsinóros, fehér gombos világoskék egyenruhát, feketesárga zsinórövet és fehér csákót. Egyenruházatuk 1863-ban változott meg, amikor csákó helyett fekete báránybőr kucsmát írtak elő számukra fehér leffentyűvel és egy szál kakastollal.
Az 1859. tavaszán kitört szárd–osztrák–francia háború arra kényszerítette a császári hadvezetést, hogy haderejét önkéntes alakulatokkal növelje. Így Magyarország kormányzója, Albrecht főherceg tábornagy "Magyarország hű lakósaihoz" intézett szónoklatában 1859. május 2-án gyalogos és lovas önkéntes alakulatok szervezését kérte oly módon, hogy az önkéntesek a háború végéig kötelesek szolgálni. Ekkor a Jászkun kerület két huszárosztályt állított fel (jászberényi I. és karcagi II.). Ezen osztályok alapozták meg a későbbi Császári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred alapját. A főherceg különleges kiváltságképp a jászkunoknak megengedte, hogy az 1857-ben "a Császárné Ő Felsége által nekik adományozott drága zászlót magukkal vihessék". Gróf Haller Ferenc altábornagy ekkor közölte Jankovich György jászkun főkapitánnyal azt a legfelsőbb helyről származó kívánalmat, hogy az Erzsébet császárné által küldött jász és kun zászlókat a jászkun önkéntes huszároknak hadba kell vinni. A két zászlót még 1858. május 27-én szentelték fel. A zászlókat 1868-ig használhatták. Ekkor vonták be rendeleti úton mind a Császári-királyi lovasezredek hadijelvényeit, mind a 13. Jászkun-huszárok a jászberényi Nagyboldogasszony-templomban helyezték el az 1866-os észak-itáliai hadszíntéren megfordult zászlajukat, az ún. Erzsébet-zászló (ez volt a jász osztályé) mind a mai napig a Jász Múzeumban található.
A Jászkun kerületet 1876-ban betagolták a vármegyerendszerbe. A közös hadseregben és a Magyar Királyi Honvédségben is voltak olyan huszár- és gyalogosalakulatok, melyek legénységi állománya az egykori Hármas Kerület lakosságából verbuválódott. Ezek az egységek már csak nevükben voltak jászkunok, egykori szimbólumaikból egyedül a Jászkun kerület 1746-os egyesített címere öröklődött tovább, melyet megkülönböztető jelvényként (sapkajelvény, gombkitűző) használt az első világháború végéig a kecskemétiCsászári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred és a szolnokiCsászári és Királyi 68. Gyalogezred.
1866-ban öt százada harcolt az északi-hadsereg parancsnoksága alatt Kratzau-nál, Liebenau-nál, Zdirec-nél, Saaz-nál, Schelletau-nál és Martinkau-nál. Később részt vett a königgrätzi csatában.
A huszárezred eleinte ezred kötelékben harcolt a keleti-és délkeleti fronton, majd hadosztály közvetlen huszárosztályként felosztva. Az ezred részt vett a Bruszilov-offenzívában, a román hadjáratban, és a háború végén az olasz hadjáratban is. A háború vége felé, az állóháborúban "lóról szállt huszárokként" vetették be az ezredet. Az ezredet felszámolták a győztes hatalmak nyomására.
Fennállása óta a következő egyenruhái voltak:
1800 Fekete csákó, búzavirágkék mente, dolmány és nadrág, fehér gombok.
1849 Fehér csákó, világoskék mente, atilla és nadrág, fehér gombok.
1863 Kucsma fehér leffentyűvel, világoskék mente, atilla és nadrág, fehér gombok. 1868. Kucsma fehér leffentyűvel, világoskék mente és attila, buzérvörös nadrág, fehér gombok.
