Albánia közmunkaügyi minisztere az 1912. december 4-én megalakult és 1953. július 31-én megszűnt, az infrastrukturális közberuházásokat szervező és felügyelő albán Közmunkaügyi Minisztérium (Ministria e Punëve Botore) és jogutódjai vezető, miniszteri rangú tisztségviselője volt.
Történelmi áttekintés
Spiro Koleka hét és fél éven át volt Albánia közmunkaügyi minisztere
Már az ország függetlenségének 1912. november 29-ei kikiáltását követően december 4-én megalakított Qemali-kormányban volt közmunkaügyi tárca.[1] A minisztérium 1953. július 31-én szűnt meg, Enver Hoxha kilencedik kormánya másnap már közmunkaügyi miniszter nélkül alakult meg.[2] Fennállásának négy évtizede alatt minden kormányban ült közmunkaügyi miniszter, egyedül Iliaz Vrioni 1920. november 15-e és 1921. július 1-je között működött kabinetjében nem talált a tárca gazdára.[3] Ezen túlmenően több alkalommal más portfóliókkal összevonva irányították a közmunkaügyi tárcát: 1914-ben rövid ideig a posta- és távírdaüggyel, 1918 és 1920 között a mezőgazdasági és kereskedelmi, kisebb kihagyásokkal 1921 és 1925, majd 1925 és 1927 között a mezőgazdasági ügyekkel, 1925-től 1927-ig a belüggyel, 1943-ban rövid ideig a pénzüggyel, 1949–1950-ben pedig az ipari irányítással együtt (lásd a táblázatot a forrásokkal). 1925 és 1927 között az addig önálló oktatási minisztérium a közmunkaügyi minisztérium egyik alosztályaként működött.[4] A tisztség elnevezése albánul ministër i punëve botore volt. Egyes időszakokban, noha a tisztség továbbra is miniszteri ranggal járt, az elnevezés ezt nem tükrözte, és a tárcát történelme során irányították küldötti (delegat, 1918–1920), igazgatói (drejtor, 1920), megbízotti (anëtar ngarkuar, 1939, 1943), államtitkári (sekretar shteti, 1939–1943) címmel rendelkező politikusok is.[5]
Albánia infrastrukturális helyzete a 20. század elején rendkívül elmaradott volt, és az 1912 előtti függetlenségi követelések egyik pontja a közmunkák elindítása volt.[6] Ennek ellenére a közmunkaügyi miniszteré az első években nem tartozott a fontosabb kormánypozíciók közé. Ezt jelzi, hogy rögtön a legelső kabinet, a Qemali-kormány közmunkaügyi minisztériuma gyakorlatilag nem működött,[7]Prenk Bibë Doda pedig 1914-ben úgy volt a tárca vezetője több mint két hónapon át, hogy feladatának ellátásához hozzá sem kezdett.[8] 1920-ban a csaknem 19 millió aranyfrankos költségvetés 6,2%-a, 1,16 millió aranyfrank jutott közberuházási forrásul a tárcának, ezzel az állami szervek sorában a negyedik legtöbb pénz felett rendelkezett.[9] Ennek ellenére a minisztériumot még 1921–1922-ben is leginkább a tétlenség jellemezte.[10]
Az albán közmunkaügyi minisztérium 1931 és 1953 közötti székháza
Ideiglenes épületet is csak akkor kapott, amikor 1920-ban Tirana lett az ország új fővárosa, de az elkövetkező évtizedben folyamatosan költöztették egyik székházból a másikba. 1929–1931 között zajlott az a beruházás, amelynek során az olasz Florestano Di Fausto(wd) tervei szerint több miniszteriális épület is felépült a főváros központjában, a későbbi Szkander bég tér(wd) körül. A közmunkaügyi minisztérium 1931. szeptember 4-én nyerte el végleges elhelyezését ezek egyikében, a tér délkeleti sarkán álló épületben, amely napjainkban az infrastrukturális és energetikai minisztérium székháza.[11]
Az infrastrukturális közberuházásokat irányító minisztérium ázsiója 1925 novemberében szökött fel, amikor az olasz állam által létrehozott Società per lo Sviluppo Economico dell’ Albania (SVEA) társaság állt az albániai közmunkák élére, és így külföldi tőkéből megindulhattak az út- és hídépítési munkák, kikötőfejlesztések, öntözőcsatornák létesítése, közhivatalok építése és egyéb közmunkák. A cég rögtön az 1926-os évben 2 millió angol fontsterlinget irányzott elő albániai beruházásaira.[12] Bár Albániának infrastrukturális szempontból áldást jelentettek az olasz beruházások, a közmunkaügyi minisztérium fizetség nélkül állampolgárok tömegeit állította be az építkezéseken folyó időszakos munkákba, ami általános elégedetlenséget szült.[13] Az 1930-as évek elejére a minisztériumot gyakorlatilag olasz tanácsadók irányították.[14] Az 1930–1932 közötti időszakban a tárca költségvetési részesedése csupán 3,5% körül alakult, a SVEA jóvoltából azonban ennél nagyobb összeg állt rendelkezésre.[15] A beruházások ugyanakkor az 1930-as évek első felében a két ország közötti politikai feszültség következményeként megtorpantak, és csak az államközi viszony 1935-ös rendezését követően lendültek fel újra.[16] A tárca fontosságát jelzi, hogy az ezt követő időszakban időnként ügyvivői vagy állandó miniszteri jelleggel maga a kormányfő irányította a minisztériumot: 1935-ben Pandeli Evangjeli, 1936–1939-ben Koço Kota, 1939–1941-ben pedig Shefqet Vërlaci. Albánia olasz megszállását követően, 1939 után ismét meglódultak az infrastrukturális beruházások, elsősorban az útépítési és a mocsárlecsapolási munkák az országban. 1941 végéig az Albánia-szerte zajló közmunkák 25 ezer munkás részvételével folytak.[17] 1941 októberétől azonban a minisztérium szerepe a beruházások irányításában és finanszírozásában jóformán megszűnt, ezeket a jogosultságokat az olasz kormány által létrehozott, vegyes összetételű közmunkabizottság vette át.[18] 1953-as megszűnése után a közmunkaügyi minisztérium portfólióját az ipari és építésügyi minisztérium vette át.[19]
Közmunkaügyi miniszterek
Történelme során harminckét politikus irányította a tárcát, valamennyien férfiak. Közülük összesítve Spiro Koleka (1944–1948, 1950–1953; 2734 nap), Koço Kota (1924, 1925, 1936–1939; 1239 nap), Izet Dibra (1930–1932; 990 nap), Shefqet Vërlaci (1939–1941; 967 nap) és Sandër Saraçi (1933–1935; 889 nap) voltak a leghosszabb ideig Albánia közmunkaügyi minisztériumának irányítói. Érdekesség, hogy Koleka apja, Spiro Jorgo Koleka is betöltötte a közmunkaügyi miniszteri tisztséget 1921 és 1923 között.
A független albán állam és az Albán Fejedelemség (1912–1925)
Az időpontok forrásául Kastriot Dervishinek az alábbiakban megemlített archontológiája szolgált, amelyet elsősorban a tiranai Állami Központi Levéltár miniszteriális és személyi fondjaiban szereplő adatok alapján állított össze.
↑Bakiu 2014:Gazmend A. Bakiu: Tirana e vjetër: Një histori e ilustruar. bot. i dytë, i plotësuar. Tiranë: Mediaprint. 2014. ISBN 9789928081018
↑Dervishi 2012:Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225
↑Fischer 2012:Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522
↑Pearson 2004:Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!
