Akusztikus kódolás egy információ hallás-hangzás útján való megjegyzése.[1]
Kutatások
A kutatások azt bizonyítják, hogy az információ kódolására a munkamemóriánál az akusztikus kód, a folyamatos ismételgetés az információ aktívan tartásának a legjobb módja.
Az ismételgetés különösen akkor a legjobb, ha az információ verbális tételekből (betűkből, szavakból vagy számjegyekből) áll. Így egy telefonszám megjegyzésénél a számot nagy valószínűséggel a számjegyek neveinek hangalakjaiként kódoljuk, a hangokat egészen a „tárcsázásig” ismételgetve magunkban.
Klasszikus kísérletsorozat
Az akusztikus kódolásra irányuló klasszikus kísérletben a kutatók rövid időre egy hat mássalhangzóból álló betűsort (pl. RLBKSJ) mutattak be, és a betűk eltűnése után a kísérleti személyeknek sorban le kellett írniuk a betűket. Az egész eljárás mindössze egy-két másodpercig tartott, a személyek mégis követtek el hibákat, például az egyes betűket felcserélték a hozzájuk hasonló hangzásúakkal.
A kísérletsorozat során arra figyeltek fel, hogy amennyiben a kódok mássalhangzóból álltak, akkor a kísérleti személyek felidézési hibázásaik során mindig a valóságos célelemhez hasonló hangzású elemekre emlékeztek, még akkor is, ha a kódokat vizuálisan mutatták be. Így például a P betű helyett a V betűt idézték fel, amely hangzásra rokon, és nem az R betűt, amely vizuálisan hasonló.
Az elképzelés arra is magyarázatot ad, hogy miért nehezebb akusztikusan hasonló tételeket sorban felidézni (TBCGV), mint akusztikusan különbözőeket (RLTKS).
Eltérő kísérlet
Egy másik kísérletben fonológiailag és szemantikailag hasonló szavak használata révén vizsgálták ezt a kérdést. A személyeknek szavakból álló sorozatokat mutattak be, amelyeket azonnal fel kellett idézniük. A szavak vagy fonológiailag hasonlóak voltak (hal, lap, nap, baj, kar) vagy fonológiailag eltérőek (kör, nagy, sír, szül, lop). A jelentésbeli hasonlóságot úgy manipulálták, hogy vagy eltérő jelentésű mellékneveket adtak vagy hasonló jelentésűeket.
Az eredmény azt mutatta, hogy a fonológiailag hasonló elemeket sokkal nehezebb volt észben tartani, mint a fonológiailag eltérőeket, ezzel szemben a szemantikai hasonlóságnak jóformán semmilyen hatása nem volt a felidézésre. Ez arra utal, hogy a kísérleti személyek az elemeket akusztikus jellemzőik és nem jelentésük alapján jegyezték meg.
