Arjun Maini (Bengaluru, 1997. december 10.[1] –) indiai autóversenyző.[2]
Magánélete
Maini versenyző családból származik. Testvére, Kush gokartozott, édesapja, Gautam pedig Indiában a Formula Maruti sorozatban versenyzett.[3][4] Első gokartját ötéves korában kapta.
Nagybátyja, Chetan Maini üzletember, mágnás, aki részt vett a REVAi elektromos városi autó fejlesztésében és gyártásában. A Reva Electric Car Company Ltd alapítójaként és a Mahindra Electric Mobility Limited tanácsadójaként is ismert.[5]
Tinédzserként Sebastian Vettel rajongója volt, szabadidejében kerékpározott, birkózott és fitnesz edzéseket végzett.[6]
Pályafutása
A kezdetek
Maini 2003-ban gokartozással kezdte autóversenyzői pályafutását. Egészen 2013-ig ebben a kategóriában szerepelt,[7] 2011-ben hazájában korosztályos bajnok lett. 2011-ben részt vett a Sahara Force India által rendezett eseményen, amelyen az országban kerestek fiatal tehetségeket. Maini megnyerte a versenyt és ennek köszönhetően lehetőséget kapott arra, hogy Európában is kipróbálhassa tudását.[8]
2013-ban formulaautókra váltott, az AsiaCup sorozatban ért el négy dobogós helyezést, amivel a pontversenyben is a negyedik helyen zárt. 2014-ben négy futamot nyert a brit Formula–4-es bajnokságban, amivel az összetett pontverseny második helyén végzett csapattársa, George Russell mögött.[9][10]
2015-ben az indiai Toyota Racing Series sorozatban negyedik lett,[11] valamint a Van Amersfoort Racing színeiben rajthoz állt a Formula–3 Európa-bajnokságban is, ahol a 18. helyen végzett a pontversenyben. 2017-ben a GP3-as bajnokságban indult a Jenzer Motorsport csapat autóját vezetve.[12]
2018-ban a Trident versenyzője volt az FIA Formula–2 bajnokságban.[13] 2019-re nem kapott teljes éves szerződést, ezért távozott a bajnokságból. Az ausztriai és a brit versenyhétvégére lehetőséget kapott a Campos Racingnél a francia Dorian Boccolacci helyén, majd utána a magyar futamra is meghosszabbították szerződését. Ezt követően távozott az istállótól, helyére Szató Marinó érkezett.[14]
Sportautózás
2019. február 6-án a kis csapatnak számító LMP2-es RLR MSport igazolta le a 2019-es európai Le Mans-szériába.[15] Részt vett a 2019-es Le Mans-i 24 órás versenyen is, ahol a futam vége előtt nem sokkal műszaki hiba miatt nem teljesítették az utolsó kört csapattársaival, Norman Natoval és John Faranóval együtt, így hivatalosan helyezés nélkül lettek rangsorolva.[16] Még ebben az évben a brit gárda nevezte a télen futó ázsiai Le Mans-szériába.[17] November 24-én megnyerte a Shanghajban rendezett versenyt.
2020-ra a portugál Algarve Pro Racing igazolta le tesztpilótai szerepkörbe[18] és az utolsó két fordulóban lehetőséget kapott.
2021 márciusában a GT-formátumra átváltó Német túraautó-bajnokságban (DTM) az újonc Team GetSpeed szerződtette egy Mercedes AMG GT3-mal.[19][20] A szezon elején gyengén teljesített, ritkán szerzett pontokat. Augusztus 7-én részese volt a belgiumi Zolderben egy kisebb tömegbalesetnek,[21] amelynek következtében autója annyira sérült, hogy nem indult a második versenyen. Október 2-án a hockenheimringi első versenyen az élmezőnyből startolt, ahol a pálya elején kiütötte Lucas Auert,[22] ami miatt 5 rajthelyes büntetést kapott a második futamra.[23] Az évadzáró, Norisringen rendezett hétvége első versenyén a 2. helyen ért célba a 3. helyről rajtolva.[24] Az egyéni tabellán a 12. pozícióban zárt 48 ponttal.[25]
Eredményei
Karrier összefoglaló
Szezon
|
Bajnokság
|
Csapat
|
Verseny
|
Győzelem
|
Pole
|
Leggyorsabb kör
|
Dobogós helyezés
|
Pont
|
Helyezés
|
2013
|
JK Racing India Series
|
Euro International
|
12
|
2
|
4
|
3
|
10
|
198
|
2.
