A csernobili atomerőmű-baleset valós méreteiről az első napokban ellentmondásos hírek jelentek meg, a hatalom igyekezett eltussolni az ügyet, de Svédországban egy nappal a robbanás után bejelentették, hogy a megszokott háttérsugárzás többszörösét mérték a Stockholmtól 150 kilométerre lévő forsmarki atomerőműben. Öt svéd atomerőműből kértek jelentést, mint kiderült azokban is emelkedett a sugárzás. A folyamatos mérés eredményeiből kiderült, hogy a radioaktivitás mértéke keletről nyugatra haladva csökkent. A szél keletről fújt. A világ közvéleménye így tudta meg, hogy keleten történt valami.
A Szovjetunió vezetése ekkor ismerte el a bekövetkezett atombaleset tényét.[1] A robbanás következtében nagy mennyiségű sugárzóanyag – egyes becslések szerint a reaktorban lévő plutónium és urán csupán 4, pesszimistább változatok szerint 90 százaléka – került a légkörbe. A hatóságok azonban továbbra is késlekedtek a lakosság kimenekítésével: csupán 36 óra után kezdték meg az evakuálást a közvetlen veszélyzónából.
Katonákat vezényeltek a felrobbant reaktorblokkhoz, akiknek megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett eltakarítaniuk a romokat, hogy hozzákezdhessenek a reaktor maradványait befedő betonszarkofág megépítéséhez. A több hónapig tartó akcióban százezrek vettek részt, ezrek haltak meg a Csernobilban eltöltött órák, napok következtében. Az áldozatok számáról nincsenek pontos adatok. Hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel a Szovjetunióban a katasztrófa után titkosították az áldozatok kórházi kartonjait.
Ismertek azonban a csernobili atomkatasztrófa közvetlen áldozatai, akik a Csernobili atomerőmű 1986. április 26-án 01:25-kor bekövetkezett robbanás, illetve az azt követő mentési munkálatok alatt; szolgálati és állampolgári kötelezettségük teljesítése során azonnal, illetve életveszélyes sérülésük, egészségkárosodásuk miatt a balesetet követő kilencven napon belül életüket vesztették.
A közvetlen áldozatok
Csernobili likvidátorok fényképei egy demonstráció alkalmával Genfben (2011)
A csernobili katasztrófa áldozatainak pontos száma nem ismert, a baleset és következményeinek sajátosságai miatt pontosan nem számítható ki. A robbanás következtében a reaktorból szabadba jutott radioaktív anyagok okozta egészségkárosodás áldozatainak száma csak a hatásoknak kitett populáció egészségügyi és halálozási statisztikáinak elemzéséből becsülhető meg.
Pontos, név szerinti adatok csak a robbanás és a mentési munkálatok idején halálos kimenetelű egészségkárosodást szenvedett áldozatokról vannak. Közvetlen áldozatnak tekintik a balesetet követő 90 nap során elhunyt személyeket. Közülük a halálokok megoszlása az alábbi:
a robbanás miatt elhunyt: 1 fő (V. I. Hogyemcsuk)
a robbanás során elszenvedett súlyos, életveszélyes sérülés következtében elhunyt: 1 fő (V. N. Sasjenok)
a mentés során elszenvedett sugárterhelés okozta akut sugárbetegségben 90 napon belül elhunyt: 28 fő
Az 1986. október 2-án, az épülő védőlétesítmény fölött balesetet szenvedett helikopter négyfős személyzete statisztikailag nem közvetlen áldozata a reaktorbalesetnek, de a csernobili katasztrófa áldozatai között a helikopterbaleset négy halottjáról a megnevezett harminc közvetlen áldozattal együtt szoktak megemlékezni. Rajtuk kívül a hivatalos, 31 fős listán Leonyid Petrovics Teljatnyikov tűzoltó őrnagy is szerepel, aki 2004 decemberében halt meg a sugárzás okozta rákban.
Az oltás során halálos dózist elszenvedett tűzoltók
Elhagyott gázmaszkok a csernobili lezárt zónában, 2013. március 10.
Vlagyimir Ivanovics Tyisura (Владимир Иванович ТИШУРА) 1959. december 15. – 1986. május 10.[2]
Viktor Nyikolajevics Kibenok (Виктор Николаевич КИБЕНОК) 1963. február 17. – 1986. május 11.
Vlagyimir Pavlovics Pravik (Владимир Павлович ПРАВИК) 1962. június 13. – 1986. május 11.
Vjacseszlav Sztyefanovics Brazsnik (Вячеслав Стефанович БРАЖНИК) 1957. május 3. – 1986. május 14.
