Schwarcz József (1865–1935)[8] lisztkereskedő és Goldschmied Regina fia. Családnevét édesapjával együtt 1901-ben változtatta Feketére.[9] A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, azonban nem fejezte be. 1916-ban a Színházi Élet munkatársa lett, egy évvel később pedig Az Újság szerkesztője. 1914-től publikálta verseit és elbeszéléseit, 1921-ben Búzavirág című darabjával első színházi sikerét is learatta a Magyar Színházban. 1921-től az Andrássy úti Színház szerzője volt egy évtizeden át.[10] Színműveit bemutatták a budapesti színházak. 1940-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, itt továbbra is foglalkozott írással. Írt regényeket és filmforgatókönyveket is. Később Németországban élt feleségével Fagyas Máriával, aki társszerzője is volt. 1963-ban látogatott el újból Magyarországra.