Škoda Fabia

Škoda Fabia
Gyártási adatok
GyártóŠkoda Auto
KategóriaKiskategóriás autó
Hossz3970 mm
ElőzőŠkoda Felicia
Škoda Fabia weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Škoda Fabia témájú médiaállományokat.

A Škoda Fabia egy kiskategóriás autótípus, amelyet a Volkswagen-konszern cseh márkája, a Škoda Auto gyárt 1999 óta. Eddig 4 generációt ért meg, a legújabb változatot 2021-ben mutatták be. A modell elérhető volt kombi és szedán változatokban is. A modell magyar bemutatója ismeretlen. A Škoda Fabia Magyarországon is nagyon népszerű kisautóként ismert.

Első generáció (1999-2007, Typ 6Y)

Az első generáció a frankfurti autószalonon mutatkozott be. Az autó egy platformot használ társmodelljeivel, a Volkswagen Polóval és a SEAT Ibizával. 2000-ben a kombi verzió is bemutatkozott. 2003-ban VRS néven egy sportosabb változatot is megjelentettek. 2004-ben felújításon esett át, melynek során új hátsó lámpákat, új hűtőrácsot és új kormánykereket kapott. 2006-ban újabb ráncfelvarráson esett át a Fabia, ekkor négy új szín került a palettára, valamint hárompontos biztonsági öveket és hátsó fejtámlákat kapott. Az első generációs Škoda Fabiát 1999-től 2007-ig gyártották. Dízel- és benzinmotorokkal volt elérhető. Kishaszonjármű változata is volt, Škoda Praktik néven, amely a kombi "lefalazott" verziója volt.

Modell Henger Vezérlés Szelep Térfogat Max. teljesítmény Max. nyomaték Motorkód Gyártási idő Kivitel Környezetvédelmi osztály
Otto motor
1.0 4 OHV 8 997 37 kW (50 PS) / 5000 84 Nm / 2750 AQV, ATY, ARV 12/1999-04/2000 ferdehátú ARV: EU2

ATY: EU4

1.2 HTP 3 OHC 6 1198 40 kW (54 PS) / 4750 106 Nm / 3000 AWY, BMD 08/2002-16/2006 ferdehátú, kombi, szedán AWY: EU4
1.2 12V HTP 3 DOHC 12 1198 47/50 kW (64/86 PS) / 5400 112 nm / 3000 AZQ, BME 01/2003-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán AZQ: EU4
1.4 MPI 4 OHV 8 1397 44 kW (60 PS) / 5000 118 Nm / 2600 AZE, AZF 04/2000-04/2003 ferdehátú, kombi
1.4 MPI 4 OHV 8 1397 50 kW (68 PS) / 5000 120 Nm / 2500 AME, AQW, ATZ 12/1999-04/2003 ferdehátú, kombi, szedán AME: EU2

ATZ: EU4

1.4 16V 4 DOHC 16 1390 55 kW (75 PS) / 5000 126 Nm / 3800 AUA, BBY, BKY 04/2000-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán AUA, BBY: EU4
1.4 16V 4 DOHC 16 1390 59 kW (80 PS) / 5000 132 Nm / 3800 BUD 04/2006-12/2007 kombi, szedán
1.4 16V 4 DOHC 16 1390 74 kW (101 PS) / 6000 126 Nm / 4400 AUB, BBZ 12/1999-12/2004 ferdehátú, kombi, szedán EU4
2.0 4 OHC 8 1984 85 kW (115 PS) / 5400 170 Nm / 2400 AZL, BBX 11/2000-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán EU4 ?
2.0 4 OHC 8 1984 88 kW (120 PS) / 5600 174 Nm / 2400 ATF 1999-2000 ferdehátú EU4 ?
Dízel motor
1.9 SDI 4 OHC 8 1896 47 kW (64 PS) / 4000 125 Nm / 1600-2800 ASY 12/1999-09/2005 ferdehátú, kombi, szedán EU3
1.4 TDI (PD) 3 OHC 6 1422 51 kW (70 PS) / 4000 155 Nm / 1600-2088 BNM 09/2005-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán
1.4 TDI (PD) 3 OHC 6 1422 55 kW (75 PS) / 4000 195 Nm / 2200 AMF 06/2003-09/2005 ferdehátú, kombi, szedán EU3
1.4 TDI (PD) 3 OHC 6 1422 59 kW ( 80 PS) / 4000 195 Nm / 2200 BNV 09/2005-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán
1.9 TDI (PD) 4 OHC 8 1896 74 kW (100PS) / 4000 240 Nm / 1800-2400 ATD, AXR 12/1999-12/2007 ferdehátú, kombi, szedán ATD: EU3

