1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2023. augusztus 25. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2021. március 30.
Bese Balázs Ferencvárosban, majd az MTK-ban nevelkedett, 2016-an került fel a kék-fehérek felnőtt csapatának keretébe. 2017 nyarán a másodosztályba kiesett fővárosiak kölcsönadták a szintén az NB II-ben szereplő Budaörsi SC csapatának. Itt a bajnokságban tizenkét alkalommal kapott játéklehetőséget, a Magyar Kupában pedig kétszer állt csapata kapujában. 2018 januárjában visszatért az MTK-hoz,[2] ahol hétszer kapott lehetőséget a bajnoki címet nyerő és az élvonalba visszajutó csapatban. 2018 nyarán a következő szezonra a másodosztályba kieső Vasas SC vette kölcsön.[3] Harmincnégy bajnokin védett a szezonban, majd a 2018–2019-es szezon végén visszatért az MTK-hoz. A 2019–2020-as szezonban öt bajnokin védett a másodosztályban első helyen végző MTK-ban, majd a következő szezon előtt az élvonal újoncához, a Budafoki MTE-hez került kölcsönbe.[4] 2023. június 24-én bejelentették, hogy 2 éves szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacusszal.[1][5]