Alekszandr Gennagyijevics Kudrjavcev (Александр Геннадиевич КУДРЯВЦЕВ) 1957. december 11. – 1986. május 14.
Viktor Ivanovics Lopatyuk (Виктор Иванович ЛОПАТЮК) 1960. augusztus 22. – 1986. május 17.
Anatolij Ivanovics Sapovalov (Анатолий Иванович ШАПОВАЛОВ) 1941. április 6. – 1986. május 19.
Viktor Mihajlovics Gyegtyarenko (Виктор Михайлович ДЕГТЯРЕНКО) 1954. augusztus 10. – 1986. május 19.
Viktor Vaszilovics Proszkurjakov (Виктор Васильович ПРОСКУРЯКОВ) 1955. április 9. – 1986. május 17.
Konsztantyin Grigorjevics Percsuk (Константин Григорьевич ПЕРЧУК) 1952. november 23. – 1986. május 20.
Anatolij Ivanovics Baranov (Анатолий Иванович БАРАНОВ) 1953. június 13. – 1986. május 20.[4]
Vlagyimir Ivanovics Szabenkov (Владимир Иванович САВЕНКОВ) 1958. február 15. – 1986. május 21.
Jekatyerina Alekszandrovna Ivanyenko (Екатерина Александровна ИВАНЕНКО) 1932. szeptember 11. – 1986. május 26.
Jurij Ivanovics Konoval (Юрий Иванович КОНОВАЛ) 1942. január 1. – 1986. május 28.
Anatolij Andrejevics Szitnyikov (Анатолий Андреевич СИТНИКОВ) 1940. január 20. – 1986. május 30.
Georgij Illarionovics Popov (Георгий Илларионович ПОПОВ) 1940. február 21. – 1986. június 13.
Valerij Ivanovics Perevozcsenko (Валерий Иванович ПЕРЕВОЗЧЕНКО) 1947. május 6. – 1986. június 13.
Jurij Anatoljevics Versinyin (Юрий Анатольевич ВЕРШИНИН) 1959. május 22. – 1986. július 21.
Alekszandr Vasziljevics Novik (Александр Васильевич НОВИК) 1961. augusztus 11. – 1986. július 26.
Klavgyija Ivanova Luzganova (Клавдия Ивановна ЛУЗГАНОВА) 1927. május 9. – 1986. július 31.
Búvárok
Három dolgozó,[5][6] Valerij Bezpalov és Alekszej Mihajlovics Ananenko az atomerőmű mérnökei, Borisz Alekszandrovics Baranov műszakvezető önként jelentkezett arra, hogy búvárruhában bemegy a leolvadt reaktor alá és megnyitja a vízleeresztő szelepeket, hogy megelőzhető legyen egy újabb robbanás. 185 tonna olvadt nukleáris anyag alatt ötmillió liter víz volt a tartályban.[7] A Chernobyl 01:23:40 című 2016-ban megjelent könyv szerint a búvárok történetét az utókor eltúlozta. Maga az életveszélyes küldetés megtörtént, de a három búvár nem halt bele. A vízréteg a sugárzás nagy részét felfogta. Ketten a mai napig élnek.[8][9][10][11][12][13]
Későbbi haláleset
2023. október 23-án a sugárbetegség okozta rák miatt öngyilkos lett Viktor Szmagin, aki a baleset napján kb. 20 percet töltött egy radioaktív vízzel elöntött szobában, hogy elzárjon egy szelepet, és ezt követően is még órákig dolgozott a helyszínen a mentésben.[14]
A helikopterpilóták, akik 1986. október 2-án munka közben halálos balesetet szenvedtek a 4-es blokk felett
Vlagyimir Konsztantinovics Vorobjov (Владимир Константинович ВОРОБЬЁВ) 1956. március 21. – 1986. október 2.[15]
Alekszandr Jevgenyjevics Jungkind (Александр Евгеньевич ЮНГКИНД) 1958. április 15. – 1986. október 2.
Leonyid Ivanovics Hrisztyics (Леонид Иванович ХРИСТИЧ) 1953. február 28. – 1986. október 2.
Nyikolaj Alekszandrovics Ganzsuk (Николай Александрович ГАНЖУК) 1960. június 26. – 1986. október 2.
A csernobili katasztrófa áldozatainak emlékműve Harkivban
Az áldozatok emlékkertje a csernobili atomerőműben
A helikopterbaleset áldozatainak emlékműve a csernobili repülőtéren
Az áldozatok emlékére állított imaház a mityinói temetőben
