A baseballban a hazafutás az, amikor az ütőjátékos olyan messzire üti el a labdát, hogy körbe tudja futni a bázisokat – ezzel ő és az esetlegesen előtte álló bázisfutók pontot szereznek a csapatnak – a védőcsapat játékosainak hibája nélkül. Ha a labda a partvonalpóznák között, a külső mező falán kívülre repül az automatikus hazafutást jelent. Ritkábban stadionon belüli hazafutás is történik, amikor az ütőjátékos úgy ér a hazai bázisra, hogy a labda játékban maradt. A Nippon Professional Baseballban (NPB) mindegyik ligában az a játékos nyeri a hazafutáskirály címét, amelyik a legtöbb hazafutást üti a szezonban. Kizárólag az adott ligában beütött hazafutások számítanak a cím eldöntésében, ha egy játékos az év folyamán átigazol az egyik ligából a másikba, akkor a hazafutásait nem viszi át.
A Nippon Professional Baseball elődjének, a japán baseballigának első hazafutásbajnoki címén Fudzsimura Fumio (Oszaka Tigers), Jamasita Minoru (Hankyu) és Furuja Kuranoszuke (Nagoja Kinko) osztozott, mindhárman kettő hazafutást jegyeztek. A Nippon Professional Baseball 1950-es megalapítása után a ligát két divízíóra, a Central League és a Pacific League osztották, előbbit Kozoru Makoto (Shochiku Robins) nyerte, míg utóbbit Bettó Kaoru (Mainichi Orions) 43 hazafutással. Ó Szadaharu a 22 szezonos pályafutása alatt tizenötször vezette a Central League hazafutáslistáját. A második legtöbb hazafutáskirályi címet elnyerő játékos Nomura Kacuja, aki kilencszer lett első a Pacific League-ben. Ó 1962. és 1974. közötti rekorddöntő tizenhárom egymást követő évben is elhódította a címet. A legutóbbi (2018) bajnokok Neftalí Soto (Jokohama DeNA BayStars) 41 hazafutással a Central-, illetve 47-tel Jamakava Hotaka (Szaitama Seibu Lions) a Pacific League-ben.
Ó 1964-ben beállított 55 hazafutásos szezonrekordja 49 éven keresztül állt, amíg Wladimir Balentien 2013-ban 60 hazafutást nem szerzett.[1]
Lista
Az egyligás rendszerben
A kétligás rendszerben
Források