Az Október 5. tüntetések, más néven a Buldózer-forradalom, a 2000. évi szerbiai választások utáni tüntetésekkel kezdődött, majd október 5-én végződött Slobodan Milošević lemondásával.
Előzmények
A választási törvény
Milošević változatosan Jugoszlávia vagy Szerbia elnöke volt 1986 óta.[1] Politikusként több tagállam élén állt, először a Szerb Szocialista Köztársaság elnökeként, majd az új Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon belül a Szerb Köztársaság elnökeként, legvégül, 1997-ben Jugoszlávia szövetségi elnöke volt.[2] Habár 1998-ban a Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy nem fog indulni a következő választáson,[3][4] az 1999-es Koszovói konfliktus után egyre rosszabbodó politikai helyzete miatt eldöntötte, hogy hatalmon kell maradnia.[5]
2000. július 6-án megváltoztatták a választási törvényt, mi szerint a jugoszláv elnök két mandátumot szolgálhatott.[3] Habár Milošević első mandátuma még 2001 júniusáig tartott volna, 2000. július 27-én rendkívüli választásokat hirdetett meg azon év szeptemberére. Feltételezhető, hogy abban a pillanatban elég erősnek érezte magát, hogy nyerjen, mivel az ellenzék szét volt szóródva,[5] és az ellenzéki újságok nagyjából el lettek hallgattatva. A választások után, október végén kitudódott, hogy az államnak nem volt elég készlete a téli fűtésre, ami az áramkorlátozások és más gazdasági katasztrófák mellett valószínűleg kedvezőtlen politikai légkört teremtett volna a rendszeres 2001-es választások előtt.[6]
A rendkívüli választások 2000. szeptember 24-ére lettek meghirdetve. Az elnökválasztás mellett a szövetségi és helyi választások is ekkor folytak le.[7]
A politikai pártok
2000-ben az ország két politikai táborra volt osztva.[8]
A Milošević-tábor
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS, Milošević pártja) és a Jugoszláv Bal (JUL, felesége, Mirjana Marković pártja) képviselték Milošević uralmát.[9] Hozzájuk több kisebb párt is csatlakozott, habár azok politikai ereje jelentéktelen volt. Az elvesztett háborúk és a tönkretett gazdaság mellett Miloševićet még mindig sokan támogatták. Ehhez hozzásegített az állami sajtón át működő propagandagépezete, valamint az ellenzéki sajtó elleni törvények és intézkedések.[10]
Az ellenzéki pártok
A másik oldalon volt a szétoszlott ellenzék. A legerősebb párt a Szerb Megújulás Párt (SPO),[11] valamint a Radikális Párt (SRS) volt.[12] Az SPO konzervatív monarchista párt volt, mely az előbbi választásokon általában Milošević után, vagy a 3. helyen végzett. Az SRS az ultranacionalista Šešelj pártja volt. Mindkét párt már vett részt a hatalomban Milošević mellett, vagyis „nem voltak tiszták”. Továbbá Šešelj kijelentette, hogy soha nem fogja támadni a „NATO-agresszorok” pártjait, vagyis a demokrata ellenzék többségét.
