Alsó-elwhai klallam törzs

Az alsó-elwhai klallam törzs (klallam nyelven Nəxʷsƛ̓áy̓əm, jelentése: „erős nép”)[1] az USA Washington államában élő, a klallam indiánok egy csoportját tömörítő, szövetségileg elismert szervezet.[1][2]

Történet

A törzs tagjai egykor az Elwha folyó mentén, például az Ediz-turzásnál (a mai Port Angeles környezetében) elhelyezkedő falvakban éltek. A törzs által szentként tisztelt sziklán Jamie Valadez klallam nyelvtanár szerint a teremtő „fürdette és megáldotta a klallamokat és más törzseket”. A szikla az Elwha gát építésekor víz alá került, azonban az őslakosok a 20. század elején megtalálták, és ezt több régésznek is jelezték.[3]

Régészeti feltárások

2003 augusztusában a Port Angelesben zajló hídépítési munkálatok során feltárták Tse-whit-zen falut. A törzs és az állami közlekedési hatóság kezdetben együttműködött a leletek vizsgálatában, azonban az őslakosok később a projekt felfüggesztését kérték, mivel 335 emberi maradványt és tízezer műtárgyat találtak. A kormányzó 2004 decemberében bejelentette, hogy a kivitelezést megszakítják.[4]

A törzs az államtól négy hektárt kapott az emberi maradványok újratemetésére, a közlekedési hatóságtól pedig 2,4 hektárt béreltek a 2003 és 2005 között feltárt 67 ezer műtárgy kiállítására. Az állam a törzsnek 2,5 millió, Port Angeles városának és kikötőjének pedig 7,5–7,5 millió dollár kártérítést fizetett. A megállapodás értelmében a törzs a hozzá került területet csak kulturális célokra hasznosíthatja.[5]

Szénizotópos kormeghatározás segítségével megállapították, hogy Tse-whit-zen 2700 évvel ezelőtt már létezett; az őslakosokat 1930-ban telepítették át új rezervátumukba.[6] Mivel a területet később 4,6–9 méter vastagon feltöltötték, az egykori település érintetlen maradt.[4] Az ásatások során több épületet is feltártak.[7]

2012 augusztusában az Aldwell-víztározó lecsapolását követően az őslakosok az Elwa folyó mentén a törzs szent helyére bukkantak. Többen is a folyóhoz látogattak, ahonnan az utazni nem tudó időseknek vizet vittek.[3]

Az Olympic Nemzeti Parkban nyolcezer éves települést tártak fel, amely a terület legrégebbi lelete. Az egykori helységet visszatemették, pontos fekvését pedig titokban tartják.[3]

Nevezetes személy

Jegyzetek

  1. a b ʔéʔɬx̣ʷaʔ nəxʷsƛ̕áy̕əm̕ – The Strong People (angol nyelven). Lower Elwha Klallam Tribe. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  2. Indian Entities Recognized and Eligible To Receive Services From the United States Bureau of Indian Affairs. (angolul) Federal Register, LXXX. évf. 9. sz. (2015. január 14.) 1942. o. Hozzáférés: 2021. február 22.
  3. a b c Leah Leach: Legendary ’creation site’ discovered by Lower Elwha Klallam tribe (angol nyelven). Peninsula Daily News, 2012. augusztus 12. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  4. a b Tse-whit-zen (angol nyelven). Lower Elwha Klallam Tribe. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  5. Paul Gottlieb: SPECIAL REPORT: Tse-whit-zen museum, curation center held up by dispute over three words (angol nyelven). Peninsula Daily News, 2012. január 8. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  6. Jamie Valadez, Carmen Watson-Charles: Belongings of Our Ancestors (angol nyelven). Lower Elwha Klallam Tribe. [2011. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  7. Jamie Valadez, Carmen Watson-Charles: Long House Structures – čəqáw̕txʷ (angol nyelven). Lower Elwha Klallam Tribe. [2011. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  8. Arwyn Rice: Lower Elwha tribal elder Adeline Smith, 95, dies (angol nyelven). Peninsula Daily News, 2013. március 20. (Hozzáférés: 2021. február 22.)

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Lower Elwha Klallam Tribe című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Read other articles:

Uma Musume Pretty Derbyウマ娘 プリティーダービー(Uma Musume Puritī Dābī)Genrekomedi, olahraga (pacuan kuda)PenciptaCygames MangaUma Musume Pretty Derby: Haru Urara Ganbaru!PengarangZECOPenerbitCycomicsTerbitMei 2016 – September 2016 MangaStarting Gate!: Uma Musume Pretty DerbyPengarangS. KosugiPenerbitCycomicsTerbit25 Maret 2017 – sekarangVolume4 MangaUmayonPengarangSatoshi Ito (cerita), Jet Kuma (gambar)PenerbitCycomics Seri animeSutradaraKei OikawaSkenarioAkihiko Ishihara...

