Carl Lehmann, magyarosan Lehmann Károly (Törcsvár, 1894. március 17. – Brassó, 1990. június 1.) szász turisztikai technikus, hegymászó, hegyi vezető, fényképész. A Brassó környéki hegyekben ő tervezte, építette ki, és jelölte meg a túraösvények nagy részét, útvonalakat nyitott, menedékházakat épített. Méltatói szerint „a brassói Komarnicki Gyula”[1] és „a Kárpátok Orbán Balázsa”.[2] Természetfotói közül sokat felhasználtak tudományos és turista kiadványok illusztrálására.
Hallgatag és visszahúzódó modora mögött segítőkész és barátságos természet rejtőzött; mindig kész volt segíteni, eligazítani, tanítani a természetjárókat.[3] Brassó mindhárom nemzete a sajátjának tekintette: büszkén emlékeznek rá a magyar, a román, és a német turisták is.[2]
Élete
1894-ben született Törcsváron. Apja asztalosként dolgozott a brassói Schielnél;[4] apai nagyapja, Karl Lehmann erdész volt és a törcsvári kastély alatti erdészházban lakott, ezen felül a Siebenbürgischer Karpatenverein hegyi vezetőjeként a Bucsecs-hegységben kalauzolta a turistákat. A fiatal Lehmann már 6 éves korától járta a hegyeket, és kiválóan ismerte a Bucsecset, a Királykőt, és a Fogarasi-havasokat.[5]
Az általános és középiskolát magyar nyelven járta ki Brassóban, a Főreáliskolában érettségizett, és autodidakta módon több más tudományágban is elmélyült.[3] Ezután elvégzett egy négy éves tanfolyamot a német kereskedelmi iskolában, majd 1911-től a Kamner und Jekelius vaskereskedésben dolgozott. Az első világháború kitörésével, 1914-ben honvédnek állt, de 1915-ben orosz hadifogságba esett és Taskentbe vitték, ahol műszaki rajzolóként dolgozott Schwecht építész mellett. 1918-ban megszökött és több mint ezer kilométert tett meg, de ismét elfogták és Szibériába vitték, ahol rajzolóként dolgozott a vasútnál. 1920-ban Szamarába került, majd 1921-ben sikerült hazatérjen Brassóba. Itt 1930-ig ismét a Kamner und Jekelius alkalmazta, majd a polgármesteri hivatalnál kapott állást, mint turisztikai technikus. Feladata az volt, hogy kiépítse a Brassó környéki hegyekben a turistautakat.[4]
1936-tól a turisztikai hivatal (ONT Brașov) hegyi vezetőként alkalmazta; főként külföldi turistákat kellett kalauzoljon. Ő volt az egyetlen ember az országban, akinek hivatalos hegyi vezetői bizonyítványa volt.[3] Az 1940-es évek végén, a kommunista hatalomátvétellel ez a munkakör megszűnt, így Lehmann ismét turisztikai technikusként dolgozott tovább.[6] A hegyi túrázás ezekben az időkben nem volt veszélytelen, mivel fennállt a lehetősége, hogy a kirándulók a Securitate és az antikommunista partizánok kereszttüzébe kerülnek.[7]
Későn házasodott, a pár gyermektelen maradt, felesége 1963-ban hunyt el.[4] Brassóban a Fekete utca(Str. Nicolae Bălcescu) 2. szám alatt lakott.[8] Az 1960-as években nyugdíjazták; ezután fiatalokból szervezett önkéntes csapatokkal folytatta tevékenységét. 1989-ben a Siebenbürgischer Karpatenverein tiszteletbeli taggá választotta.[1]
96 éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el. Bár katolikus vallású volt, sírja a brassói evangélikus temetőben van.[2]
Teljesítményei
Nagyfokú állóképessége volt, napi 50 kilométer hosszú magashegyi túrákat tett meg.[8] Jelentősebb útjai:[1]
1913. augusztus 18–19.: Bucșoiu-csúcs – Omu-csúcs – Țigănești-nyereg
1921. december 31. – 1922 január 1.: Sinaia – Vârful cu Dor – Ialomița-barlang (Carl Lehmann, Johann Waldemar Goldschmidt, H. Gebauer, F. Tontsch); éjszakai túra
Kiválóan ismerte a Brassó környéki hegyeket; ösvényeket tervezett, létesített, és javított, turistajelzéseket és háromnyelvű útjelző táblákat festett (ezek közül néhány tábla még a 2010-es években is látható volt, például az Arany-likhoz vezető ösvény mentén). Nagymértékben neki köszönhetőek a jelzett turistautak a Keresztényhavason, a Nagykőhavason, a Királykő-hegységben, a Bucsecs-hegységben, a Csukás-hegységben, és a Fogarasi-havasokban.[9] Az ő vezetésével építették fel 1933-ban a brassópojánaiSulinar hegyimentő központot (az első ilyen létesítményt Romániában),[10] és több, mint tíz további menedékház építésénél segédkezett.[5] Az 1940-es évek végén megépítette a 7 Noiembrie védkunyhót a Királykő gerincén, mely számos turista életét mentette meg;[3] ezt egy tűzeset után újjáépítették, és ma Lehmann nevét viseli.
Lehmann volt az első, aki téli körülmények között végigjárta a Királykő fő gerincét (1927. február, AD nehézségi fokozatú út),[6] és megmászta a Királykő keleti oldalát (1935).[11] Ő vezette be Erdélyben a magashegyi síelést; az akkor használatos kétméteres sílécek helyett rövidebbeket használt, melyekkel könnyen tudott haladni az erdős helyeken.[3] 1937-ben síiskolát alapított Felsőszombatfalván, a Fogarasi-havasok alatt.[5]
Számos természetfotót készített, ezek közül sokat felhasználtak tudományos és turista kiadványok, továbbá képeslapok illusztrálására.[7]
Emlékezete
Az ő nevét viseli egy brassói utca (a Bolonya negyedi Str. Karl Lehmann, régi magyar nevén Tömös utca), több menedékház és turistaút, és egy hegymászó csoport.
↑ abIstoria profesiei în România. Societatea Ghizilor si Liderilor Montani. [2017. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
.svg){kind=small}