|
2014
|
BRDC Formula–4-es bajnokság
|
Lanan Racing
|
24
|
4
|
0
|
6
|
9
|
480
|
2.
|
2015
|
Formula–3 Európa-bajnokság
|
Van Amersfoort Racing
|
33
|
0
|
0
|
0
|
0
|
27
|
18.
|
Masters of Formula–3
|
2
|
0
|
0
|
0
|
0
|
—
|
6.
|
Makaói nagydíj
|
T-Sport
|
1
|
0
|
0
|
0
|
0
|
—
|
10.
|
Toyota Racing Series
|
M2 Competition
|
16
|
2
|
3
|
2
|
5
|
732
|
4.
|
2016
|
GP3
|
Jenzer Motorsport
|
14
|
0
|
0
|
0
|
1
|
50
|
10.
|
Formula–3 Európa-bajnokság
|
ThreeBond with T-Sport
|
12
|
0
|
0
|
0
|
0
|
3
|
21.
|
Makaói nagydíj
|
Motopark
|
2
|
0
|
0
|
0
|
0
|
—
|
21.
|
2017
|
GP3
|
Jenzer Motorsport
|
15
|
1
|
0
|
0
|
2
|
72
|
9.
|
Formula–1
|
Haas F1 Team
|
Tesztpilóta
|
2018
|
Formula–2
|
Trident
|
23
|
0
|
0
|
0
|
0
|
24
|
16.
|
Formula–1
|
Haas F1 Team
|
Tesztpilóta
|
2019
|
Formula–2
|
Campos Racing
|
4
|
0
|
0
|
0
|
0
|
0
|
24.
|
Európai Le Mans-széria
|
RLR MSport
|
6
|
0
|
0
|
0
|
0
|
5,5
|
21.
|
Makaói nagydíj
|
Jenzer Motorsport
|
1
|
0
|
0
|
0
|
0
|
—
|
27.
|
2019–20
|
Ázsiai Le Mans-széria
|
RLR MSport
|
2
|
1
|
1
|
2
|
1
|
26
|
5.
|
2020
|
Európai Le Mans-széria
|
Algarve Pro Racing
|
2
|
0
|
0
|
0
|
0
|
8
|
22.
|
2021
|
DTM
|
Mercedes-AMG Team GetSpeed
|
16
|
0
|
0
|
0
|
1
|
48
|
12.
|
Ázsiai Le Mans-széria
|
Racing Team India
|
4
|
0
|
0
|
0
|
0
|
42
|
6.
|
2022
|
DTM
|
Mercedes-AMG Team HRT
|
15
|
0
|
0
|
0
|
0
|
24
|
19.
|
Ázsiai Le Mans-széria
|
Bilstein Haupt Racing Team
|
4
|
0
|
0
|
0
|
0
|
16
|
9.
|
GT Európa Endurance-kupa - Gold
|
Haupt Racing Team
|
5
|
0
|
0
|
0
|
2
|
56
|
5.
|
2023
|
DTM
|
Mercedes-AMG Team HRT
|
16
|
0
|
0
|
0
|
0
|
30
|
20.
|
Ázsiai Le Mans-széria
|
Haupt Racing Team
|
4
|
0
|
0
|
0
|
0
|
6
|
15.
|
GT Európa Endurance-kupa - Bronz
|
5
|
1
|
0
|
0
|
3
|
89
|
2.
|
ADAC GT Masters
|
4
|
0
|
1
|
0
|
1
|
41
|
13.
|
2024
|
DTM
|
Mercedes-AMG Team HRT
|
16
|
0
|
1
|
0
|
3
|
139
|
7.
|
GT Európa Endurance-kupa
|
Haupt Racing Team
|
4
|
0
|
0
|
0
|
2
|
95
|
8.
|
GT Amerika - Pro-Am
|
Triple Eight JMR
|
1
|
0
|
0
|
0
|
0
|
0
|
HN‡
|
2025
|
DTM
|
HRT Ford Performance
|
0
|
0
|
0
|
0
|
0
|
0*
|
HN*
|
- * A szezon jelenleg is zajlik.
- ‡ Mivel Maini vendégpilóta volt, ezért nem részesült bajnoki pontokban.