AXR: EU4

1.9 TDI RS (PD) 4 OHC 8 1896 96 kW (130 PS) / 4000 310 Nm / 1900 ASZ, BLT 06/2003-12/2006 ferdehátú





Második generáció (2007-2014, Typ 5J)

A 2007-ben megjelent második generáció egy teljesen új stílusirányzatot mutatott be. A Fabia hosszabb lett elődjénél, valamint megjelentek rajta a cég 2006-ban bemutatkozott kis egyterűjének, a Škoda Roomsternek a stílusjegyei. A Kombi verzió nem sokkal később jelent meg. Habár a Volkswagen Polóval és a SEAT Ibizával való rokonság megmaradt, az autó ezúttal megosztotta padlólemezét a SEAT Córdobával, a Škoda Rapiddal és a Škoda Roomsterrel is. Az új modellből már nem jelent meg szedán változat és a sportos "felpaprikázott" RS-re is várni kellett 2010-ig. A "Praktik" név visszatért ennél a generációnál is, viszont ezúttal már a Roomstert néven futott tovább. 2010-ben faceliften, ráncfelvarráson esett át az autó. Megújították a ködlámpákat és új kormánykereket kapott. A külsőn is megjelentek változások. A második Fabiát 2007-től 2014-ig gyártotta a Škoda.


Harmadik generáció (2014-2021, Typ NJ)

2014-2021 a harmadik generáció is megjelent. Az új modell gyökeresen szakított az első két generáció stílusirányzatával. A típus stílusjegyei hamarosan megjelentek más Škodákon is. A rokonság a SEAT Ibizával és a VW Polóval megmaradt, az új Fabia viszont megosztotta padlólemezét az Audi A1-gyel is. Szedán és sportos verzió ebből a generációból egyáltalán nem készült. A Kombi változat nem sokkal az ötajtós modell után mutatkozott be. Az új Fabia díjakat is nyert.

Negyedik generáció (2021-napjainkban)

Az új Fabia modell weboldala

Hosszúság: 4108 mm

Szélesség: 1780 mm

Tengelytáv: 2564 mm

Csomagtartó: 380 l (hátsó ülések lehajtásával 1190 literre bővíthető.)

Motorkínálat

Motor Hengerek száma Max. teljesít-mény – kW (LE) Max.

forgató-nyomaték

(Nm)

Sebesség-váltó Max.

sebesség* (km/h)

Gyor-sulás

0-100 km/h*(s)

Üzemanyag-fogyasztás, kombinált*(l/100 km) Szén-dioxid-kibocsátás*(g/km)
1.0 MPI EVO     3 48 (65) 93 ötfokozatú,

manuális

172 15,5 5,1 116-131
1.0 MPI EVO     3 59 (80) 93 ötfokozatú,

manuális

179 15,1 5,1 116-131
1.0 TSI EVO     3 70 (95) 175 ötfokozatú,

manuális

195 10,6 5,1 113-128
1.0 TSI EVO     3 81 (110) 200 hatfokozatú man./hét-fok.DSG 205 9,7/9,5 5/5,5 114-128/ 125-139
1.5 TSI EVO     4 110 (150) 250 hétfokozatú DSG 225 7,9 5,6 128-142

Rali

A modell mind a négy generációja nagyon sikeres volt a raliversenyeken is. Az első generáció raliváltozata Fabia WRC néven jelent meg, a második generáció már Fabia S2000 néven gördült ki a versenypályákra, míg a harmadik generáció raliautó változata pedig Fabia R5 néven mutatkozott be, és végül a negyedik generáció, ami Fabia Rally2 EVO néven elérhető.

Források

  • Skoda Fabia. [2018. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 19.) - hivatalos oldal
  • Skoda Fabia - információk az autóról

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2023. LG Shine (KE970) [1] merupakan seri ponsel baru yang dikeluarkan oleh LG Mobile Communications Indonesia. KE970 ini mengunggulkan desain dan bahan material pembuatnya. Keseluruhan tubuh ponsel ini terbuat dari bahan metal asli. Berselimut warna s...

