2013. június 28-án mutatták be az amerikai mozikban. A 150 millió dollárból készült film bevétele világszerte több mint 205 millió amerikai dollár lett,[1] kritikai fogadtatása vegyes volt.[2]
Az elnök végveszélyben azon 2013-as filmek egyike, melyek egy Fehér Ház elleni terroristatámadásról szólnak. A Támadás a Fehér Ház ellen szintén 2013-ban jelent meg.
Cselekmény
Egy terroristacsapat elfoglalja a világon legjobban védett középületet, a Fehér Házat, csakhogy a tervük elvégzéséhez szükségük van az elnökre is. Az elnök (Jamie Foxx), akit John Cale (Channing Tatum), a magányos zsaru óv. A Fehér Házat fegyveresek veszik körül, egy mindenre elszánt paramilitáris egység. Azonban John mindenre fel van készülve, hogy megvédje az elnököt és végrehajtsa azt a feladatot, amire megesküdött – minden áron meg akarja menteni túszul ejtett lányát és megóvni az elnök életét.