 

العلاقات البريطانية الكمبودية المملكة المتحدة كمبوديا   المملكة المتحدة   كمبوديا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات البريطانية الكمبودية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين المملكة المتحدة وكمبوديا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عا...

 

Questa voce sull'argomento calciatori italiani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Arsenio Dacquati Nazionalità  Italia Calcio Ruolo Terzino Carriera Squadre di club1 1932-1940 Cremonese81 (1)1940-1944 Crema? (?) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di campionato.Il simbolo → indica un trasferimento in prestito.   Modifica dati su ...

العمل المأجور ورأس المالLohnarbeit und Kapital (بالألمانية) معلومات عامةالمؤلف كارل ماركس اللغة الألمانية النوع الأدبي مقالة تاريخ الإصدار 1849 تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات 'كارل ماركس' و'فريدريك اينغلس' العمل المأجور ورأس المال (بالألمانية: Lohnarbeit und Kapital)‏ مقالة عن الاقتصاد ...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: List of shopping centres in the United Kingdom – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2012) (Learn how and when to remove this template message) This is a list of shopping centres in the United Kingdom. This list does not include retail parks. E...

 

الاستغناء عن الصناعة عملية تغيير اجتماعي واقتصادي ناتج عن إزالة أو تقليص القدرات أو الأنشطة الصناعية في بلد أو في منطقة، وخاصة الصناعات الثقيلة أو الصناعة التحويلية.[1][2] وهذا عكس التحول الصناعي. مراجع ^ معلومات عن الاستغناء عن الصناعة على موقع id.loc.gov. id.loc.gov. مؤرشف من

Belize op de Olympische Spelen Land Belize IOC-landcode BIZ (in 1968 en 1972 als HBR) NOC Belize Olympic and Commonwealth Games Association Olympische Zomerspelen 2012 in Londen Vlaggendrager Kenneth Medwood Aantal deelnemers 3 Aantal disciplines 2 Medailles goud0 zilver0 brons0 totaal0 Belize op de Zomerspelen 1968* · 1972* · 1976 · 1980 · 1984 · 1988 · 1992 · 1996 · 2000 · 2004 · 2008 · 2012 · 2016 · 2020*Als Brits-Honduras Portaal    Olympische Spelen Beli...

 

Der Titel dieses Artikels ist mehrdeutig. Zu weiteren Bedeutungen siehe Volk (Begriffsklärung). La liberté guidant le peuple (deutsch „Die Freiheit führt das Volk“). Gemälde von Eugène Delacroix (1830) Mit dem Wort Volk werden allgemein (große) Gruppen von Menschen bezeichnet, die durch kulturelle Gemeinsamkeiten, reale oder fiktive gemeinsame Abstammung oder einen politisch und rechtlich organisierten Personenverband zu einer unterscheidbaren Einheit zusammengefasst sind. Eine verb...

 

David Irving (2012) David John Cawdell Irving (* 24. März 1938 in Brentwood, Grafschaft Essex, England) ist ein britischer Geschichtsrevisionist und Holocaustleugner. Er verfasste etwa 30 Bücher über die Zeit des Nationalsozialismus, darunter 1963 ein Buch über die Luftangriffe auf Dresden, das ihn bekannt machte. 1977 leugnete er Adolf Hitlers Initiative am Zweiten Weltkrieg und dessen Wissen vom Holocaust bis 1943. Dadurch verlor er allmählich sein bisheriges Ansehen als seriöser Sach...

Untuk bahasan lebih luas tentang topik ini, lihat Perbandingan bahasa Inggris Britania dan Amerika. Artikel atau sebagian dari artikel ini mungkin diterjemahkan dari American and British English spelling differences di en.wikipedia.org. Isinya masih belum akurat, karena bagian yang diterjemahkan masih perlu diperhalus dan disempurnakan. Jika Anda menguasai bahasa aslinya, harap pertimbangkan untuk menelusuri referensinya dan menyempurnakan terjemahan ini. Anda juga dapat ikut bergotong royong...

 

Election in Michigan Main article: 1892 United States presidential election 1892 United States presidential election in Michigan ← 1888 November 8, 1892 1896 →   Nominee Benjamin Harrison Grover Cleveland Party Republican Democratic Home state Indiana New York Running mate Whitelaw Reid Adlai Stevenson I Electoral vote 9 5 Popular vote 222,708 201,624 Percentage 47.79% 43.26% County Results Harrison   40-50%   50-60%  ...

