PROFILBARU.COM

	57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2)
	ZiSZ-2 a Nyizsnyij Novgorod-i kremlnél
	Gyártási adatok
Típus	páncéltörő ágyú
Ország	Szovjetunió
Tervező	a 92-es számú üzem V. G. Grabin vezette tervezőirodája
	Alkalmazás
Alkalmazó ország	Szovjetunió;
Háborús alkalmazás	második világháború
	Műszaki adatok
Űrméret	57 mm
Lőszer	57×480 mm R
Tömeg	1,25 t
Fegyver hossza	7030 mm
Csőhossz	4160 mm
Gyakorlati tűzgyorsaság	25 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	1000 m/s
Max. lőtávolság	8400 m
Irányzék típusa	PP1–2 panorámairányzék
Oldalirányzás	56°
Magassági irányzás	mínusz 5° plusz 25°

Az 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) (oroszul: 57-мм противотанковая пушка образца 1943 года (ЗиС–2)) egy szovjet gyártmányú 57 mm-es páncéltörő löveg volt, melyet a második világháború alatt használtak. Harckocsikba épített változata a ZiSZ–4 típusjelet viselte. Az első darabok gyártását a 92-es számú üzemben végezték, melyet Sztálinról neveztek el (Zavod imenyi Sztalina).

Fejlesztés

Az 1940-es év elején Vaszilij Gavrilovics Grabin tervezőirodája megbízást kapott a Tüzérségi Főigazgatóságtól egy páncéltörő löveg kifejlesztésére. A Főigazgatóság vezetője Kulik marsall és beosztottjai úgy vélték, hogy a téli háborúban a szovjetek által bevetett nehéz harckocsik felkeltették a németek érdeklődését és várhatóan hasonló típusokat fognak kifejleszteni. Az is lehetséges volt, hogy az osztályra hatással volt a német propaganda filmekben szereplő Nb.Fz. „szuperharckocsi”. Ennek a járműnek valójában sokkal vékonyabb páncélzata volt, mint amit elhitetni próbáltak. Ezáltal Grabin és csapata a Szovjetunió által fejlesztett KV–1 harckocsit és annak 40–75 mm-es páncélzatát vette alapul a fejlesztés alatt. A fejlesztők meglátása szerint az optimális űrméret az 57 mm lesz. Az 57 mm-es lövedék torkolati sebessége 90 mm-nyi hengerelt acéllemez átütéséhez elegendő kinetikus energiát adott a kilőtt lövedéknek, emellett viszont a löveg könnyű, mobilis és könnyen elrejthető maradt. A kalibernek azonban volt egy hátulütője: a Vörös Hadseregnél újnak számított, így a muníció gyártását a nulláról kellett kezdeniük.

A fejlesztés 1940 májusában vette kezdetét, a löveg szolgálatba helyezése pedig 1941 elején történt 57 mm-es 1941 mintájú páncéltörő ágyú (ZiSZ–2) jelöléssel. A gyártás 1941 június 1-jén kezdődött, de december 1-jén Nyikolaj Nyikolajevics Voronov és Leonyid Govorov marsallok leállíttatták a gyártást, mivel a ZiSZ–2 lövedékei keresztül hatoltak a németek harckocsijain anélkül, hogy komolyabb kárt okoztak volna bennük. Egyéb okok lehettek még az ágyúk magas gyártási költsége és a lövedékek gyártási nehézségei. Ez idő alatt 371 darabot gyártottak a típusból.

A gyártósorokat ezután a 76,2 mm-es ZiSZ–3 hadosztály-lövegek gyártására állították át, a szovjet páncéltörő tüzérek pedig az olcsóbb 45 mm-es lövegekből kaptak. Néhány páncéltörőszázad kapott a ZiSZ–3 ágyúkból, melyek képesek voltak bármilyen német páncélozott harcjárművek kilőni, egészen az 1942-es évig.

A Tigris és Párduc harckocsik megjelenésével a németek javára billent a mérleg nyelve. Az 1942-es mintájú 45 mm-es lövegek csak a Párduc harckocsik oldalpáncélzatát tudták átlőni, míg a ZiSZ–3-asok csak az oldalpáncélzatot és az ágyúbölcsőt sebezhették. A Tigris ellen a ZiSZ–3 csak oldalról, kis távolságból (300 méterig) volt hatékony, a 45 mm-esek pedig szinte semmit sem értek. Egy sokkal erősebb lövegre volt szükség, majd 1943 június 15-én a ZiSZ–2 ismét hadrendbe lépett 57 mm-es 1943 mintájú páncéltörő löveg megnevezéssel. 1945-ig 9645 darabot gyártottak belőle.

Leírás

A löveg fél-automata, függőlegesen mozgó lövegzárral. Tüzeléskor a lövegzár automatikusan nyit és zár, a kezelőnek csak az új lövedéket kell a závárzatba helyeznie. Ezen képességei miatt a tűzgyorsaság elérheti a percenkénti 25 lövést is. Lövegtalpszárai szétterpeszthetőek, ellátták lövegpajzzsal, melyet a ZiSZ–3-nál is alkalmaztak. Felfüggesztése tekercsrugós, melynek köszönhetően vontatási sebessége közúton 50 km/h, földúton 30 km/h, terepen 10 km/h. Az ágyúhoz lövegmozdony is kapcsolható és hatlovas fogattal is vontatható. Az irányzáshoz PP1–2 panorámairányzékot használtak.

