Bélyácz Iván

Bélyácz Iván
Mánfai György felvétele. 2014
Mánfai György felvétele. 2014
Született1949. február 1. (75 éves)
Battonya
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaközgazdász,
egyetemi tanár
IskoláiMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (–1971)
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség
1971-től a Pécsi Tudományegyetemen tanít.

Bélyácz Iván (Battonya, 1949. február 1. –) Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.[1] A tőkefinanszírozás és az amortizáció kérdéskörének neves kutatója.

Életpályája

1967-ben érettségizett, majd felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett közgazdász diplomát.[1] 1972-ben szerzett egyetemi doktori címet. Diplomájának megszerzése után Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán kezdett el tanítani,[1] az oktatói ranglétrát végigjárva 1991-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezést a Vállalati Gazdaságtan és Számviteli Tanszékre, ahol később tanszékvezetői megbízást is kapott. 1997 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. Pécsi állása mellett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is tanít magyar nemzetiségű közgazdászhallgatókat. 1993-ban Apáczai Csere János-díjban részesült.

1981-ben védte meg a közgazdaság-tudományok kandidátusi, 1990-ben akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi, valamint az Ipar- és Vállalat-gazdaságtani Bizottság és a Pécsi Akadémiai Bizottság tagja. 2004-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává. 2006-ban a PTE KTK Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója lett.[1] 2011-ben a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya elnöke lett. A Doktori Tanács közgazdaság-tudományi szakbizottságának tagjai köze is bekerült. 1984-1992 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese.

Munkássága

Kutatási területe a befektetések tőkefinanszírozási és hatékonysági problémái, az amortizáció elmélete és gyakorlata, valamint a beruházások hatékonysága.[1]

Kezdetben az állóeszköz-állomány és az amortizáció kérdéseivel foglalkozott, később a tőkefinanszírozás és a privatizáció vállalati aspektusairól írt, amellyel megalapozta ennek magyarországi hátterét. Jelentős eredményeket ért el a beruházások döntési és finanszírozási problémáinak újszerű vizsgálatában. A pénzügyi gazdaságtan hazai kutatását nagyban segítették jelentősnek tekintett művei. Tanulmánya jelent meg a vállalati tőkestruktúráról, a külföldi működőtőke és a külső eladósodás kapcsolatáról, valamint a vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusairól. Több mint hetven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Publikációt magyar és angol nyelven adja ki.