Emellett a maradék ellenzéki párt kész lett volna együttműködni velük, hogy közösen megdöntsék Milošević uralmát. A harmadik legerősebb ellenzéki párt a Zoran Đinđić vezette Demokrata Párt (DS) volt. A DS korábban fellépett közösen az SPO-val, de mindig is ellenezte Milošević nacionalista politikáját, ami miatt nem volt nagyon népszerű a széles népi körökben. A DS körül gyülekezett kb. 20 kisebb párt, és együtt megalakították a Szerbia Demokrata Ellenzékét (DOS).[13]
Vojislav Koštunica
A Demokrata Párt népszerűtlensége miatt a DOS-t egy olyan személy kellett, hogy képviselje, aki nacionalista volt, de nem volt „piszkos” politikai háttere. Zoran Đinđić mégis felajánlotta az SPO-nak, hogy legyen a DOS vezére, amelyen belül a legnagyobb politikai hatalom jutott volna nekik. Az SPO elnöke, Vuk Drašković, megmagyarázatlan okok miatt ezt megtagadta, és inkább önállóan ment ki a választásokra. A választások során az SPO katasztrofális eredményt ért el, és a párt soha többé nem nyerte vissza jelentőségét.[11]
Az SPO megtagadása után a DOS egy marginális politikushoz fordult: a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) vezetőjét, Vojislav Koštunica-t kérte meg, hogy legyen a mozgalom vezére. A DSS nacionalista politikája, valamint az, hogy jelentéktelensége miatt soha nem kerültek hatalomra, garantálta vezetőjének „tisztaságát”, melyet Milošević propagandagépezete se tudott bemocskolni. Koštunica lett a DOS elnökjelöltje.
További mozgalmak
Az országon belül több politikai mozgalom működött, melyeknek különböző céljaik és módszereik voltak.
Otpor
A legjelentősebb az Otpor(„Ellenállás”) egyetemista mozgalom volt. Az Otpor az 1998-ban történt egyetemi autonómia elnyomása következtében keletkezett, majd a Koszovói konfliktus után egyre erőteljesebb tüntetéseket szerveztek. A mozgalomban tömegesen vettek részt egyetemisták, posztereket, plakátokat ragasztgattak, rezsimellenes graffitiket firkáltak a falakra,[14] ami miatt a rendőrség gyakran verte vagy bezáratta őket. Ahogy a mozgalom egyre nőtt, az állam reakciója ellenük is egyre láthatóbbá vált. Sok emberre döntő hatást keltett, hogy a rendőrség „fiatalokat ver az utcán”.[15]
Maki lázadói
Bogoljub Arsenijević Makivaljevoi szabadfestő volt, ikonokat festett a templomokban.[16] Az 1999. július 12-én bombázások után „lázadást” kezdett, és több követőjével megpróbálta elfoglalni Valjevo községházát.[17] Az incidens következtében 3 évi börtönre ítélték. Amikor a börtönbe került, négy rendőr állítólag összeverte, miközben eltörték az állkapcsát. A börtön orvosa kórházba küldte, Maki pedig ezután megszökött a kórházból, leereszkedve a villámhárítón.[18] Ezek után rejtőzködött az országban, időnként felszólalva Milošević ellen. Az ellenzéki sajtó „modern szerb hajdúnak” nevezte.[18]
A vörössapkások
Jugoszlávia ebben az időben a maffiaháborúk játszótere volt. 2000. január 15-én megölték Arkan maffiavezért,[19] majd február 8-án a szövetségi védelmi minisztert, Pavle Bulatovićot.[20] Ilyen körülmények között a Jugoszláv Speciális Egység (JSO), az ún. „Vörössapkások”, akik szintén részt vettek ezekben a harcokban, roppant hatalmat gyakorolt a politikai háttérben. A JSO részt vett a Délszláv háborúkban mint különleges egység, több bűntett fűződött nevükhöz, de leginkább kegyetlenségükről voltak hírhedtek. A Milošević-rezsim egyik pillére voltak, feladatuk az lett volna, hogy általános népfelkelés bekövetkeztekor „a népbe lőjenek”. A szerb ellenzék tisztában volt ezzel, ezért kulcsfontosságú volt számukra, hogy ez ne történjen meg. Habár később ezt tagadta, több forrás szerint Zoran Đinđić találkozott a JSO vezetőségével valamikor a szeptemberi választások előtt, ahol megbeszélték, hogy a különleges egység nem fogja támogatni Miloševićet. Jutalmul a választások után nem kutatták volna ki a JSO törvényellenes műveleteit.[21] Később, 2003. március 12-én a JSO egyik tagja lelőtte Đinđićet, miután az mégis kutatásokat kezdeményezett ellenük.[22]
