Előző mérkőzés - Következő mérkőzés
A magyar női labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzése Csehország ellen, 2013. augusztus 22-én a Balaton Kupa keretében a harmadik helyért. A találkozó 3–1-es cseh győzelemmel zárult, így a magyar csapat negyedik lett a tornán.
Előzmények
Keretek
megjegyzés: Az adatok a mérkőzés napjának megfelelőek!
Az összeállítások
A mérkőzés
| Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
„
|
Annak ellenére, hogy az eredmény alapján sima vereségnek tűnik a meccs, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, az első negyedórát és a meccs hajráját leszámítva pariban voltunk a csehekkel. A játékkal és az eredményességgel nem lehetek elégedett, de a futballisták hozzáállására nem lehetett panasz. Négy hasonló képességű csapat vett részt a tornán, nüanszok döntöttek a meccseken, sajnos ezúttal mindkét alkalommal vesztesen jöttünk ki az egyenlő erők csatájából, mégsem vagyok elkeseredve, azt mondom, inkább most jöjjenek elő a hibák, mint később a tétmérkőzéseken. Az MTK játékosai tizenkét nap alatt hat meccset játszottak, és ez bizony nem múlt el nyom nélkül, érthetően fáradtabban mozogtak a szokásosnál, ami sokat számított a kiélezett mérkőzéseken. Levonjuk a szükséges tanulságokat, és próbálunk javítani a következő felkészülési meccseken, de a legfontosabb, hogy a vb-selejtezőket a lehető legjobb formában kezdjük meg.
|
”
|
– Vágó Attila
|
Örökmérleg a mérkőzés után
Jegyzetek
Források