Díjai, elismerései

Főbb publikációi

  • Az ECONBIZ Find Economic Literature 72, főleg angolnyelven megjelent tanulmányának elérhetőségét közölte.[3]
  • Komjáti Zoltán–Kamarás Károly–Belyácz Iván: Vállalati gazdaságtan 3.; Tankönyvkiadó, Bp., 1973
  • Beruházás és műszaki fejlesztés; Tankönyvkiadó, Bp., 1974
  • Az amortizáció szerepe az iparvállalati gazdálkodásban; Prodinform, Bp., 1982 (Időszerű gazdaságirányítási kérdések)
  • Az állóeszközállomány korszerűsítési folyamata (1983)
  • Iparvállalati beruházáspolitika és struktúrakorszerűsítés; Prodinform, Bp., 1983 (Időszerű gazdaságirányítási kérdések)
  • Investment Policy and Structural Transformation in Hungary (1984)
  • Állóeszközök, beruházások, gazdaságosság; Tankönyvkiadó, Bp., 1985
  • Bélyácz Iván–Veress József: Vállalati gazdaságtan. Példatár 2.; Tankönyvkiadó, Bp., 1986
  • Tőkefogyasztás, amortizáció, pótlás; MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Pécs, 1987
  • Amortizáció és felhalmozás (1987)
  • Neményi István–Havas Gábor–Bélyácz Iván: Beruházási politika; Tankönyvkiadó, Bp., 1987
  • Bélyácz Iván–Chernenszki László–Papanek Gábor: A hatékonyságvizsgálat módszerei az iparfejlesztési döntéseknél. Szakirodalmi áttekintés; KSH, Bp., 1988 (Statisztikai módszerek, témadokumentáció)
  • Misconceptions in Restructuring the Ownership System in Hungarian Economy (1990)
  • Vállalati tőkefinanszírozás (1991)
  • Amortizáció és pótlás (1991)
  • Tulajdonreform (1992)
  • Privatizáció (1993)
  • Amortizációelmélet (1993)
  • Tulajdon és gazdaság (1994)
  • Tőkeberuházási és finanszírozási döntések (1995)
  • Érték és tulajdon (1996)
  • Tőkefinanszírozási számítások; JPTE Egyetemi, Pécs, 1997
  • Az ezredforduló utáni magyar gazdaság. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából, 1-2.; szerk. Bélyácz Iván, Berend Iván; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1997-1998
  • Tulajdon és hatékonyság. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1998
  • Bélyácz Iván–Katits Etelka: Tőkefinanszírozási példatár; JPTE Egyetemi, Pécs, 1999
  • A beruházási fordulat. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1999
  • Befektetéselmélet (2001)
  • Bélyácz Iván–Katits Etelka: Példatár "A vállalatok pénzügyi menedzselése" témából; PTE, Pécs, 2005
  • The Determinants of Capital Structure of Hungarian Firms in Transition (Balla Andreával, 2007)
  • A vállalati pénzügyek alapjai. Nettó jelenérték, kockázat-megtérülés, portfólió; Aula, Bp., 2007 (Bologna – tankönyvsorozat)
  • A vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusai (2007)
  • A vállalati pénzügyek alapjai (2008)
  • A befektetési döntések megalapozása (2009)
  • Stratégiai beruházások és reálopciók; Aula, Bp., 2011 (Bologna – tankönyvsorozat)
  • Van-e még szerepe a benső értéknek a befektetések piaci árazásában?; MTA, Bp., 2013 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
  • A kockázat változó szerepe az értékszámításban; MTA, Bp., 2013 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
  • A befektetések és a tőkepiac; Akadémiai, Bp., 2013 (Pont könyvek)
  • A vállalati növekedés tapasztalatai az 1993-2012 közötti időszakban; szerk. Bélyácz Iván; Akadémiai, Bp., 2015

Jegyzetek

  1. a b c d e f g Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 98. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Mutatjuk az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjasait (magyar nyelven). Győr Plusz, 2022. március 14. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
  3. Search Results - bélyácz iván”, EconBiz (Hozzáférés: 2023. szeptember 30.) (angol nyelvű) 

Források

További információk

Read other articles:

Ini adalah nama Tionghoa; marganya adalah Pan. Will PanPan di Singapura pada Agustus 2009Lahir6 Agustus 1980 (umur 43)Virginia Barat, Amerika SerikatKebangsaanAmerika SerikatTaiwanPekerjaanRapper, pemeran, wirausahawanTahun aktif2001–sekarangAgenAlpha Sonic (2012–sekarang)Juicy Music (2005–2011)Carrier Creative Mate (2001–2005)PenghargaanGolden Bell Awards ke-46 – Aktor Terbaik2011 Endless Love Will Pan Hanzi tradisional: 潘瑋柏 Hanzi sederhana: 潘玮柏 Alih aksara Ma...

 

Hurricane season in the Atlantic Ocean 1871 Atlantic hurricane seasonSeason summary mapSeasonal boundariesFirst system formedJune 1, 1871Last system dissipatedOctober 13, 1871Strongest stormNameThree • Maximum winds115 mph (185 km/h)(1-minute sustained) • Lowest pressure952 mbar (hPa; 28.11 inHg) Seasonal statisticsTotal storms8Hurricanes6Major hurricanes(Cat. 3+)2Total fatalities35+Total damageUnknown Atlantic hurricane seasons1869, 1870, 1871, 1872, 1873 The 1871 Atl...

 

AcústicoEP de Britt NicolePublicación 24 de agosto de 2010Grabación  Estados Unidos Nueva York Canadá Canadá TorontoGénero(s) PopDiscográfica SparrowProductor(es) Britt NicoleCompilador The Lost Get Found Say itCertificación Calificaciones profesionales Jesusfreakhideout *Allmusic Cronología de Britt Nicole The Lost Get Found(2009) Acústico(2010) En Proceso Sencillos de Acústico Hanging On Headphones Walk on the Water The Lost Get Found Found by You [editar datos en ...