A politikai és gazdasági légkör
Mikor Milošević a Szerb Kommunista Párt elnöke lett 1986-ban, Jugoszláviában és Kelet-Európában liberális mozgalmak kezdtek jelentkezni.[23] A sajtó egyre szabadabb kezdett lenni, majd a politikai pártokat is engedélyezték. A gazdaság is lassan kezdett áttérni a tervezett, szocialista modellről a piaci gazdaságra. Jugoszláviában ezek a folyamatok már javában mentek, amikor elkezdődtek a háborúk, melyek nagyjából leállítottak mindent.[24]
Politikai légkör
A Daytoni békeszerződés után Szerbia közvéleményének nagy része egyetértett, hogy Szerbia elvesztette a háborúkat. Ennek következtében az 1996-os helyi választásokon Milošević vereséget szenvedett. Több hónapos tüntetések után, melyben a rendőrség a decemberi télben vízágyúkkal terelte szét a tüntetőket, Miloševićnek el kellett ismernie a választási eredményeket, és átengedte a városokat az ellenzéknek.[25]
1997 folyamán növekedni kezdett a sajtóra gyakorolt nyomás, majd 1998-ban meghozták a sokat vitatott Tájékoztató törvényt[10] és Egyetem-törvényt.[26] A Tájékoztató törvény hatalmas összegeket rótt ki azokra az újságokra, melyek „hazugságokat” hirdettek ki. Így például betiltották a legnagyobb ellenzéki napilapot, a Naša Borba-t, „pánikkeltés és defetizmus miatt”.[27] A Naša Borba-t több másik újság követte, egyeseket betiltottak, egyesek meg tönkrementek a hatalmas pénzbüntetések után.
Az Egyetem-törvény az egyetemek autonómiáját fojtotta meg. Előzőleg az egyetemek elméletileg önállóságot élveztek: külön bíróságuk volt, valamint tilos volt a rendőrségnek belépni az egyetem területére engedély nélkül. Az új törvény az egyetemeket az állam alá rendelte, majd több tanárt kitoloncoltak az intézményekből, vagy fölmondást kaptak.[28] A törvényt több hónapos egyetemista tüntetések követtek, viszont a sajtó elnyomatása miatt kevés visszhangot kaptak, és végül föladták a harcot.
Szerbia gazdasága 2000-ben
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint 2000-ben az egy főre jutó GDP 1160 dollár volt.[29] Havi fizetésben ez kb. 8000 forintot jelentett 2000. évi értékben (70 DEM vagy 36 euró körül). A munkanélküliség 30% fölött volt, az állami vállalatok többsége, habár nyilvánosan dolgozott, igazából nem termelt semmit. Az áramszünetek mindennaposak voltak. Az emberek kora reggel keltek föl, hogy sorban álljanak kenyérért, tejért, lisztért, tojásért és cigarettáért. Szerbia gazdasági szankciók alatt állt, ami meggátolta a külföldi befektetéseket. Az 1999-es háború után a Miloševići-rezsim többé nem ismerte el a nyugati országok felé tartozott adósságait, ami miatt ezek folyton nőttek. Az általános nyomor viszont nem volt a legfőbb ok a nép elégedetlenségére, hanem inkább a külpolitika terén elért katasztrófák nyomasztották.[30]
Exit
Az első Exit rendezvényt 2000 nyárán tartották meg. Ingyenes volt a belépő, egy hónapig tartott, és több zenész fellépett, valamint filmeket mutattak be. A rendezvény célja a fiatalok animálása volt, hogy támogassák a Milošević elleni választásokat.[31]
Választások
2000. szeptember 24-én folytak le a választások. Az előző hónapok alatt folytatott agitáció miatt szokatlanul magas számban jöttek ki a szavazók, 71,55% körül (az október 10-i hivatalos eredmények szerint, de a választási csalások miatt sok voks el is veszett). A montenegróiak és a koszovói albánok bojkottálták a választásokat, ezért a rezsim úgy vette, mintha nyert volna ezeken a területeken.[32]
A rezsim által kontrollált Szövetségi Választási Bizottság kijelentette, hogy egyik jelölt sem nyerte el a szükséges 50%-ot, ezért második kört fognak tartani Koštunica és Milošević között. Az október 10-i hivatalos eredmények később bemutatták, hogy Koštunica nyert 50,24%-kal, habár valószínű, hogy ez sokkal magasabb volt.
Több választási csalást jelentettek be. Például az érvényes és érvénytelen szavazatok összege nem egyezett meg az összes szavazatok számával. A szavazóhelyeken leadott szavazatok és az otthonról szavazók összege több volt, mint az összes szavazatok száma. A helyi szinten bejelentett szavazati eredmények különböztek a szövetségi szinten jelentett eredményektől. Egyes választóhelyeken a rezsim ellenőre tollat rejtegetett a keze alatt, és minden ellenzéki szavazólapot áthúzott, így érvénytelenítve a voksot.
A választási csalások nyilvánvalósága miatt a DOS kijelentette, hogy nem ismeri el a Szövetségi Választási Bizottság jelentését, és nem fog kimenni a második körre, hanem rögtön ismerjék el Koštunica győzelmét.[33]
A Szövetségi Választási Bizottság által kijelentett eredmények, valamint az október 10-én újra átszámolt eredmények közti különbség
A demokratikus ellenzék kijelentette, hogy Koštunica a szavazatok 55,35%-át nyerte meg,[36] majd fölhívta az egész országot, hogy tüntessen a választási csalás ellen. Az Otpor folytatta mindennapos agitálását, valamint az összes nagyobb városokban tüntetések kezdődtek. A munkások elhagyták a munkahelyüket, az iskolákat pedig bezárták. Közép-Szerbiában több helyen összetűzések történtek a rendőrség és a tüntetők között, akik egyre kétségbeesettebb módszerekkel kezdtek tüntetni. Újvidéken a tüntetők betörtek a vajdasági TV-állomásba, ahol átvették az irányítást.
A kolubarai bányászok sztrájkja
A kolubarai szénbánya stratégiailag fontos hely volt, mert üzemanyaggal látta el a Nikola Tesla hőerőművet, amely Belgrád és több más város számára termelte az elektromos áramot. Szeptember 29-én 7000 bányász sztrájkba léptek, ami az ország nagyobb részében áramszüneteket okozott.[36] Milošević kiküldte a katonaságot, azzal a paranccsal, hogy lőjenek beléjük ha nem mennek vissza dolgozni. Nebojša Pavković tábornok későbbi interjújában azt állította, hogy ő ezt a parancsot személyesen megtagadta. A sztrájk folytatódott a tüntetések végéig, október 5-ig.[37]
A demokrata ellenzék október 5-re tervezett egy nagy tüntetést, „amely addig fog tartani, míg Milošević le nem mond”. Az Otpor is bejelentette, hogy minden tagja el fog menni. A háttérben Maki és társai Molotov-koktélokat gyártottak, és készülődtek a rendőrség elleni harcra.
Október 4-én a Szövetségi Alkotmánybíróság kijelentette, hogy a választások eredményeit érvénytelenítik, és továbbá Slobodan Milošević marad az elnök.
Október 5.
Október 5-én Velimir IlićČačak-i polgármester vezette délről, Szerbia belsejéből a tüntetőket Belgrádba: egy több autóbuszból, kamionból és kocsiból álló konvojt. Az út során több helyen rendőri kordonok állták útját, autóbuszokkal vagy homokdombokkal blokkolták az utat. A konvojban volt annyi ember, hogy félrelökjék a buszokat, valamint szétpucolják a dombokat. Egy pár helyen történt összetűzés a rendőrséggel, de végül 11:20-kor az elsők között érkeztek meg Belgrádba, a szövetségi parlament elé.[36] Itt már több ezer helyi tüntető várta, Ilić beszédet tartott, majd egy rövid verekedés történt a rendőrséggel, amikor megpróbáltak bejutni a parlamentbe.
A többi városokból is lassan beérkeztek a tüntetők, és délután már több százezren voltak. Az ellenzéki rádiók 700 000 körül becsülték meg a tiltakozók számát, mig a rendfenntartók kevesebbet, csak 70 000-et jelentettek. Az állami TV bejelentette, hogy a parlament előtt egy maroknyi huligáncsoport gyülekezett össze.[36]
Az ellenzék vezetői beszédeket tartottak a parlament előtt, miközben a tömeg újból megpróbált bejutni az épületbe. Egyeseknek sikerült bekerülni az ablakon keresztül, ahonnan kidobálták az iratokat és bútorokat. A parlamentból a tüntetés során 90 festményt loptak el, melyekből később 35 került vissza.[38][39][40] Az épületben többek között kitöltött szavazólapokat is találtak, melyeknek tilos lett volna ott lenniük, hiszen a Szövetségi Választási Bizottság hatósági körébe tartoztak.
A rendfenntartók a környező utcákból könnygázt dobáltak a tömegbe, viszont az évek során megedzett tüntetők közül sokan föl voltak szerelkezve maszkokkal. Az ellenzék mobil kórházat emelt a parlament melletti parkban, ahol a megsérült tiltakozókat kezelték. A rendőrség továbbra is küldte az erősítést a parlamentben tartózkodó rendőrök számára. Hogy ezt megakadályozzák, a tüntetők fölgyújtották a parlament körül parkoló rendőri járműveket.[36]
A tömeg közepén a buldózer
Közben Maki a követőivel elsétált a Takovo utcán található állami TV-állomás épületéhez. A rendőrség védte az épületet, de a tüntetők buldózert is hoztak magukkal. A buldózer vezetője, Ljubislav Đokić, más néven Dzsó, belehajtott a rendőroszlopba, amire összeomlott a védelem.[36] Az akkori rádióműsorban zenei programon ment, amikor azonban megszakadt. A tüntetők molotov-koktélokkal fölgyújtották az épületet, mely sokáig a rezsim szimbólumaként kulcsfontosságú volt Milošević politikai felemelkedéséhez.[41] Ezek után az elektrotechnikai karra ment, ahol fölhívta az ott lévő egyetemistákat, hogy „szabadítsák fel az egyetemet”. Mivel az épület ajtaja be volt zárva, Maki bemászott az egyik ablakon és belülről kinyitotta az ajtót.[42]
16 óra körül a rendőrség parancsot kapott, hogy helikopterrel repüljön a parlament körül összegyűlt tömeg fölé és onnan dobálja rájuk a könnygázt. Goran Radosavljević parancsnok három kört tett a parlament fölött, viszont úgy értékelte, hogy veszélyes lenne ilyen helyzetben gázt dobálni helikopterből, majd visszatért a bázisába.
A katonaság egyre zavaróbb jelentéseket kapott, többek között, hogy halottak fekszenek az utcákon. Milošević megparancsolta, hogy orvlövészek lőjék le a vezéreket. Branko Krga, a katonaság értesítési bizottságának parancsnoka, akinek feladata lett volna ezeket a parancsokat továbbadni, később azt állította, hogy „nem jól hallotta” ezeket a parancsokat.[36]
A túlerő miatt 18 órakor a parlamentet őrző rendőrparancsnok megadta magát és a tüntetők oldalára állt.