 

Den här artikeln har skapats av Lsjbot, ett program (en robot) för automatisk redigering. (2013-08)Artikeln kan innehålla fakta- eller språkfel, eller ett märkligt urval av fakta, källor eller bilder. Mallen kan avlägsnas efter en kontroll av innehållet (vidare information) Monomorium braunsiSystematikDomänEukaryoterEukaryotaRikeDjurAnimaliaStamLeddjurArthropodaUnderstamSexfotingarHexapodaKlassEgentliga insekterInsectaOrdningSteklarHymenopteraÖverfamiljVespoideaFamiljMyrorFormicidaeSl

 

Tên lửa chống tên lửa đạn đạo (anti-ballistic missile - ABM) là một tên lửa được thiết kế để chống lại các tên lửa đạn đạo (một tên lửa dùng để phòng thủ tên lửa). Một tên lửa đạn đạo được sử dụng để mang đầu đạn hạt nhân, hóa học, sinh học hoặc các đầu đạn thông thường, tên lửa sẽ bay theo quỹ đạo bay đường đạn. Thuật ngữ tên lửa chống tên lửa đạn đạ...

Campeonato Mundial de Gimnasia Artística de 1922Liubliana 1922 Gimnasia artísticaDatos generalesSede LiublianaYugoslaviaCategoría AbsolutaFecha 11-12 de agosto de 1922Organizador Federación Internacional de Gimnasia Cronología París 1913 Liubliana 1922 Lyon 1926 [editar datos en Wikidata] El VII Campeonato Mundial de Gimnasia Artística se celebró en Liubliana (Yugoslavia) entre el 11 y el 12 de agosto de 1922 bajo la organización de la Federación Internacional de Gimnasia ...

 

  WASP-96b Fecha 2013Método de detección transit methodCategoría planeta extrasolarOrbita a WASP-96Constelación El FenixAscensión recta (α) 1,04640697216 grados sexagesimalesDeclinación (δ) −47,360645258642 grado sexagesimalInclinación 85,6 grados sexagesimalesExcentricidad 0Masa 0,48 masa jovianaRadio 1,2 Radios des Júpiteres[editar datos en Wikidata] WASP-96b es un exoplaneta gigante gaseoso. Su masa es 0,48 la de Júpiter. Está a 0,0453 AU de la estrella de tipo...

 

Ця стаття є частиною Проєкту:Населені пункти України (рівень: невідомий) Портал «Україна»Мета проєкту — покращувати усі статті, присвячені населеним пунктам та адміністративно-територіальним одиницям України. Ви можете покращити цю статтю, відредагувавши її, а на стор...

NGC 6790   المكتشف إدوارد تشارلز بيكرنج  تاريخ الاكتشاف 16 يوليو 1882  رمز الفهرس NGC 6790 (الفهرس العام الجديد)PK 37-6.12MASS J19225696+0130465 (مسح ميكروي ثنائي لكامل السماء)BD+01 3979 (مسح بون الفلكي)GCRV 11824 (General Catalogue of Stellar Radial Velocities)GSC 00465-00361 (دليل النجم المفهرس)GSC2 N0201001326 (Guide Star Catalog II)HD 182083 (فهرس هن

 

French noble family House of GuiseMaison de GuiseNoble houseCoat of arms of Claude of LorraineParent houseHouse of LorraineCountry FranceFounded1528 (1528)FounderClaude of LorraineFinal rulerMarie of Lorraine (Guise)Charles of Armagnac (Guise-Armagnac)TitlesDuke of GuiseDuke of ChevreuseDuke of MayenneDuke of JoyeuseCount/Duke of AumaleLord/Marquis/Duke of ElbeufQueen of ScotlandCount of ArmagnacMottoDederit'ne viam casus've Deus've(Shall chance or God provide...

 

French handball player Katty PiejosPersonal informationFull name Katty Tolla PiejosBorn (1981-08-21) 21 August 1981 (age 42)La Trinité, Martinique, French West IndiesNationality FrenchHeight 1.63 m (5 ft 4 in)Playing position Right wingClub informationCurrent club Metz HandballNumber 10Youth careerYears Team1993-2001 Réveil Sportif (Gros-Morne, Martinique)Senior clubsYears Team2001-2004 Havre Athletic Club Handball2004- Metz HandballNational team 1Years Team Apps (Gls)20...

Japanese air raids on Oregon during WWII Lookout Air RaidsPart of the American theater and Pacific theater of World War IILookout air raid schemaDateSeptember 9 and September 29, 1942LocationOregon Mountains, near Brookings, Pacific OceanResult Japanese failure to ignite forest firesBelligerents  United States  JapanCommanders and leaders Keith V. Johnson Tagami AkijiNobuo FujitaStrength 1 patrol of fire lookouts Sea:1 submarineAir:1 aircraftvteAmerican Theater (WWII) Battle of the ...

