A 2008-as magyar labdarúgó-szuperkupa a szuperkupa 11. kiírása volt, amely az előző szezon első osztályú bajnokságának és a magyar kupa győztesének évenkénti mérkőzése. A találkozót 2008. július 20-án az MTK Budapest és a Debreceni VSC játszotta.
A trófeát a budapesti csapat hódította el, ezzel ők lettek a magyar szuperkupa tizenegyedik kiírásának a győztesei. Az MTK története során másodszorra nyerte meg a szuperkupát.
A mérkőzést, a két csapat megállapodása alapján, a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban rendezték meg. 2003 után dőlt el újra egy találkozón a kupa sorsa.
Résztvevők
A mérkőzés két résztvevője az MTK Budapest és a Debreceni VSC volt. Az MTK 2008-ban megszerezte a huszonharmadik bajnoki címét, míg a debreceniek harmadik magyar kupa sikerüket aratták, a Budapest Honvéd elleni kétmérkőzéses fináléban.