 

Comedy by Aristophanes Dicaeopolis redirects here. For the ancient city of Sicily, see Segesta. The AcharniansThe tipsy god: sculpture by Michelangelo.The Dramatis Personae in ancient comedy depends on interpretation of textual evidence.[1] This list is based on Alan Sommerstein's translation.[2]Written byAristophanesChorusold men of AcharnaeCharacters Dikaiopolis Crier Amphitheus an immortal Ambassador lately returned from Persian court Pseudartabas The Great King's Eye Theor...

South Korean singer and actor In this Korean name, the family name is Yoo. Yoo Young-jaeYoo performing at the LG Dream Festival, October 2017Born (1994-01-24) January 24, 1994 (age 29)Seoul, South KoreaOccupationsActorsingerAgentForstar CompanyMusical careerInstrument(s)VocalsYears active2012–presentLabelsTSJ WorldDMostFormerly ofB.A.PKorean nameHangul유영재Hanja劉永才Revised RomanizationYu Yeong-jaeMcCune–ReischauerYu Yŏngchae Musical artist Yoo Young-jae (Korean: ...

 

Taiwanese-Japanese singer and actress In this Chinese name, the family name is Ongg. This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Judy Ongg – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (Augu...

 

Real estate investment trust Vici Properties Inc.TypePublicTraded asNYSE: VICIS&P 500 componentISINUS9256521090IndustryReal estate investment trustFoundedOctober 6, 2017; 6 years ago (2017-10-06) in Paradise, Nevada, U.S.HeadquartersNew York City, U.S.Key peopleEdward B. Pitoniak (CEO)RevenueUS$1.46 billion[1] (2022)Net incomeUS$1.14 billion[1] (2022)Total assetsUS$37.6 billion[2] (2022)Number of employees23[3] (20...

This article is about the fifth-generation Dodge Viper sports car. For general information about the car, see Dodge Viper. Motor vehicle Dodge Viper (VX I)OverviewManufacturerFCA US LLCAlso calledSRT Viper (2013–2014)Production2012–2017Model years2013–2017AssemblyConner Avenue Assembly, Detroit, Michigan, United StatesDesignerScott Krugger (2010)Body and chassisClassSports car (S)Body style2-door liftback coupéLayoutFront mid-engine, rear-wheel-driveRelatedVLF Force 1Pow...

 

Manchester Metrolink tram stop Abraham MossMetrolink stationA M5000 arriving at Abraham Moss tram stop in January 2017.General informationLocationCheetham Hill, City of ManchesterEnglandCoordinates53°30′38″N 2°14′09″W / 53.51068°N 2.23572°W / 53.51068; -2.23572Line(s)Bury LinePlatforms2Other informationStatusIn operationFare zone2HistoryOpened18 April 2011Original companyManchester MetrolinkRoute map Legend Bury Bolton Street East Lancashire Railway Ri...

 

1985 Indian filmGeraftaarDirected byPrayag RaajScreenplay byK. K. ShuklaKader Khan (dialogue)Story byPrayag RaajProduced byS. RamanathanStarringAmitabh BachchanKamal Haasan RajinikanthMadhaviPoonam DhillonCinematographyAnwar SirajEdited byA. Paul Durai SinghamMusic byBappi LahiriProductioncompanyRaam Raj KalamandirRelease date13 September 1985 (1985-09-13)CountryIndiaLanguageHindiBox officeest. ₹32 crore[1] Geraftaar (transl. Arrest) is a 1985 Indian Hindi-langu...

Dungeons & Dragons adventure module Lord of the Iron FortressRules requiredDungeons & Dragons, 3rd editionCharacter levels15thAuthorsAndy CollinsFirst published2002Linked modulesThe Sunless Citadel * The Forge of Fury * The Speaker in Dreams * The Standing Stone * Heart of Nightfang Spire * Deep Horizon * Lord of the Iron Fortress * Bastion of Broken Souls Lord of the Iron Fortress is an adventure module for the 3rd edition of the Dungeons & Dragons fantasy role-playing game. Plot...

 

Wilding ParkWilding Park indoor courtsFull nameTrustpower Tennis Centre @ Wilding ParkAddressWoodham Road, LinwoodLocationChristchurch, New ZealandCoordinates43°31′26.5″S 172°40′8″E / 43.524028°S 172.66889°E / -43.524028; 172.66889OwnerWilding Park Foundation Inc Wilding Park, now branded as Trustpower Tennis Centre @ Wilding Park, is a tennis facility located in Christchurch, New Zealand. The land at Wilding Park was purchased by Canterbury Tennis in the e...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!