Cintula, polgári nevén Keresztes Tibor (Komárom, 1944. december 14. –) magyar rádiós műsorvezető, lemezlovas.
Életútja
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult. 1964-ben az Eötvös-klubban működő első magyar diszkóklubban, majd 1965-ben a Fővárosi Művelődési Házban az első magyar Magnós Klubban dolgozott. Az ő összekötő szövegei hallhatóak az Illés-együttes Nehéz az út című lemezén. Ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest, majd az Egymillió fontos hangjegyet, később a Könyvklubot, a Hajóbárt és a Sarokházat. Ő alapította meg az Illés-klubot és a Műszaki Egyetem E épületében működő ifjúsági klubot. Antal Imrével közösen vezette 1985. október 5-én a Budapest Kongresszusi Központban tartott szépségkirálynő-választást,[1] az 1990-es években a Szerencsekerék című televíziós vetélkedő narrátora volt, 1998-tól dolgozott a Sláger Rádiónál is. 2010-ben vonult nyugdíjba.[2]
Filmszerepei
Jegyzetek
Források
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. Bp., Zeneműkiadó, 2. bőv. kiad. 1988. 224. old.
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap