Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint reklámízű megfogalmazások találhatók (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
Édesanyja korai halála meghatározó volt az éltében, nyolcéves korától nővérével együtt állami gondozásban nevelkedett 18 éves koráig. Ezekben az években kezdett a művészet felé fordulni. Egy évre a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központba került, majd Balatonkenesére, a Kállai Éva Gyermekotthonba helyezték át, 14 évesen a Fóti Gyermekváros (Károlyi István Gyermekközpont) lakója lett.
2007-ben diplomázott a Zsigmond Király Főiskola (Milton Friedman Egyetem) Művelődésszervező szakán.
Férje Eiler László, közös gyermekük Eiler-Bors Armand.
Művészete
Bors Györgyi művei önreflexió eredményeként születnek, erősen személyesek, hitelességüket az individuumból és az individuum alkalmas kifejezésmódjából merítik.
A konstruktivizmus, a lírai absztrakció és a tág értelemben vett geometrikus absztrakció forma és jelrendszerébe besűríti be mindazt, amit önmagáról, a világról, valamint önmaga és a világ kapcsolatáról gondol és tapasztalt.
[1]A magyar művészettörténeti hagyományok fontos szelete a Kassák, Péri és Moholy-Nagy által fémjelzett magyar konstruktivizmus, valamint az európai Iskola lírai absztrakciója.
Grafikai tanulmányokat folytatott több évig Budapesten a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskolában Benedek György festő és szobrászművésznél. Mestere volt Gasztonyi Kálmán.
Munkái szerepeltek hazai és nemzetközi pályázatokon, kiállításokon (Magyarország, Olaszország, Anglia, Kína, USA, Spanyolország)
Artist of the Year - The Artist Lounge issue 02, Amazon, ISBN 9798763814620)
Corriere dell’Arte Művészeti, mozi és színházi Magazin, Torino, 2021 decemberi szám
ARTsCAP Kortárs Művészeti Magazin, 2021, VI, VII, VIII
Egyéni kiállításai
2022 - Kodály Zoltán Művelődési Központ (BoGart) Nagykanizsa
2022 - St. Andrea Borászat (BoGart), Egerszalók,
2022 - Hotel Benczúr (BoGart), Budapest
2022 - VOKE Egyetértés Művelődési Központ (BoGart), Debrecen
2022 - Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár (BoGart), Nagyrábé
2021 - VOKE Arany János Művelődési Ház -MÁV Galéria (BoGart), Győr
2020 - Titok Galéria (BoGart), Budapest
Csoportos kiállításai
2024 - Art and Antique Művészeti kiállítás és vásár-Budapest (Bálna), HU
2023 - Art Market - FreylerArt Gallery and Studio - XMAS SELECTION 2023, HU
2023 - Art and Antique Művészeti kiállítás és vásár-Budapest (Bálna), HU
2023 - Kieselbach Galéria - Budapest Marriott Hotel, HU
2023 - K28 Galéria-METSZET-Budapest, HU
2022 - Chianciano Biennale, IT
2022 - MONAT Gallery –Crossing Paths-Madrid, ES
2022 - 54rd Art Exhibition - Conference Haus Park, Staten Island, NYC, USA
2022 - Egyházmegyei Múzeum (Museo Diocesano San Matteo),- Sublimina- Salerno, IT
2022 - Luxemburg Art Fair
2022 - 19. éves ArtLab-Sung Harbor Kulturális Központ és Botanikus Kert, Staten Island, NYC, USA
2021 - London Art Fair, UK
2021 - Studio Montclair Gallery, - New Jersey,- USA
2021 - HÁLÓ Közösségi és Kulturális Központ –S4, Budapest, HU
2021 - The Holy Art Gallery, London, UK
2021 - Conference Haus Park, State Island, NYC, USA
2021 - EVENT Galéria -Circus Flow -, Visegrád, HU
2021 - Hongkongi Művészeti Központ, Hong Kong, CN
2020 - Crush Budapest, Budapest,HU
2020 - Csili Művelődési Központ, Budapest, HU
2019 - Zuglói Civil Hàz, Budapest, HU
2019 - Eresz Kultúr Pont, Budapest, HU
Díjak, elismerések
2023 - A 2023-as AMERIKAI ART AWARDS (világverseny) 6. Kategória - Absztrakt - II. hely
2022 - People&Paintings Gallery – Opera- nemzetközi festészeti verseny Kurátori díj, New York
2021 - HIYA (Hongkongi Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Szövetsége) - A new and different world – nemzetközi festészeti verseny II. díj és közönség díj.
2021 - The Artist Lounge- Artist of the Year –nemzetközi festészeti verseny- Absztrakt kategória, Év művésze díj, London
2021 - Fiestalonia Milenio - Dali’s Mustache- nemzetközi festészeti verseny - II. hely, Madrid
2021 - Camelback Gallery -Black and White – nemzetközi festészeti verseny- Platina díj, Arizóna
2020 - People&Paintings Gallery - Emotions in a Painting – nemzetközi festészeti verseny- Galéria díj, New York