?Сіроспинка Охоронний статус Найменший ризик (МСОП 3.1) Біологічна класифікація Домен: Ядерні (Eukaryota) Царство: Тварини (Animalia) Підцарство: Справжні багатоклітинні (Eumetazoa) Тип: Хордові (Chordata) Підтип: Черепні (Craniata) Надклас: Щелепні (Gnathostomata) Клас: Променепері (Actinopt...

 

Michael Ballhaus (2007) Michael Ballhaus (* 5. August 1935 in Berlin; † 11. April 2017[1][2][3] ebenda) war ein deutscher Kameramann. Ballhaus gilt als einer der bedeutendsten Kameraleute des deutschen und internationalen Films. Er arbeitete in den 1960er-Jahren beim deutschen Fernsehen und wurde am Ende des Jahrzehnts Stammkameramann von Rainer Werner Fassbinder, mit dem er 15 Filme drehte.[4][5] 1982 ging er in die Vereinigten Staaten, später dort ...

 

Halaman ini berisi artikel tentang Jamber (ibukota) pusat pemerintahan Kabupaten Jember. Untuk Satuan wilayah di atasnya, lihat Kabupaten Jember. Untuk Kegunaan lain, lihat Jember (disambiguasi). Kotapraja JemberIbu kota kabupatenTranskripsi lain • Hanacarakaꦗꦼꦩ꧀ꦧꦼꦂ • Abjad Pegonجمبر • Ejaan LamaDjemberKantor Bupati Jember pada malam hari, dilihat dari alun-alunJulukan: Kota KarnavalNegara IndonesiaProvinsiJawa TimurKabupate...

Cover single I'm Like a Bird Lagu I'm Like a Bird dinyanyikan oleh Nelly Furtado dan didistribusikan sebagai single pada akhir tahun 2000 di Amerika Serikat dan Kanada dan awal 2001 di Eropa Barat. Di Eropa, single ini merupakan yang pertama, tetapi di Amerika Utara, ini adalah yang kedua. Lagu ini mengenai melepaskan seseorang yang dicintai karena tidak cocok, walaupun ia masih sangat sayang sekalipun. Lagu ini sungguh melankolik tetapi sekaligus sangat indah karena sangat menyentuh perasaan.

 

الاتحاد الليبرالي العربي تاريخ التأسيس 2008  الموقع الرسمي الموقع الرسمي  تعديل مصدري - تعديل   جزء من سلسلة مقالات حولالليبرالية التاريخ تاريخ الفكر الليبرالي مساهمات في النظرية الليبرالية تاريخ الليبرالية الكلاسيكية الأفكار ليبرالية سياسية ليبرالية اقتصادية حري...

 

d20 ModernThe d20 Modern Roleplaying Game Core RulebookDesignersBill Slavicsek, Jeff Grubb, Rich Redman, Charles RyanPublishersWizards of the CoastPublicationNovember 1, 2002; 21 years ago (2002-11-01)Years active2002-2006GenresModern, Science fiction, CyberpunkSystemsd20 system, modifiedChanceDice rollingMedia typeRoleplaying game books d20 Modern is a modern fantasy role-playing game system designed by Bill Slavicsek, Jeff Grubb, Rich Redman, and Charles Ryan. The system's...

Tsuen Wan Centre Tsuen Wan Centre (Chinese: 荃灣中心) is one of the largest private housing estates in Tsuen Wan, New Territories, Hong Kong, located at Tsuen King Circuit. It consists of 19 high-rise buildings, with their names of a number of Chinese cities, and a shopping arcade. It was divided into 3 phases which were completed between 1980 and 1982, and was developed by Sun Hung Kai Properties.[1][2] The 19 blocks Block Building Name 1 Kwangchow House 2 Kwelin Hous...

 

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (January 2019) Susurrus Station is an eclectic music project[1][2] formed by the American artist Jason Breeden and Swedish musician Sara Johanne in 2003 in Stockholm, Sweden. The songs vary considerably stylistically, and are sometimes densely packed with lyrics, lush instrumentation and sonic remnants of experimental mu...

 

Swafoto oleh Alessandro Allori Alessandro di Cristofano di Lorenzo del Bronzino Allori (31 Mei 1535 – 22 September 1607) merupakan siswa dan putra angkat Agnolo di Cosimo, ia adalah pelukis mannerisme Firenze berkebangsaan Italia. Referensi Alessandro Allori in the History of Art Diarsipkan 2021-05-17 di Wayback Machine. Painting in Italy 1500-1600, Freedberg, S.J. (Penguin History of Art, 2nd Edition, 1983). Hobbes, James R. (1849). The Picture Collector's Manual: Dictionary ...

