Az Angels című dal Robbie Williams és Guy Chambers közös szerzeménye, eredetileg Robbie Williams vitte nagy sikerre. Rajta kívül is sokan feldolgozták már, köztük: Jessica Simpson amerikai énekesnő, Yuridia mexikói énekesnő, Beverley Knight, olasz nyelven énekelte Patrizio Buanne, a brit All Angels, a 16 éves angol Declan Galbraith,[1] Verena von Strenge legutóbbi együttese, a Moon Dust, és az American Idol 7. szériájának győztese David Archuleta.
2006 októberében az RTEThis Note's For You című műsorában Tom Dunne elmondta, hogy a dalt eredetileg Williams egy ír énekessel, Ray Heffernannal írta. Mivel Guy Chambers átírta a dalt, Heffernan 7500 fontot kért a jogokért.[3]
Az Angels Robbie Williams debütáló albumának, a Life thru a Lens-nek negyedik kislemeze lett. Megalapozta szólókarrierjét; a dal szinte minden koncertjén szerepel.
A 2005-ös BRIT Awards-on a brit közönség megszavazta az elmúlt 25 év legjobb brit dalának, bár a kislemez a listán csak a 4. helyen végzett. Ezután Joss Stone brit soul és R&B énekesnővel adta elő élőben a dalt. A brit digitális tv-csatorna, a Music Choice tanulmánya szerint a dalt előszeretettel játsszák temetéseken.[4]
A dal amerikai kiadása 1999-ben jelent meg. A videóban Williams egy New York-i ház tetején énekel és nézi az alatta lévő várost.[5] Az Angels-faktor Amerikában nem működött úgy, mint Angliában. Williams újságíró barátja, Adrian Deevoy szerint, Robbie az EMI amerikai partnerét, Capitol Records-t hibáztatta azért, hogy másképpen kezelték őt.[6]
„Az Egyesült Államok nem érdemel iróniát. Az a félelem, hogy nem lesz nagy Amerikában, teljesen az idegeire ment. Az EMI-nak nincs túl nagy befolyása ott.”
A Take That életrajzírója, Rick Sky megerősítette: „Nagyon fontos számára, hogy betörjön Amerikába. Kulcskérdés ez. Azt akarta, hogy az EMI ígérje meg, segít neki betörni az amerikai piacra.”
A Performing Right Society (brit dalszövegírók, komponisták szövetsége) szerint az Angels a legnépszerűbb karaoke-dal.[7]
Háttér
Williams azt mondta életrajzírójának, Chris Heath-nek, hogy az Angels a paranormális jelenségekhez való vonzódásáról szól: „Hittem ezekben a dolgokban, amikor a dalt írtam – ez az, amiért megírtam. Az Angels nem valakiről szól, hanem arról, hogy a szeretett személy, aki meghalt, visszatér és vigyáz rád.” (The Daily Telegraph 2009. november 6.)
Siker
Az Angels 4. helyezést ért el az Egyesült Királyság kislemez listáján 1997-ben, 1999-ben pedig az 57-75. hely között mozgott, majd 2000 januárjában a 71. volt. Európa-szerte bekerült a Top 20-ba.
2008. május 5-én az Angels újra felkerült az ARIA Top 100-as lista 91. helyére.[8]
"Az albumból körülbelül 33,000 darabot adtak el, ami nagyon kevés, szerintem. Amikor az Angels kijött, az album eladási statisztikája hirtelen 33 ezerről 300 ezerre ugrott fel. Aztán két héttel később dupla platina lett. Nagyon boldog voltam!" - Robbie Williams
Kiadványok és dalok listája
Az Angels című dal alábbi formátumai jelentek meg:
Az Angels című dal a negyedik kislemezként szerepel az In This Skin című 2004-ben megjelent albumán.
Jessica és Joe Simpson, az énekesnő apja és menedzsere azt remélte, hogy a dal Grammy-jelölést hoz majd a lányának, mint riválisainak, Britney Spearsnek és Christina Aguilerának, akik már korábban elnyerték a díjat. Azonban Jessica Simpsonnak nem hozta meg az előadás ezt az elismerést.
Yuridiamexikóiénekesnő, a népszerű mexikói La Academia című show-ban adta elő az Angels című dal spanyol nyelvű verzióját, ez lett a debütáló kislemeze is. Az Ángel és Yuridia CD-je, a La Voz de un Ángel (The Voice of an Angel) hetekig a slágerlista első helyén szerepelt. A dal Közép-Amerikában is nagy sikert aratott, El Salvadorban és Guatemalában benne volt a top 10-ben, Costa Ricában és Hondurason az első 20 helyezett közé került. A Billboard Hot latin album listán a 16. helyen végzett a szám.
2006 decemberében a britklasszikus zenét éneklő leánycsapat, az All Angels adta elő az Angels klasszikus feldolgozását. Többen arra fogadtak, hogy karácsonyi vezető kislemez lesz a slágerlistákon.
David Archuleta 18 éves amerikaiszövegíró és énekes, aki az amerikai tehetségkutató versenyen, az American Idol 7. szériájában tűnt fel 2008-ban és 97 millió szavazatot kapott a nézőktől. Az Angels stúdió verziója az ő előadásában egy ideig digitálisan letölthető volt. 2008 második felében elhatározta, hogy újra átdolgozza az Angels című dalt debütáló albuma, a David Archuleta számára. Ez a verzió digitálisan 2008. október 27. óta tölthető le és a lemezt is segít promotálni.
Archuleta Angels-verziója a második legjobb verzió lett az Egyesült Államokban, azóta, hogy Robbie Williams előadta az eredetit. A digitális letöltéseknek köszönhetően a 89. helyen végzett a Billboard Hot 100 listán. A kanadai Hot 100 listán a 64. helyen végzett Archuleta dala, magasabb helyezést ért el, mint az eredeti.