Az Alter Bridge egy amerikaihard rock, heavy metal együttes, amit Orlandoban alapított 2004-ben a működését éppen szüneteltető Creed zenész-szekciója és Myles Kennedy énekes/gitáros. A zenekar nevét Mark Tremonti gitáros szülővárosából, Detroitból kölcsönözte: a gitáros lakóháza közelében állt egy kis híd az Alter Road-on, mely mindig egyfajta határt, az azon túl elterülő térség pedig az ismeretlent jelképezte.[1]
Történet
A zenekar 2004-ben a Creed romjain alakult: a korábban is együtt zenélő Mark Tremonti (gitár), Brian Marshall (basszusgitár) és Scot Phillips (dobok) zeneileg is továbblépve korábbi zenekarukon egy markáns, friss orgánumot kerestek a jövőbeni közös zenéléshez és azt a két hanglemezt kiadó 'The Mayfield Four' énekesében, Myles Kennedy-ben találták meg. A zenekar azonnal hozzálátott azoknak a daloknak a kidolgozásához és rögzítéséhez, melyek nagy részét maga a gitáros, Mark Tremonti írta. Az eredetileg Tremonti által egy kézi felvevővel rögzített első számokból már 2004 augusztusában megjelent első albumuk One Day Remains címmel.[1]
Az együttes mind az Egyesült Államokban, mind Európában megturnéztatta bemutatkozó anyagát, sőt komoly sikernek könyvelték el, hogy a kanadai pankráció-sztár, a WWE (World Wrestling Entertainment) tizenegyszeres világbajnoka, Edge (szül. Adam Joseph Copeland) a lemezről a Metalingus című számot választotta bevonulási zenéjének.[2]
Az együttes igazi összeérési folyamatát a második lemez felvételei jelentették. Már nem Tremonti dominálta a számok megszületését, hanem egyenrangú félként Kennedy is bekapcsolódott a dalszerzésbe, sőt az élő fellépések után a stúdióban is második gitárosként nyomta rá bélyegét a készülő albumra. Végül 2007-ben már új kiadónál jelent meg a Blackbird című nagylemez.[3] A lemez nemcsak szakmai körökben aratott komoly sikereket, az első kislemez-dalok (Rise Today, Watch Over You) az amerikai kislemez-listákon is szépen szerepeltek. Sőt a lemez címadó dalában (Blackbird) hallható, Tremonti és Kennedy által közösen játszott gitárszólót az 1984 óta havi rendszerességgel megjelenő brit 'Guitarist' magazin olvasói minden idők legjobb gitárszólójának szavazták meg.[4]
A zenekar újabb sikeres turnéját filmen is megörökítették, a 2008-as körút amszterdami állomásán a Heineken Music Hall színpadán rögzítették első koncertfilmjüket. A kiadás körül azonban kisebb problémák adódtak. A felvétel egy-lemezes változata már 2009-ben megjelent Európában és a Creed újjáalakulása után egyes fellépések alkalmával az USA-ban is elérhető volt a rajongóknak. Azonban a tervbe vett, teljes koncertet, valamint egyéb háttéranyagokat és egy 16 oldalas színes füzetet tartalmazó "deluxe" kiadás, melyhez a koncert jelentős részét tartalmazó audio-CD is társult, csak 2011 januárjában adták ki a legnagyobb piacnak számító Egyesült Államokban.[5]
Noha 2009-ben napvilágot láttak az első hírek a Creed újjáalakulásáról és egy új nagylemez kiadásáról is, az Alter Bridge sem állt le. Míg a Creed-turné tartott, Myles Kennedy részt vett Slash szóló-lemezének felvételein, sőt a 2010-2011-es turnéján is elkísérte a legendás gitárost. Emellett pedig szóba került, mint az újjáalakulás előtt álló Led Zeppelin énekese is. Noha ezek a hírek végül nem bizonyultak igaznak, Kennedy elmondta, hogy több számot is írt Jimmy Page és John Paul Jones társaságában.[6]
A számos kitérőt követően a zenekar tagjai 2010 során ismét egymásra találtak és új kiadóhoz igazolva, a RoadrunnerRecords kiadásában jelentették meg 2010 októberében harmadik sorlemezüket AB III címmel. Az új lemezt komoly világkörüli turnén mutatták be, mely során a nagy európai fesztiválokon is látható volt az együttes (pl. Rock am Ring, Download Festival, Nova Rock, stb.). Egy észak-amerikai kitérő után ősszel egy stadion-turné keretében ismét visszatértek Európába, ahonnan a turné folytatásaként Dél-Amerikába és Ausztráliába indultak.
Az együttes tagjai a sikert kihasználva saját projektjeikre is igyekeztek energiákat fordítani, így a turnézás közepette Myles Kennedy énekes részt vett Slash új szólólemezének munkálataiban, míg Mark Tremonti szólógitáros saját lemezt rakott össze, melyen maga is énekel.[7]
A sikeres koncertturné közepette jelentette meg az Alter Bridge legutolsó stúdióalbumának extra számokkal felturbózott változatát AB III.5 címmel. Az audio-korong mellé a rajongók egy, a színfalak és a siker mögé betekintő dokumentumfilmet is kaptak DVD-n (One By One).[8] A turnéról készült több felvétel is, ezek közül a zenekar a Wembley Arena színpadán rögzített fellépést adta ki CD és DVD formátumban (Live At Wembley). A tervek szerint a koncertfilmből 3D változat is készül majd a rajongók számára.[9]
Zenei stílus
Stílusuk alapvetően követi a Creed hagyományait, ugyanakkor számos esetben blues-osabb hatásokat, vagy még keményebb dallamokat, a heavy metal hagyományaiból levezetett stílusjegyeket figyelhetünk meg. Ebből fakadóan különböző elnevezésekkel és stílusbesorolásokkal találkozhatunk: a hard rock-tól kezdve az alternatív metal jelzőn át egészen a progresszív metal besorolásig terjednek a kritikák.[1][3]