1873 Fehér csákó, világoskék mente és atilla, buzérvörös nadrág, fehér gombok.
Kiegészítő körletek
Az ezredet a következő területekről egészítették ki:
1848-1849 (a honvédség keretében újjászervezett ezred) nagyjókai Farkas Károly őrnagy, majd ezredes
1849 gróf Zichy Béla ezredes
1859 gróf Soltik Román ezredes
1864 báró Friedrich von Marburg ezredes
1874 herceg Joseph zu Windisch-Grätz
1878 dukafalvi Duka Szilárd ezredes
1880 Carighmain Wallis Ferenc ezredes
1883 thomkaházai és falkusfalvi Thomka Vilmos ezredes
1887 lovag Foresti Gyula ezredes
1889 lovag Kowalsky Sztaniszló ezredes
1892 syteri Anderle Róbert ezredes
1897 Jovanic György ezredes
1900 Belnay János ezredes
1904 báró Hauer Vilmos ezredes
1906 lovag Worafka Teodor ezredes
1912 rawelsbergi Strobl Rezső
1914 Vécsey Béla alezredes
1914 Éber Viktor alezredes (mb. parancsnok)
1915 csalmai Jankovics Károly alezredes-ezredes (utolsó parancsnok)
Megszüntetése
1918. őszén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarország és a magyarországi nemzetiségek kikiáltották függetlenségüket. A frontokon harcoló alakulatokat haza szállították és a fegyverszüneti egyezmény értelmében felszámolták őket. Ez a sors jutott a nagy múltú Császári és Királyi 12. Nádor Huszárezred számára is, ami 1918. december 22-én 118 év után feloszlott.
A hivatalos források szerint viszont a Császári és Királyi Hadügyminisztérium alá tartozott és mivel Magyarország függetlenné vált nem hívhatta volna haza a többnyire magyar sorállománnyal rendelkező ezredet, hogy megszüntethesse. Ezt csak is a K.u.K. Hadügyminisztérium tehette volna meg. Nem tudni pontosan, hogy ez valaha meg is történt-e.
1914. júliusi alárendeltségi állapot
VI. Hadtest – 1. Lovassági Hadosztály – 7. Lovasdandár
A XVIII. századi folyamatos hadseregreformok során a lovasságnál az ezredeket négy osztályra, ezen belül nyolc svadronra tagolták. Kialakítottak egy tartalék svadront is 186 fővel, elsősorban az újoncok kiképzésére. Az addigi 2 század = lovassági szervezést felváltotta az immár 2 svadron = divízió szervezés. Vagyis a lovasságnál eltüntették az addig a gyalogságtól átvett kompánia (század) megnevezést és a lovassági század svadron nevet nyert, míg az addigi kétszázadnyi harcászati egység, a svadron új megnevezése divízió (osztály) lett. Szabályozták az ezredlétszámokat, a zászlók alakját, az egyenruha formáját, de a szín ezredről ezredre változott. A fegyverzet továbbra is kard, két pár pisztoly, később rövid karabély. A vezényleti nyelv német maradt, de a nem magyar származású ezredtulajdonosok, illetve ezredparancsnokok döntő többsége – tekintettel, hogy huszárjaikkal magyarul tudjanak beszélni – megtanulták a nyelvet, ha törve is, de megértették magukat.
1860-tól az ezred 2 osztályból állt, ami továbbá három-három századból. Így került bevetésre az első világháborúban.
Az egyes osztályokat a vezetőjükről nevezték el:
az 1. osztály volt az ezredesi-osztály
a 2. osztály volt az alezredesi-osztály
a 3. osztály volt az 1. őrnagyi-osztály
a 3. osztály volt a 2. őrnagyi-osztály
1798-ig az ezredeket tulajdonosuk neve szerint hívták, akiknek ténylegesen vezetniük is kellett az alakulataikat. Minden tulajdonos váltással az ezred új nevet kapott. 1798-at követően hivatalosan csak számozással illették az alakulatokat, de bizonyos esetben, illetve beszédben az éppen aktuális ezred tulajdonos nevén nevezték.
Pont ezek miatt az állandó átnevezések kapcsán nehezen követhető az osztrák-magyar huszárezredek története.
Ságvári György–Somogyi Győző: Nagy huszárkönyv. Magyar Könyvklub, 1999
Zachar József: A magyar huszár. Corvina, 2000
Obstlt. Alphons Frhr. v. Wrede: Geschichte der K.u.K. Wehrmacht von 1618 bis Ende des XIX Jh. Bécs, 1898–1905
Georg Schreiber: Des Kaisers Reiterei. Österreichische Kavallerie in 4 Jahrhunderten. Mit einem Geleitwort von Alois Podhajsky. Speidel, Bécs, 1967
B. M. Buchmann: Österreich und das Osmanische Reich. WUV-Univ. kiadó., Bécs, 1999
Allmayer-Beck/Lessing: Die k.u.k. Armee 1848–1918. Bertelsmann, München, 1974
További információk
A Cs. és Kir. 12. Huszárezred a világháborúban; kiad. az ezred volt tisztikara; Stádium Ny., Budapest, 1926
Nemes-Tóthi Nemestóthy-Szabó Béla: Naplóm, 1914–1918. A császári és királyi 12-ik huszárezredben; Zrínyi, Budapest, 2015
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az k.u.k. Husarenregiment (Vacant) Nr. 12 című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!