 

Herb książęcy Kettlerów Władcy Kurlandii i Semigalii – lista książąt Kurlandii i Semigalii, do 1795 r. – lenna Rzeczypospolitej Obojga Narodów Imię Lata panowania Uwagi Gotthard Kettler 1561–1587 w latach 1559–1561 mistrz krajowy inflanckiej gałęzi zakonu krzyżackiego, w latach 1562–1565 gubernator Inflant Wilhelm Kettler 1587–1616 w latach 1594–1617 panował wspólnie z bratem; w 1616 roku pozbawiony władzy i praw do tronu Fryderyk Kettler 1587–1642 w latach 159...

 

Marian hymn Part of a series on theMariologyof the Catholic ChurchVirgo by Josef Moroder-Lusenberg Overview Prayers Antiphons Titles Hymns to Mary Devotional practices Saints Societies Consecrations and entrustments Veneration Prayers Angelus Fátima prayers Flos Carmeli Hail Mary Hail Mary of Gold Immaculata prayer Magnificat Mary, Mother of Grace Mary Our Queen Memorare Sub tuum praesidium Antiphons Alma Redemptoris Mater Ave Regina caelorum Regina caeli Salve Regina Titles of Mary Theotoko...

Jembatan Kota Intan 1900-1940 Jembatan Kota Intan adalah jembatan tertua di Indonesia yang dibangun pada tahun 1628 oleh pemerintah Vereenigde Oostindische Compagnie atau VOC, atau masyarakat kita lebih familiar dengan sebutan Kumpeni. Jembatan itu kini terletak di Kali Besar kawasan Kota Tua wilayah Jakarta Barat dan berada di bawah pengelolaan Dinas Pariwisata dan Kebudayaan Provinsi DKI Jakarta. Sejarah Jembatan Kota Intan telah berganti-ganti nama sesuai pergantian zaman. Pada mulanya jem...

 

Wine making in Greece Vineyard in Naoussa, central Macedonia Moschofilero grapes Greece is one of the oldest wine-producing regions in the world and among the first wine-producing territories in Europe. The earliest evidence of Greek wine has been dated to 6,500 years ago[1][2] where wine was produced on a household or communal basis. In ancient times, as trade in wine became extensive, it was transported from end to end of the Mediterranean; Greek wine had especially high pre...

 

Canadian politician Christopher PattinsonMember of the Legislative Assembly of AlbertaIn officeJune 28, 1926 – August 22, 1935Preceded byCharles CrossSucceeded byJoseph UnwinConstituencyEdson Personal detailsBornJanuary 16, 1885Fletchertown, EnglandDiedJanuary 17, 1958(1958-01-17) (aged 73)Political partyDominion LaborOccupationpolitician Christopher Pattinson (January 16, 1885 – January 17, 1958) was a Canadian provincial politician from Alberta. He served as a member of th...

Human settlement in EnglandMelksham WithoutChurch and primary school at ShawMelksham WithoutLocation within WiltshirePopulation7,230 (in 2011)[1]OS grid referenceST9265Civil parishMelksham WithoutUnitary authorityWiltshireCeremonial countyWiltshireRegionSouth WestCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townMelkshamPostcode districtSN12Dialling code01225PoliceWiltshireFireDorset and WiltshireAmbulanceSouth Western UK ParliamentChippe...

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (May 2017) (Learn how and when to remove this template message) This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on ...

 

São Pedro e São Paulo In der Kirche Die Kirche São Pedro e São Paulo (Peter-und-Paul-Kirche) ist die römisch-katholische Pfarrkirche der osttimoresischen Stadt Aileu. Sie liegt südlich des Stadtzentrums, auf einem Hügel am Stadtrand im Stadtteil Kabasfatin. Der Pfarrgemeinde sind drei Schulen angeschlossen: Die Grundschule Escola dos Flores, das Colégio São Paulo und die Primärschule São Paulo. Weblinks Commons: São Pedro e São Paulo (Aileu) – Sammlung von Bildern, Videos ...

中华人民共和国辽宁省丹东市与朝鲜民主主义人民共和国平安北道新義州市隔鸭绿江相望,1965年由“安东”改为今名 中国大陸一些边境地名曾含有可能影响睦邻友好的字眼。1964年,越南劳动党领导人胡志明建议中华人民共和国改睦南关为友谊关。以此为契机,中华人民共和国在地名管理工作中审查此类“大国沙文主义”地名,于1965年初集中更改了自身與越南民主共和国、...

 

Theodore Edson Chandler (26 Desember 1894 – 7 Januari 1945) adalah seorang admiral Angkatan Laut AS selama Perang Dunia II. Theodore Edson Chandler bergabung dengan United States Naval Academy pada bulan Juli 1911. Ia gugur dalam peperangan karena kapalnya terbakar. Artikel bertopik biografi Amerika Serikat ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!