Október 5. estefelé
Vojislav Koštunica estefelé érkezett meg Belgrádba, ahol beszédet tartott a tömeg előtt. A demokratikus ellenzék átvette a hatalmat a város fölött. A fosztogatások miatt nemsokára szükségessé vált a rendőrség bevonása is a rendfenntartó feladatokba. Belgrád új polgármestere bejárta a különböző állami épületeket, ahol fölszólította a fosztogatókat, hogy hagyják abba amit tesznek. Az éjjelen át a DOS vezetősége beszélgetéseket folytatott a régi rezsim embereivel a hatalomátvételről. Zoran Đinđić később kijelentette, hogy várták az ellentámadást, ami szerencsére soha nem következett be.[36]
Milošević elismeri a választási eredményeket
Október 6-án Milošević megjelent a tévében és beismerte, hogy vereséget szenvedett a választásokon. Továbbá kijelentette, hogy ettől kezdve unokájával, Markóval fog foglalkozni.[43]Október 7-én Vojislav Koštunica letette az esküt a szövetségi parlament képviselői előtt. A parlamentnek ekkor még tagjai voltak a régi rezsim főemberei is.
A világ több országaiból érkeztek a gratulációk, majd nemsokára az anyagi támogatás is. Szerbiának nem volt elegendő fűtőanyaga, amivel átvészelhette volna a telet, ezért az Európai Unióból küldtek kőolajat, valamint áramot. Az új kormánynak eleinte magas presztízse volt a nyugati kormányok között, mert sikerült áldozatok nélkül véghezvinni a „forradalmat”. A két halálos áldozat közül az egyik egy idősebb ember volt, aki szívrohamban halt meg, a másikat pedig a tömegben ütötte el egy jármű.
Következmények
Decemberben rendkívüli választásokat tartottak a szerb parlamentért,[44] melyen a DOS kétharmados nyerességgel győzött.[45] Októberben nem kezdődtek el, ahogy sokan remélték, a rezsim kulcsemberei elleni perek. Csupán páran kerültek börtönbe. A leginkább szembetűnő ember maga Milošević volt, aki visszavonultan élt villájában, melyről később bebizonyítottak, hogy törvényellenesen tulajdonította el az államtól. A titkosszolgálat főnöke, valamint a katonaság főparancsnoka Koštunica szövetségeseivé váltak, ezért sokáig politikai immunitást élveztek. Egyes elméletek szerint ennek a két embernek a szabadon maradása miatt található manapság oly kevés bizonyíték a rezsim fő bűnösei ellen, mivel elegendő idejük volt megsemmisíteni az összes iratot.
A DOS a következő évek során szétesett, belőle kikerült Koštunica DSS-e mint a legerősebb „demokratikus” párt, valamint Đinđić Demokrata Pártja. A 2000. decemberi választások után Đinđić lett Szerbia miniszterelnöke. Kormánya rögtön reformokba kezdett, át tervezett alakítani mindent az iskoláztatástól az igazságszolgáltatásig. 2001. során elkezdődtek a volt rezsim emberei elleni kutatások, amely végül konfliktusba hozta a kormányt a vörössapkás különleges egyesületekkel. Amikor a vörössapkások föllázadtak 2001 novemberében, Đinđić a katonaságot akarta küldeni ellenük, viszont Koštunica mint szövetségi elnök pártolta őket, mondván, hogy nekik is van joguk sztrájkolni.[46] A JSO később kitervezte és véghezvitte Đinđić meggyilkolását 2003. március 12-én.
Miloševićet 2001. április 1-jén letartóztatták és átadták a Hágai Bíróságnak. 2006. március 11-én holtan találták a cellájában, halálát szívroham okozta. Felesége Mira Marković, valamint két gyermeke Moszkvában élnek, ahol 2008-ban letelepedési engedélyt kaptak mint politikai menekültek.[47] Az összes családtag ellen bírósági perek folynak gazdasági bűntettek miatt, valamint az Interpol körözőlistáján találhatóak.[48]
Adipati SomersetLambang Beaufort, Earl dan Adipati SomersetEarl SomersetPendahuluHenry Beaufort, Earl KeduaPenerusEdmund Beaufort, Earl Keempat, Adipati KeduaInformasi pribadiWangsaWangsa BeaufortAyahJohn Beaufort, Earl PertamaIbuMargaret HollandPasanganMargaret Beauchamp dari BletsoAnakMargaret Beaufort John Beaufort, Adipati Pertama Somerset, KG (1403 – 27 Mei 1444) merupakan seorang bangsawan Inggris dan seorang komandan militer. Keluarga Dibaptis pada tanggal 25 Maret 1404, ia merupakan...
