Polgári családban született Bus (Busch) János postatisztviselő első gyermekeként. A nyolc gyermekes családapa valamennyi gyermeke rendkívüli affinitást éreztek a művészetek felé, akiket a szülők zenei, illetve iparművészeti oktatásban részesítettek. Közülük Bus József a Vidám Fiúk énekegyüttes tagja, Bus Rózsa a pécsi Kodály Énekverseny győztese lett, Bus Éva aranyművesként dolgozott az Állami Pénzverdében.
Bárdos (Busch) Anna énektanulmányokat folytatott Szegeden, akit 24 éves korában szerződtetett a Szegedi Nemzeti Színház. Itt MozartFigaro házassága c. operájában Cherubin szerepében debütált. Ekkor ismerkedett össze Paulusz Elemér karmesterrel, akivel házasságot kötött.
1955-ben – egy évadra – a budapesti Madách Színház segédszínésznője lett, ekkor énektanulmányait Hoór Tempis Erzsébet énektanárnál folytatta Budapesten.
1956-tól a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette operettprimadonnának azzal az igénnyel, hogy a színház alakulófélben levő Operatársulatának is megfeleljen.
Az 1959–60-as évadban Paulusz Elemér megalakította a színház Operatársulatát és a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója lett. Ettől kezdve nemcsak operettprimadonna szerepeket, hanem operai főhősnőket is énekelt.
Főszereplője lett az Operatársulat magyarországi ősbemutatókat is előadó repertoárjának: pl. ő énekelte – Magyarországon elsőnek – Leoš JanáčekJenůfa c. operájának címszerepét.
25 évig tartó, folytonosan felfelé ívelő szakmai előmenetel következett: az opera és operettirodalom szinte minden jelentős szerepét elénekelte.
Vendégénekesek mellett is megállta a helyét: VerdiTraviatájában Violettaként Svéd Sándorral, BizetCarmenjében Micaelaként Simándy Józseffel.
Vendégszerepelt a Pozsonyi Színház, az Eszéki Színház és a Temesvári Színház meghívására is.
A Pécsi Rádió felvételeket készített vele, és élő adásban közvetítette azokat az előadásokat, amelyekben ő is szerepelt.
Művészi erejének teljében – férje halála után – szerződését nem hosszabbították meg. Megaláztatásnak érezte helyzetét, de életösztönének, neveltetésének köszönhetően talpon maradt: a Pécsi Sörgyárban helyezkedett el bérszámfejtői munkakörben. A megaláztatás azonban felőrölte egészségét, idegrendszerét. Megbotlásos baleset következtében tartósan kómás állapotba került, amelyből már soha többet nem tudott felébredni.
Visszaemlékezés a Pécsi Operatársulat megalakulására