Szolgálat

A ZiSZ–2 ágyúkat a gyalogos egységek páncéltörő tüzérségi szakaszaiban és a főparancsnokság tartalékos egységeinek páncéltörő tüzérségi egységeiben vetették be, legnagyobb számban páncéltörő tüzérezredekben.

Önjáró löveg

A ZiSZ–2-t néhány járműbe is beépítették. 1941-ben nagyjából száz darabot Komszomolec páncélozott vontatókra szereltek, így létrehozva a ZiSZ–30 jelű páncélvadász járművet.

A ZiSZ–2-t legalább három különféle prototípusba is beépítették, melyek a SZU–75 rohamlövegen alapultak (SZU–74, SZU–76D, SZU–57B). Egyiket sem fogadták el sorozatgyártásra.

A ZiSZ–2-nek létezett harckocsiágyú változata is, a ZiSZ–4. 1941-ben, a T–34 harckocsik páncéltörő képességének javítása érdekében a Morozov-tervezőiroda tagjai próbaképpen felszereltek egyet a ZiSZ–4 löveggel. Az így létrejött T–34–57 harckocsikból csak keveset gyártottak, majd használtak páncélvadászként. 1943-ban az ötlet ismét előtérbe került, mikor a németek bevetették a nehezen páncélozott Párduc és Tigris harckocsijaikat. Ismét csak kis mennyiség készült, melyeket egy valamelyest javított változattal, a ZiSZ–4M-mel szereltek fel. Habár a nagy csőtorkolati sebességű löveg páncélátütő képessége jobb volt, mint az F–34 lövegé, kis tömegű lövedéke elégtelen volt megfelelő repesz-romboló lövedék használatára. A megfelelő megoldás az új torony tervezése volt, amely befogadhat egy 85 mm-es harckocsiágyút; az új típust a T–34–85 névvel látták el.

A ZiSZ–2 egy modernizált változatát használták az ASZU–57-es járműben, amely egy háború utáni ejtőernyős önjáró páncéltörő löveg volt.

Háború utáni alkalmazás

A harckocsik páncélzatának gyors fejlődése miatt a ZiSZ–2 hamar elveszítette jelentőségét. Az 1950-es évek közepére a szovjet hadseregben a ZiSZ–2 lövegeket a sokkal erősebb 100 mm-es ágyúk váltották fel. Habár kis súlya és mérete miatt a szovjet ejtőernyős csapatoknál sokkal tovább hadrendben maradt. A rakétafegyverek gyors fejlődése vetett végleg véget a ZiSZ–2 pályafutásának. Az összes megmaradt ZiSZ–2 ma már háborús emlékmű vagy múzeumi kiállítási tárgy.

Lőszer

**Elérhető lőszertípusok**
Típus	Modell	Súly	Töltetsúly, g
Páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 990 m/s-ig)
Robbanó páncéltörő lövedék (APHE)	BR–271K	3,16 kg	18
APCBC	BR–271	3,16 kg	14
APCBC (javított páncélátütő képesség)	BR–271M	2,80 kg	13
Tömör páncéltörő lövedék (AP)	BR–271SP	3,16 kg	nincs
Kompozit páncéltörő lövedékek (csőtorkolati sebesség 1250 m/s-ig)
Acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)	BR–271P	1,79 kg	nincs
Acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)	BR–271N	2,4 kg	N/A
Egyéb lövedékek (csőtorkolati sebesség 700 m/s-ig)
Repesz	O–271U (O–271G)	3,75 kg	204 vagy 220
Kartács	Sc–271	3,66 kg	nincs

Páncélátütés

BR–271K robbanó páncéltörő lövedék (APHE)
Távolság, m	60°-os becsapódási szög, mm	90°-os becsapódási szög, mm
100	91	112
300	84	103
500	76	94
1000	60	74
1500	46	57
2000	35	44
BR–271 acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)
Távolság, m	60°-os becsapódási szög, mm	90°-os becsapódási szög, mm
100	93	114
300	89	109
500	84	103
1000	74	91
1500	64	79
2000	56	69
BR–271P acélmagvas páncéltörő lövedék (APCR)
Távolság, m	60°-os becsapódási szög, mm	90°-os becsapódási szög, mm
100	155	190
300	137	168
500	120	147
1000	83	101
Ezek az adatok szovjet páncélátütő mérésekből származnak (átütési valószínűség 75%). Nem közvetlenül összehasonlítandók hasonló típusú nyugati adatokkal.

Források

Shunkov V. N. - The Weapons of the Red Army, Mn. Harvest, 1999 (Шунков В. Н. - Оружие Красной Армии. — Мн.: Харвест, 1999.) ISBN 985-433-469-4
Zaloga, Steven J., James Grandsen (1984). Soviet Tanks and Combat Vehicles of World War Two, pp. 164–5, 180. London: Arms and Armour Press. ISBN 0-85368-606-8.
Koll, Christian. Soviet Cannon - A Comprehensive Study of Soviet Arms and Ammunition in Calibres 12.7mm to 57mm. Austria: Koll, 487. o. (2009). ISBN 978-3-200-01445-9

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 57 mm anti-tank gun M1943 (ZiS-2) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.