Alison RamsayAlison Gail Ramsay Загальна інформаціяНаціональність британкаГромадянство Велика Британія[1]Народження 16 квітня 1959(1959-04-16) (64 роки)ЛондонЗріст 167 смВага 56 кгСпортКраїна Велика БританіяВид спорту хокей на травіКлуб Glasgow Western, Glasgow (GBR) Участь і здобутки Нагороди Олімпі
لمعانٍ أخرى، طالع لودفيغ وولف (توضيح). لودفيغ وولف معلومات شخصية الميلاد 31 أغسطس 1886 سيليستات الوفاة 17 مايو 1950 (63 سنة) نويشتات إن هولشتاين مواطنة ألمانيا الحياة العملية المهنة ضابط اللغات الألمانية الخدمة العسكرية الولاء مملكة بروسيا الفرع ...
SantoYohanes dari NepomukPastor dan MartirLahirsekitar 1345NepomukMeninggal20 Maret 1393PrahaBeatifikasi31 Mei 1721Kanonisasi19 Maret 1729 oleh Benediktus XIIIPesta16 MeiAtributlingkaran halo dari lima bintang, telapak tangan, pakaian imam, salib, jembatan, malaikat dengan gestur jari di atas bibir sebagai tanda diam tutup mulut, BirettaPelindungBohemia, San Juan, Batangas, Malibay, Pasay City, Alfonso, Cavite, Moalboal, Cebu, San Remigio, Cebu, Cabiao, Infanteri Marinir Spanyol Santo Yohanes...
لونجوينيس شعار الاسم الرسمي (بالفرنسية: Longuenesse) الإحداثيات 50°44′08″N 2°14′14″E / 50.735555555556°N 2.2372222222222°E / 50.735555555556; 2.2372222222222[1] [2] تقسيم إداري البلد فرنسا[3][4] التقسيم الأعلى باد كاليه خصائص جغرافية المساحة 8.4 كيلومتر مرب...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) جنرال ديناميكس–غرومان إف-111بيمعلومات عامةالنوع طائرة اعتراضيةبلد الأصل الولايات المتحدةسعر الوحدة 8 ملي
هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. دار الأوبرا الخديوية سنة 1869 دكتور على صادق بدأ تاريخ الأوبرا في العالم العربي عندما أُديت أوبرا عايدة لفيردي في دار الأوبرا الخديوية بالقاهرة سنة 1871، غير أن هذه الأوبرا أُديت
1945 invasion of Nazi-occupied territory by the Red Army during WWII Vistula–Oder offensivePart of the Eastern Front of World War IISoviet troops enter Łódź, led by an ISU-122 self-propelled gunDate12 January – 2 February 1945LocationPoland and Eastern GermanyResult Soviet victory Liberation of Auschwitz and other Nazi concentration campsTerritorialchanges Soviet and Polish troops advanced into most of the pre-war Polish territoryBelligerents Germany Soviet Union PolandCommanders and l...
For other uses, see Animal love. 2005 studio album by The ResidentsAnimal LoverStudio album by The ResidentsReleasedApril 5, 2005Recorded2005Length58:46LabelMute/EMIThe Residents chronology Demons Dance Alone(2002) Animal Lover(2005) The River of Crime(2006) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic [1]PopMatters(6/10) [2] Animal Lover is an album by American art rock band the Residents. Released in 2005, it is a concept album about the interaction between ...
