Bálint János (fuvolaművész)

Bálint János
Született1961. június 18. (63 éves)
Hódmezővásárhely
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • fuvolaművész
  • egyetemi oktató
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1979–1984)
KitüntetéseiLiszt Ferenc-díj (2008)
SablonWikidataSegítség

Bálint János Barnabás (Hódmezővásárhely, 1961. június 18. –) magyar fuvolaművész.

Életpályája

Szülővárosában kezdett zongorázni és fuvolázni. 1975–1979 között a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakos diákja volt; Dr. Sebestyén István és Lars Zoltán oktatta. 1979–1984 között a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Kovács Lóránt tanítványaként. 1980-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tagja volt; 1984–1991 között első fuvolása volt. 1987–1992 között a Római Respighi Academia tanára volt. 1990–2002 között a József Attila Tudományegyetem konzervatóriumának docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatának adjunktusa. 1994–2001 között a rovigói Zeneakadémia tanára volt. 1996–1997 között, valamint 2009–2012 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója volt. 2000–2006 között a Magyar Nemzeti Filharmonikusok szóló fuvolása volt. 2001–2006 között Imola-ban oktatott.

Koncertezett többek közt Ausztriában, Olaszországban, Luxemburgban. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Schiff András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós és Vásáry Tamás.

Közreműködései

  • Romantic Violin Concertos on Flute (1995)
  • J. Ch. Bach: Sinfonie Concertanti (1995)
  • Histoire du tango (1995)
  • Salieri Concertos (1995)
  • Carnevale di Venezia (1996)
  • Vivaldi: Négy évszak (1996)
  • Flök & gitarre – Original Transcriptions (1997)
  • Carulli: Guitar Concertos (1997)
  • Miniaturen für Flöte und Harfe (1998)
  • Flute Pearls (2001)

Díjai

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!