Silvestri nagyszülei 1908-ban vándoroltak ki Castell'Alfero nevű olasz városból és telepedtek le Teaneckben.[1]
Alan Silvestri 1950. március 26-án született New Yorkban. Apja második generációs olasz, anyja pedig második generációs ír emigráns. Születése után nem sokkal a pár mérföldre található Teaneckbe költöztek. Silvestri New Jerseyben nevelkedett és tanult.[2] Háromévesen kezdett el dobolni. Az 1960-as években tagja volt a gimnáziumi zenekarnak és több hangszeren is tanult játszani (dob, klarinét, szaxofon, fagott és fafúvósok). 14 évesen kezdett el gitározni, 15 évesen döntötte el, hogy a zenélés lesz a hivatása, de ekkor még jazz-zenészként képzelte el jövőjét. Nagy rajongója volt a híres jazzgitárosnak, Wes Montgomerynek. 1967-ben megalapította első zenekarát, a The South Winds Triót, ő volt a gitáros. 1968-ban a gimnázium befejezte után jelentkezett Bostonba a Berklee College of Musicba. Játszott a főiskola gitáregyüttesében.
Zenei pályafutása
Filmes és televíziós zeneszerzői pályafutását az 1972-es a The Doberman Gang c. akciófilm zeneszerzésével kezdte. A méltán híres filmzeneszerző leggyakrabban Robert Zemeckis rendezővel dolgozott együtt olyan kasszasikert jelentő filmeken, mint a Vissza a jövőbe trilógia, a Temetetlen múlt, a Forrest Gump, Kapcsolat, a Számkivetett. Sokféle stílusban kipróbálta magát a vígjátékoktól kezdve az akciófilmeken át a sci-fi-ig. Oscar-díj jelölést kapott a Forrest Gump zenéjéért. 1995-ben a Berklee College Of Music doktorává avatták. 2002-ben megkapta a Henry Mancini-díjat az American Society of Composers and Performers-től addigi munkásságáért.
↑ASCAP Henry Mancini AwardArchiválva2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, ASCAP. Accessed October 21, 2007. Mannhattan-born and Teaneck, New Jersey-bred, Silvestri attended Boston's prestigious Berklee College of Music before joining a Las Vegas band as a guitarist."