Seitenansicht der Basilika Kirchenschiff Die Basilika Herr der Wunder (spanisch Basílica del Señor de los Milagros) ist eine römisch-katholische Kirche in der Stadt Buga im kolumbianischen Valle del Cauca. Die Kirche des Bistums Buga ist Jesus Christus geweiht und trägt den Titel einer Basilica minor.[1] Sie wurde Anfang des 20. Jahrhunderts als Wallfahrtskirche erbaut. Inhaltsverzeichnis 1 Geschichte 2 Architektur 3 Weblinks 4 Einzelnachweise Geschichte Der ursprüngliche Entwurf...
Wakil Bupati YalimoPetahanaJhon W. Wilil, A.Md.Par.sejak 1 April 2022Masa jabatan5 tahunDibentuk11 Juni 2011Pejabat pertamaArkelas Asso, S.Sos.Situs webyalimokab.go.id Berikut ini adalah daftar Wakil Bupati Yalimo dari masa ke masa. No Wakil Bupati Mulai Jabatan Akhir Jabatan Prd. Ket. Bupati 1 Arkelas AssoS.Sos. 11 Juni 2011 11 Juni 2016 1 Er DabiS.Sos. Jabatan kosong 11 Juni 2016 15 Juli 2016 - Dr. Drs.Gasper LiauwM.Si.(Pelaksana Harian) 2 Lakius PeyonS.ST.Par. 15 Juli 20...
Jacques Offenbach by Nadar, c. 1860s Daphnis et Chloé is a one-act opérette by Jacques Offenbach. The libretto was by Clairville (alias of Louis-François Nicolaïe, 1811–1879) and Jules Cordier (alias of Éléonore Tenaille de Vaulabelle, 1801–1859), based on the story of Daphnis and Chloe. The origin is the novel by Longus adapted as a play at the Théâtre du Vaudeville in 1849.[1] Performance history Libretto of Daphnis et Chloé It premiered at the Théâtre des Bouffes-Par...
У этого термина существуют и другие значения, см. Акция. Ценные бумагиАкции обыкновенные • привилегированные • на предъявителя Облигации Еврооблигация • ОФЗ Иное Опцион эмитента Сберегательный сертификат Чек Депозитный сертификат Дорожный чек Закладная Инвестицион...
Father of the Bride 1949 Book Club Edition[1]AuthorEdward StreeterIllustratorGluyas WilliamsCountryUnited StatesLanguageEnglishPublisherSimon and Schuster[2]Publication date1949 Father of the Bride is a 1949 novel written by Edward Streeter. Adaptations Father of the Bride (1950 film) Father of the Bride (1991 film) Father of the Bride (2022 film) References ^ Father of the Bride - Nick Harvill Libraries. Retrieved 5 March 2013. ^ Streeter, Edward (1949). Father of the Bride -...
Aleksandr Ivanov Información personalNombre de nacimiento Aleksandr Víktorovich IvanovNombre en bielorruso Аляксандр Іваноў Nacimiento 29 de octubre de 1994 (29 años) Gómel, BielorrusiaGómel (Bielorrusia) Nacionalidad BielorrusaInformación profesionalOcupación Cantante Años activo 2009 - actualidadSeudónimo IVAN Género Pop RockInstrumento Voz Guitarra eléctricaArtistas relacionados IvanovSitio web www.ivanmusic.ru [editar datos en Wikidata] Aleksandr V...
This article is missing information about the film's development/casting, and home media releases. Please expand the article to include this information. Further details may exist on the talk page. (June 2019) 1988 Italian filmIguanaDVD coverDirected byMonte HellmanWritten bySteven GaydosMonte HellmanDavid M. ZehrBased onIguanaby Alberto Vázquez-FigueroaProduced byFranco Di NunzioStarringEverett McGillMaru ValdivielsoMichael MadsenJoseph CulpTim RyanAugustín GuevaraCinematographyJosep M. Ci...
.svg){kind=small}
