Az Új Kezdet (röviden: ÚK vagy UK) 2016. április 20-án bejegyzett magyarországi párt. Alapítója Gémesi György, Gödöllő polgármestere; jelenlegi elnöke Hohn Krisztina, országgyűlési képviselő.
2018-ban az országgyűlési választáson a párt akkori alelnöke, Hohn Krisztina szerzett mandátumot és csatlakozott az LMP-frakcióhoz.
2018 júliusában Gémesi György bejelentette, hogy pártja nem az LMP-vel, hanem önállóan készül a következő évi európai parlamenti, illetve az önkormányzati választásra.[1]
Története
Bár a párt megalakulásáról a sajtó már 2016-ban hírt adott,[2] a megalakulás híre azután keltett nagyobb figyelmet, hogy 2017. március 15-én Gémesi György, Gödöllő polgármestere ezt bejelentette. Gémesi György szerint a párt programja 2017 októberéig készül el.[3]
2017. március 18-án Gémesi György sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jobbközép irányultságú Új Kezdet célja, hogy kormányzati alternatívát nyújtson, illetve végrehajtsa a nemzeti minimumot jelentő tizenkét pontját.[4]
2017 decemberében Gémesi György és Szél Bernadett megállapodtak, hogy közösen indulnak a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson.[5]
2018 januárjában Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere lemondott a pártban viselt alelnöki tisztségéről.[6]
Ideológia, pártprogram
- Demokratikus értékek képviselete, a jogállami normák érvényesítésének elősegítése
- A magyar állampolgárok jólétének növelése, a gazdaság fenntartható fejlődésének a biztosítása
- A magyar nemzet összetartozásának erősítése
- Olyan politika megvalósítása, amely hozzájárul ahhoz, hogy hazánkat a demokráciák megbecsült tagjaként ismerjék el
- Kedvező feltételek biztosítása a fiatalok tanulásához, munkába állásához és családalapításhoz
- Országgyűlési és önkormányzati, valamint európai parlamenti választásokon képviselők állítása
- Tagjai számára biztosítani a közéleti szerepvállalás lehetőségét.
Szervezeti felépítése
Elnöke
Alelnökei
- 2018: Ambrus Györgyi, Hohn Krisztina
- 2020: Gyenes Szilárd, Sértő-Radics István
Választmányi elnöksége
- 2018: Üveges Gábor elnök, Eszes Béla alelnök (2018. június 30.-ig)
Alapszervezetei
Az Új Kezdet több megyében is rendelkezik alapszervezettel, többek között Szombathelyen,[7] Tolna,[8] Gödöllőn, Mánfán, Komlón, Pécsett, Komlóskán, Zalaegerszegen és Budapesten.
Önkormányzati választások
- 2017 júliusában Szentistván településen a testületi önfeloszlatás miatt kiírt időközi polgármesteri választáson a párt az egyik akkori alelnöke, dr. Pusztai-Csató Adrienn (egyben a község hivatalban lévő polgármestere) indulását támogatta, aki azonban 571 szavazattal csak a második helyen végzett két kihívójának egyike, Dobóné Koncz Judit mögött.[9]
Jegyzetek
Források
Magyarországi parlamenti pártok 1990 óta |
---|
Jelenlegi (2024) országgyűlési pártok (parlamenti jelenlét) |
- DK (2011–2018 frakció nélkül, 2018 óta)
- Fidesz (1990 óta)
- Jobbik (2004–2006 frakció nélkül, 2010 óta)
- KDNP (1990–1998, 2006 óta)
- MSZP (1990 óta)
- Mi Hazánk (2018–2022 frakció nélkül, 2022 óta)
- Momentum (2022 óta)
- Párbeszéd (2013–2018 frakció nélkül, 2018 óta)
- Zöldek (2010 óta)
|
---|
Egykori parlamenti pártok (parlamenti jelenlét) | |
---|
Jelenlegi (2024) európai parlamenti pártok (EP jelenlét) | |
---|
Egykori európai parlamenti pártok (EP-jelenlét) | |
---|
|