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
- † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes GP3-as eredménysorozata
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
- † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
- † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Év
|
Csapat
|
Csapattárs
|
Autó
|
Kategória
|
Kör
|
Összetett Helyezés
|
Kategória Helyezés
|
2019
|
RLR M Sport/Tower Events
|
Norman Nato John Farano
|
Oreca 07 - Gibson
|
LMP2
|
295
|
HN
|
HN
|
Teljes Európai Le Mans-széria eredménysorozata
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
Év
|
Csapat
|
Osztály
|
Kasztni
|
Motor
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
Helyezés
|
Pont
|
2019
|
RLR MSport
|
LMP2
|
Oreca 07
|
Gibson GK428 4.2 L V8
|
LEC 8
|
MNZ Ki
|
CAT 13
|
SIL Ki
|
SPA 14
|
ALG 15
|
21.
|
5,5
|
2020
|
Algarve Pro Racing
|
LMP2
|
Oreca 07
|
Gibson GK428 4.2 L V8
|
LEC
|
SPA
|
LEC
|
MNZ 8
|
ALG 8
|
|
22.
|
8
|
Teljes DTM eredménylistája
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
- * A szezon jelenleg is zajlik.
- † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.
Teljes ADAC GT Masters eredménysorozata
Jegyzetek
- ↑ http://www.mso.net, MSO.net -: Arjun Maini | Young Drivers | British Racing Drivers' Club. www.brdc.co.uk . (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ DTM. www.dtm.com. (Hozzáférés: 2024. december 25.)
- ↑ Maini siblings on fast track. The New Indian Express . [2016. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ Arjun and Kush Maini: India's answer to Schumacher brothers? - Firstpost (angol nyelven). Firstpost . (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ Chetan Maini: Back in the electric mobility business | Forbes India (amerikai angol nyelven). Forbes India . (Hozzáférés: 2018. április 26.)
- ↑ Arjun Maini - JK Tyre Motorsport. www.jktyremotorsport.com . [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ F4 Racer Arjun Maini Is Truly One From A Billion, 2014. március 26. [2015. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 10.)
- ↑ 14-Jähriger gewinnt Mallyas Nachwuchssichtung, 2011. október 28. (Hozzáférés: 2015. március 10.)
- ↑ George Russell wins BRDC F4 title decider to steal crown, 2014. október 26. [2017. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 8.)
- ↑ F1 is Just Around the Corner for India’s Arjun Maini, 2014. október 29.
- ↑ India's Arjun Maini, France's Brandon Maisano prepared for NZ Grand Prix, 2015. február 14. (Hozzáférés: 2015. március 10.)
- ↑ Maini sticks with Jenzer for full-time GP3 move, 2017. február 28. [2018. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 28.)
- ↑ Trident signs Haas juniors Ferrucci and Maini for F2, 2018. február 21. (Hozzáférés: 2018. április 30.)
- ↑ F2: Folytatódik a pilótakeringő a Camposnál. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)
- ↑ RLR MSport welcomes India’s Arjun Maini to 2019 ELMS and 24 Hours of Le Mans line-up (amerikai angol nyelven). RLR MSport, 2019. február 6. [2021. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ 2019 Le Mans results - FIA World Endurance Championship. www.fiawec.com. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ RLR MSport Confirm Asian Le Mans Series Entry | dailysportscar.com. www.dailysportscar.com. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Algarve Pro Racing recruits India's Arjun Maini for ELMS reserve driver role (amerikai angol nyelven). Algarve Pro Racing, 2020. június 26. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Arjun Maini und GetSpeed sind bereit für die DTM – GetSpeed (de-DE nyelven). (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Arjun Maini first Indian to race in DTM; joins Mercedes-AMG team GetSpeed. Autocar India. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Kelvin van der Linde Takes Zolder Race 1 Win | dailysportscar.com. www.dailysportscar.com. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Magabiztos Audi győzelem Hockenheimben, pontegyenlőség a bajnokság élén (magyar nyelven). Racingline.hu, 2021. október 3. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Another P3 start for Lawson as Arjun Maini receives 5 place grid penalty (New Zealand English nyelven). VelocityNews, 2021. október 3. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ Sport, DIGI: Götz tökéletes versenyzéssel húzta be a szombati norisringi futamot (magyar nyelven). www.digisport.hu. [2021. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
- ↑ DTM. www.dtm.com. (Hozzáférés: 2021. október 12.)