A chilei portás pályafutása elején a Colo-Colo hálóját védte, ahol profiként 2002-ben debütált, de egy sérülés miatt kiszorult a kezdő tizenegyből, sérülésből visszatérve csak nehezen tudta vissza verekedni magát a kezdőcsapatba. Itt kapta meg a becenevét, Roberto Rojas után: ""Cóndor Chico"" avagy kölyök kondorkeselyű.
Real Sociedad
2006-ban Bravo áttette székhelyét Spanyolországba, ahol ötéves szerződést kötött a Baszk gárdával. A hosszú évek során meghatározó játékosa lett a spanyol klubnak. Pályafutása egyetlen gólját 2010. február 14-én szerezte, szabadrúgásból talált be a Gimnástic de Tarragona kapujába. A másodosztály 2009/10-es sikeres megnyerése után a Sociedad meggyőző teljesítményt nyújtott az első osztályban is, de az igazi áttörést a 2014-es világbajnokság hozta meg számára.
FC Barcelona
A katalánokkal 2014. június 18-án négyéves szerződést írt alá, 12 millió eurót fizettek érte a baszk klubnak. Bravo második számú kapusként igazolt a klubhoz, de meggyőző teljesítménye miatt ter Stegen csak a kispadról figyelhette a chilei hálóőrt. A szezon végén triplázott a csapat, amihez Bravo is hozzájárult kiváló teljesítményével.
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
Real Betis
2020. augusztus 30-án egy éves szerződést kötött a spanyol Real Betissel, mely további egy éves opciót is tartalmazott.[2]
A válogatottban
2004 óta tagja a felnőtt válogatottnak, Paraguay ellen debütált 2004 július 11-én. Bravo azóta kirobbanthatatlan a chilei kapuból, ezt az is jelzi hogy ő játszotta a legtöbb mérkőzést a nemzeti csapatban. 2015-ben, és 2016-ban megnyerte Chilével a Copa Americát. 2017 márciusában jelentette be, hogy a 2018-as vb után visszavonul a válogatottól.[3]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Claudio Bravo (footballer) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.