Pematang KabauDesaNegara IndonesiaProvinsiJambiKabupatenSarolangunKecamatanAir HitamKode pos37491Kode Kemendagri15.03.07.2006 Luas... km²Jumlah penduduk... jiwaKepadatan... jiwa/km² Kantor Departemen Kehutanan, Desa Pematang Kabau, Air Hitam, Sarolangun Pematang Kabau adalah desa yang berada di kecamatan Air Hitam, Kabupaten Sarolangun, Jambi, Indonesia. Desa ini dikenal sebagai desa trans, dimana banyak penduduknya merupakan warga transmigran yang bersuku Jawa ataupun merupakan pendud...

 

2003 greatest hits album by Toni BraxtonUltimate Toni BraxtonGreatest hits album by Toni BraxtonReleasedNovember 4, 2003Recorded1992–2003GenreR&BLength75:23LabelAristaToni Braxton chronology More Than a Woman(2002) Ultimate Toni Braxton(2003) Platinum & Gold Collection(2004) Alternative coverAlternative cover Ultimate Toni Braxton, released in 2003, is the first greatest hits collection by R&B singer Toni Braxton. It features many of her greatest hits, and includes all t...

 

Reutlingen Salah satu sudut kota Reutlingen Lambang kebesaranLetak Reutlingen NegaraJermanNegara bagianBaden-WürttembergWilayahTübingenKreisReutlingenPemerintahan • Lord MayorBarbara Bosch (Ind.)Luas • Total87,06 km2 (3,361 sq mi)Ketinggian382 m (1,253 ft)Populasi (2012-12-31) • Total110.681 • Kepadatan13/km2 (33/sq mi)Zona waktuWET/WMPET (UTC+1/+2)Kode pos72760–72770Kode area telepon07121, 07072, 07127Pela...

Waleri Rosow (2007) Waleri Wladimirowitsch Rosow (russisch Валерий Владимирович Розов; * 26. Dezember 1964 in Gorki; † 11. November 2017 an der Ama Dablam[1]) war ein russischer Basejumper. Am 5. Mai 2013 sprang er im Himalaya mit einem Wingsuit auf einer Höhe von 7220 m vom Changtse und landete auf dem Rongpu-Gletscher. Diesen von ihm aufgestellten Rekord brach er am 5. Oktober 2016 mit einem Sprung aus 7700 m Höhe vom Cho Oyu in Tibet/Nepal. Rosow sprang ...

 

Questa voce sull'argomento ginnasti statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Jonathan Horton Nazionalità  Stati Uniti Altezza 155 cm Ginnastica artistica Palmarès Competizione Ori Argenti Bronzi Giochi olimpici estivi 0 1 1 Mondiali 0 0 2 Per maggiori dettagli vedi qui Il simbolo → indica un trasferimento in prestito.   Modifica dati su Wikidata · Manuale Jonathan Horton (Houston, 31 dicembre 1985) è un ginnasta...

 

Wordplay redirects here. For other uses, see Wordplay (disambiguation). Form of wit in which words used become the main subject of the work Artist Tavar Zawacki painted a site-specific wordplay painting in Lima, Peru, commenting on the cocaine crisis and exportation Word play or wordplay[1] (also: play-on-words) is a literary technique and a form of wit in which words used become the main subject of the work, primarily for the purpose of intended effect or amusement. Examples of word ...

Industrial estate in Hong Kong This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Yuen Long Industrial Estate – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this template message) Yuen Long Industrial EstateYuen Long Industrial EstateTraditional Chinese元朗工業邨Simplified C...

 

Limb-sparing techniques, also known as limb-saving or limb-salvage techniques, are performed in order to preserve the look and function of limbs.[1] Limb-sparing techniques are used to preserve limbs affected by trauma, arthritis, cancers such as high-grade bone sarcomas, and vascular conditions such as diabetic foot ulcers.[2] As the techniques for chemotherapy, radiation, and diagnostic modalities improve, there has been a trend toward limb-sparing procedures to avoid amputa...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!