Szülőhelye, a csehországi Boskowitz (ma: Boskovice) után vette fel nevét. A település ekkoriban a Habsburg Birodalomhoz, azon belül pedig Morvaországhoz tartozott. Édesapja a híres helyi rabbi, Samuel Kolin, a Mahacit ha-sekel
szerzője, a bohémiai (Prága közeli) Kolínban született.
Házassága révén 1769-ben költözött Óbudára ahol apósa anyagi támogatását élvezve
Tóra tudósként élt. 1782-ben Aszód rabbija lett, majd 1786-tól 1790-ig a morvaországi Prossnitz (jelenleg Prostějov) rabbijaként működött. Innen tért vissza Óbudára.
Pest város zsidósága 1787-ben mozgalmat indított, hogy Óbudától különváltan hitközséget alkothasson. Minthogy a két várost híd nem kötötte össze, a vallási kérdések elbírálása, valamint az ünnepnapok megtartása szükségessé tették, hogy egy rabbit állandósítsanak, jóllehet Münz Mózes óbudai főrabbi tekintélye föltétlenül irányadó maradt. A választás Boskovitzra esett, aki ismert talmudista is volt. 1793-tól kezdve működött, mint pesti rabbi, de valamivel több, mint két év múlva a függetlenedés miatt közte és Münz Mózes között dúló viszály lezárásaként 1796-ban megfosztották hivatalától, mire elhagyta az országot. A pesti hitközség ettől függetlenül megtarthatta önállóságát, ami ekkor egy új rabbi, Israel Wahrmann megválasztásával véglegesült is.
1797-ben Balassagyarmatra ment szolgálni, majd 1802-ben újra Csehországba, apja szülővárosába, Kolínba.
1809-ben visszajött, mert Bonyhádra meghívták rabbinak. Itt is működött haláláig. Jámborsága miatt nagyon népszerű volt. Halála után a következő műveit adták ki: Széder Misna (kommentár MaimonidészJad ha-Chazaka-jához); Maámer Eszter (hitszónoklatok). A Talmudhoz írott kommentárjai az 1830. évi bécsi Talmud-kiadásban jelentek meg.
[1]Archiválva2020. július 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, Die Rabbiner der Emanzipationszeit in den deutschen, böhmischen und großpolnischen Ländern 1781-1871 - Biographisches Handbuch der Rabbiner
Zsidóságportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!