A Campeonato Série B a brazil labdarúgó-bajnokságok második szintje. 1971-ben indult útjára és szinte minden évben változott a lebonyolítási rendszer. 2006 óta szerepel 20 csapat a bajnokságban, melyben két mérkőzést játszanak az együttesek egymással, hazai illetve idegen pályán. A szezon végén az első négy helyezett csapat helyet cserél a Série A négy leggyengébb teljesítményt nyújtó csapatával. Az utolsó négy helyen végző csapatok pedig búcsúznak a ligától és a Série C küzdelmeiben folytatják a következő szezontól.
1971-ben a Série A alapításával párhuzamosan alakult meg a másodosztályú bajnokság. Bár a CBF ezen kezdeményezése az állami ligák, úgynevezett egybeolvasztását igényelte, amely elég bonyolulttá tette a második vonal működését.
Az 1986-os bajnokságban 80 csapat indult és a legjobbnak vélt 44 csapatot 4 csoportba osztották, közülük a csoport győztesei jutottak fel az első osztályba. A fennmaradó 36 egyesület szintén 4 csoportba került és küzdhetett a második vonalban maradásért.
A feljutó csapatokat (Treze FC, Inter de Limeira, Central (PE), Criciúma) nem hivatalos bajnokokká avatták, amit a CBF a mai napig nem ismer el.
2006 óta él a ma is érvényben élő rendszer, melyben a részt vevő 20 csapat két alkalommal játszik egymással és a szezon végén 4 feljutó valamint 4 kieső csapat szerepel a tabellán.